Kézi: Úgy tekintünk a 2019–2020-as idényre, mintha meg sem történt volna – Nagy László

Vágólapra másolva!
2020.04.09. 15:33
null
Nagy László szerint úgy tekintenek a 2019–2020-as idényre, mintha meg sem történt volna (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Kézilabda-szövetség csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel berekeszti a bajnokságokat, nem hirdet bajnokokat, feljutók és kiesők sem lesznek, csak a nemzetközi kupaindulókat határozza meg mind a két nem esetében, s itt az előző kiírásban elért eredmény lesz a mérvadó. A döntésről Nagy László, az MKSZ férfiszakágért felelős alelnöke nyilatkozott.

 

Fájdalmas, egyeseket méltánytalanul érintő döntéseket kellett meghoznia az elnökségnek, hiszen eleve nehéz helyzetben van az egész ország és a sportvilág is– kezdte Nagy László, az MKSZ férfiszakágért felelős alelnöke. –Többször egyeztettünk az érdekeltekkel, folyamatos volt a párbeszéd az utóbbi hetekben, és természetesen a folytatásban sem lesz ez másként, a rendkívüli helyzetben sem szeretnénk megalapozatlan döntéseket hozni, nem mindegy, hogy mekkora az érdeksérelem, amely a sportág szereplőit éri. Ezt szerettük volna és szeretnénk minimalizálni azzal, hogyúgy tekintünk a 2019–2020-as idényre, mintha meg sem történt volna, és újrakezdenénk a szezont, amint lehet, azonos felállásban, ami a bajnoki osztályokat illeti.”

Nem titok, a férfiszakágat tekintve az elnökségben élénk volt a párbeszéd az európai kupaindulókról is, egységesek és eltökéltek vagyunk abban, hogymindent megteszünk annak érdekében, hogy a Szeged és a Veszprém is indulhasson a Bajnokok Ligájában, akárcsak az elmúlt sok-sok idényben. Mind a két csapat megérdemli ezt, különbségtétel nélkül, hiszen meggyőződésünk, hogy egyaránt a legszűkebb európai élmezőnybe tartoznak. Erről tájékoztatjuk az Európai Kézilabda-szövetséget is. A rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket igényel, reményeink szerint ebben partner lesz az EHF is.”

A DÖNTÉSRŐL RÉSZLETESEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Krakovszki Bence: Jobb az összhang, mint az előző idényben volt

Kézilabda
2025.08.16. 09:20

FÉRFI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:22

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49

Kézi: hibátlanul zárták a csoportkört az U19-es fiú-vb-n a magyarok

Utánpótlássport
2025.08.09. 20:30

Kézi: a 7. helyért folytatja a magyar válogatott az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.08. 22:10
Ezek is érdekelhetik