Női kézi BL: az első félidőt elbukta, de nyert a Vipers

K. B.K. B.
2023.01.14. 19:34
null
A második félidőben fordított, s nyert a Vipers (Fotó: EHF)
A Ferencvárossal a női kézilabda Bajnokok Ligájában azonos, tehát az A-csoportban szereplő CSM Bucuresti, Brest Bretagne és Vipers Kristiansand egyaránt győzött a sorozat szombati játéknapján.

 

A csoportot magabiztosan vezető CSM Bucuresti fantasztikusan játszott a csoport harmadik helyén álló Odense ellen, harminc perc alatt tízgólos előnyre tett szert. Noha a második félidőt megnyerték a dánok, ez kevés volt a felzárkózáshoz, 40–31-re győzött a román csapat.

A négy győzelmet és öt vereséget maga mögött tudó francia Brest Bretagne esélyt sem adott a mind a tíz eddigi mérkőzését elveszítő cseh Baník Mostnak, amelynek otthonában 46–30-ra diadalmaskodott.

A címvédő norvég Vipers Kristiansand kétgólos hátrányban vágott neki a csoportötödik Bietigheim elleni találkozó második félidejének, s rögtön egyenlített, majd apránként maga felé billentgette a mérleg nyelvét. Végül 34–32-es sikert ért el. A Bietigheim kapuját a 32-szeres magyar válogatott Szikora Melinda is védte, 18 lövésből egyet tudott hárítani.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
11. FORDULÓ
A-CSOPORT

CSM Bucuresti (román)–Odense Handbold (dán) 40–31 (21–11)
Baník Most (cseh)–Brest Bretagne (francia) 30–46 (14–22)
Vipers Kristiansand (norvég)–Bietigheim (német) 34–32 (15–17)
Korábban
FTC-Rail Cargo Hungaria–Krim Ljubljana (szlovén) 37–
26(19–10)

B-CSOPORT
Lokomotiva Zagreb–Győri Audi ETO KC 16–27 (8–14)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. CSM Bucuresti (román) 11 9 1 1 356–303 +53 19
2. Vipers Kristiansand (norvég) 11 8 1 2 350–289 +61 17
3. Odense Handbold (dán) 11 7 4 312–292 +20 14
4. FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 11 5 1 5 330–302 +28 11
5. Bietigheim (német) 11 4 2 5 337–307 +30 10
6. Brest Bretagne (francia) 11 4 1 6 294–291 +3 9
7. Krim Ljubljana (szlovén) 11 4 7 297–312 –15 8
8. Baník Most (cseh) 11 11 272–452 –180 0

 

Legfrissebb hírek

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
20 órája

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Az ETO és a DVSC simán, a Mosonmagyaróvár nehezebben jutott be a négy közé a női kézi MK-ban

Kézilabda
2026.03.11. 19:51

Hagman az idény végén távozik Győrből

Kézilabda
2026.03.08. 12:42

Megszületett Kari Brattset Dale második gyereke

Kézilabda
2026.03.04. 07:24

A Ferencváros tíz mezőnyjátékossal is győzött Vácon

Kézilabda
2026.02.28. 20:10

Visszavonul a Győri Audi ETO KC csapatkapitánya

Kézilabda
2026.02.27. 10:27

Csíkos Luca: Azért dolgozom, hogy mindennap jobb legyek a tegnapi énemnél

Kézilabda
2026.02.26. 09:46
Ezek is érdekelhetik