Női kézi BL: Gros megszórta a Metzet, sima CSZKA-siker

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 22:40
null
Ana Gros a tizenkét góljából egyet dobott hetesből (Fotó: Twitter/EHF Champions League)
A CSZKA Moszkva 32–24-re nyert a Metz vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája B-csoportjának elhalasztott mérkőzésén.

 

A találkozóra eredetileg a nyitó fordulóban, szeptember első felében került volna sor, ám a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban hozott szigorító intézkedések miatt elnapolták a meccset.

Az első félidő 24. percéig végig fej fej mellett haladtak a felek (11–11) – csak a Metz tudott egyszer meglépni két góllal (8–6) –, a játékrész végén azonban az oroszok háromgólos előnyt dolgoztak ki maguknak a szünetre (12–15). A fordulás után a franciák mínusz ötről felzárkóztak egy találatra (18–19), ám egyenlíteniük nem sikerült, a végén pedig a CSZKA alaposan ellépett házigazdájától.

Ana Gros, a moszkvai együttes szlovén átlövője 12 gólt dobott korábbi csapatának, míg Jelena Mihajlicsenko nyolc találattal vette ki a részét a magabiztos különbségű sikerből.

A Győri ETO előnye négy pont a csoport élén.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, B-CSOPORT
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEN
Metz (francia)–CSZKA Moszkva (orosz) 24–32
(12–15)
Ld: Micijevic 5, ill. Gros 12

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI AUDI ETO KC 7 7 240–171 +69 14
2. Metz Handball (francia) 7 5 2 193–180 +13 10
3. CSZKA Moszkva (orosz) 7 4 1 2 186–184 +2 9
4. Vipers Kristiansand (norvég) 7 4 3 203–188 +15 8
5. Odense Handbold (dán) 7 4 3 196–191 +5 8
6. IK Sävehof (svéd) 7 2 5 188–226 –38 4
7. Krim Ljubljana (szlovén) 7 1 1 5 177–186 –9 3
8. Kastamonu Belediyesi (török) 7 7 166–223 –57 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik