Női kézi BL: Korsósék tíz góllal verték meg a Buducsnosztot, Szikoráék kikaptak

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.08. 19:05
null
Korsós Dorina (jobbra) négy góllal járult hozzá a Rapid újabb sikeréhez (Fotó: Getty Images)
Fölényes, 39–29-es győzelmet aratott a Korsós Dorinával a soraiban felálló Rapid Bucuresti hazai pályán a Buducsnoszt ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 10. fordulójában. A Szikora Melindával a kapuban felálló Bietigheim hétgólos vereséget szenvedett a Krim vendégeként, a Metz szoros meccsen verte meg az Esbjerget, a Lokomotiva Zagreb–Kastamonu találkozó döntetlennel zárult.

Nem adott esélyt a Buducsnosztnak a Rapid. A bukaresti vasutascsapat végig vezetve páholta el montenegrói vendégét. Carlos Viver együttesében a magyar válogatott Korsós Dorina is pályára lépett – a 27 éves szélső 4 góllal járult hozzá csapata sikeréhez, rajta kívül az egyaránt 5 találatig jutó Sorina Grozav és Orlane Kanor emelkedett ki a bordó mezesek közül.

Nem ment Ljubljanában Szikorának, alaposan kikapott a Krimtől a Bietigheim. A meccs első góljait ugyan a német csapat szerezte, de 3–3 után végig a szlovén gárda vezetett és 35–28-ra behúzta az összecsapást. A 17.24 százalékos eredményességgel védő Szikora Melinda szívesen elfelejtené ezt a napot, nem úgy Darja Dmitrijeva – az orosz irányító 12 góllal terhelte a Bietigheim hálóját.

Fordulatos meccsen gyűrte le az Esbjerget a Metz. A találkozó nagy részében egyik csapat sem tudott leszakadni a másikról, szinte végig egy-két gól volt a különbség, kivéve, amikor döntetlen állt az eredményjelzőn. A mérkőzés az utolsó tíz percben dőlt el, 20–20-as állásnál a franciák egy 3–0-s rohanással eldöntötték a két pont sorsát – 26–24-re nyertek.

Döntetlennel zárult a mérkőzés Zágrábban. Az első gólokat még a hazai pályán játszó Lokomotiva szerezte, de ezután átvette az irányítást a Kastamonu. A horvátok többször is egyenlítettek, de a fordítás egyszer sem sikerült, és sokáig úgy tűnt, hogy ha nyögvenyelősen is, de a törökök hagyják el győztesen a pályát – nem így történt, az utolsó percekben kétgólos hátrányból felállva állította be a 26–26-os végeredményt a zágrábi gárda.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 10. FORDULÓ

A-CSOPORT
Krim Ljubljana (szlovén)–Bietigheim (német) 35–28 (19–14)
B-CSOPORT
Rapid Bucuresti (román)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 39–29 (17–12)
Metz (francia)–Esbjerg (dán) 26–24 (11–11)
Lokomotiva Zagreb (horvát)–Kastamonu (török) 26–26 (12–14)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CSM Bucuresti (román) 10 8 1 1 316–272 +44 17
2. Vipers Kristiansand (norvég) 10 7 1 2 316–257 +59 15
3. Odense Handbold (dán) 10 7 3 281–252 +29 14
4. Bietigheim (német) 10 4 2 4 305–273 +32 10
5. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 10 4 1 5 293–276 +17 9
6. Krim Ljubljana (szlovén) 10 4 6 271–275 –4 8
7. Brest Bretagne (francia) 10 3 1 6 248–261 –13 7
8. Banik Most (cseh) 10 10 242–406 –164 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Metz Handball (francia) 10 8 1 1 309–243 +66 17
2. GYŐRI AUDI ETO KC 10 8 2 321–247 +74 16
3. Rapid Bucuresti (román) 10 7 2 1 322–289 +33 16
4. Team Esbjerg (dán) 10 7 3 328–263 +65 14
5. Buducsnoszt (montenegrói) 10 4 1 5 268–289 –21 9
6. Storhamar Handball (norvég) 10 2 8 264–296 –32 4
7. Kastamonu Belediyesi (török) 10 1 1 8 264–342 –78 3
8. Lokomotiva Zagreb (horvát) 10 1 9 198–305 –107 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik