Női kézi BL: az MVM Dome-ban már alkalmazzák az edzői challenge-et

2023.06.01. 22:26
null
Hétvégén már Ambros Martín is kérheti a játékvezetői ítéletek felülvizsgálatát (Fotó: Török Attila)
A június 3-án és 4-én a budapesti MVM Dome-ban rendezendő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőn résztvevő csapatok edzői már kérhetik a játékvezetői ítéletek felülvizsgálatát – hívta fel a figyelmet az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) honlapja.

Az EHF még januárban a férfi világbajnokság záró hétvégéjén megtartott stockholmi ülésén döntött róla, hogy a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjén már az edzők is kérhetik a videobíró segítségét, s az előttünk álló hétvégén élesben is bemutatkozik az új rendszer.

Az edzői challenge-ről a résztvevő négy csapat szakmai stábjainak magyarázó foglalkozásokat tartottak, hogy egyértelműsítsék, milyen esetekben kérhetik a bírói ítélet (vagy annak hiányának) felülvizsgálatát.

Az EHF tájékoztatása szerint egy csapat egy mérkőzésen csak egy alkalommal élhet a challenge lehetőségével egy időkérést „beáldozva”, ám ha a felülvizsgálat sikeres, a csapat visszakapja időkérését, ellenben ha sikertelen, elveszíti azt. Amennyiben a csapat elhasználta már challenge-ét és még maradt időkérése, úgy új felülvizsgálatot már nem kérhet, ahogy abban az esetben sem, ha a csapat már mindhárom idejét kikérte.

Az edzői challenge-et egyelőre csak olyan eseményeken használják, ahol a video-visszajátszásra is van lehetőség.

Egy játékvezetői ítélet felülvizsgálata akkor lehet sikeres, ha egyértelmű és meggyőző képi bizonyítékot találnak.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (Budapest, MVM Dome)
ELŐDÖNTŐ (JÚNIUS 3.)
15.15:
Győri Audi ETO–Vipers Kristiansand (norvég)
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–Team Esbjerg (dán)
HELYOSZTÓK (JÚNIUS 4.)
15.15:
bronzmérkőzés
18.00: döntő

Legfrissebb hírek

„Győzelemmel ér fel ez a döntetlen” – Per Johansson az FTC ellen rangadó után

Kézilabda
18 órája

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
19 órája

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
2026.03.18. 22:49

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
2026.03.18. 21:05

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
2026.03.18. 11:14

A portugál-magyar edző szerint az első húsz perc meghatározó lesz a Braga–Ferencváros mérkőzésen

Európa-liga
2026.03.18. 10:22

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2026.03.17. 11:19

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28
Ezek is érdekelhetik