Győri ETO: Mit nekünk a hiányzó klasszisok!

Vágólapra másolva!
2011.12.16. 20:43
null
Görbicz Anita (balra) elutazott Vácra, és ha már ott volt, dobott 9 gólt (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Címkék
A Győri Audi ETO tartalékos csapattal is sima, 35–27-es győzelmet aratott a harmadik helyen álló Vác otthonában a női kézilabda NB I pénteki mérkőzésén.

 

Újfent bebizonyosodott, hogy a győri csapat kilóg a magyar mezőnyből. Nem kicsit, nagyon. A címvédő a világbajnokságon résztvevő légiósai, Katrine Lunde Haraldsen, Heidi Löke, Eduarda Amorim és Jovanka Radicevics, valamint a vírusos betegség miatt kidőlő Pálinger Katalin nélkül utazott a harmadik helyen álló Váchoz – hogy a régóta sérült Vérten Orsolyáról ne is beszéljünk –, ám így sem volt kétséges a győzelme.

Pedig a hazaiak nem kezdtek rosszul, 3–0-ra elhúztak, de ezzel sem mentek sokra, néhány perc múlva már 3–5 állt az eredményjelzőn. A vendégek annyira lendületbe jöttek, hogy a szünetre majdnem tízgólos előnnyel vonulhattak.

Győzelmüket a második félidőben sem fenyegette veszély, amiben nagy szerepet játszott a kitűnően védő Pásztor Bettina. Karl Erik Böhn megtehette, hogy az utolsó percekben már a győri ifiknek adjon lehetőséget, a vendégek végül nyolc góllal múlták felül egyik legerősebb hazai riválisukat.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
10. FORDULÓ
VÁCI NKSE–GYŐRI AUDI ETO KC 27–35 (12–21)
Vác, 800 néző. V: Andorka, Hucker
VÁC: Juhász E. – Baross, BARJÁN 6, Tápai Sz. 7 (4), UHRAKOVÁ 4, Klivinyi 5, Szegedi. Cs: Bíró (kapus), Fülöp, Erkl 2, Mészáros R. 2, Petrovics 1. Edző: Ökrös Csaba
GYŐR: PÁSZTOR – ORBÁN 5, HORNYÁK Á. 5, Planéta 1, LEKICS 8, GÖRBICZ 9 (5), Kovacsics 3. Cs: Szemerey (kapus), Gros 4, Korsós, Pelczéder, Tóth E., Tóth G., Horváth D. Edző: Karl Erik Böhn
Az eredmény alakulása. 3. p.: 3–0. 8. p.: 3–5. 18. p.: 6–13. 25. p.: 9–17. 35. p.: 16–22. 48. p.: 21–31. 55. p.: 24–35
Kiállítások: 4, ill. 12 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 5/5
MESTERMÉRLEG
Ökrös Csaba: – Az első félidei gyenge játékunkat a folytatásban nem tudtuk kompenzálni. Gólhelyzeteink kihasználása pedig kritikán aluli volt.
Karl Erik Böhn: – Az első félidei teljesítményünk nagyon tetszett, nagyon örültem Pásztor Bettina kapusteljesítményének, az ellenfélnél Klivinyi Kinga és Tápai Szabina most is bizonyított az egyébként jó színvonalú mérkőzésen.

 

AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 11 11 433–268 +165 22
2. FTC 10 9 1 338–292 +46 18
3. Váci NKSE 10 7 1 2 286–251 +35 15
4. Siófok KC 9 5 1 3 266–260 +6 11
5. ÉTV-Érdi VSE 10 5 5 276–261 +15 10
6. DVSC 9 5 4 258–261 –3 10
7. Veszprém Barabás KC 9 4 1 4 260–271 –11 9
8. Alcoa Fehérvár KC 9 3 1 5 241–274 –33 7
9. Budapest Bank Békéscsaba 10 2 1 7 248–289 –41 5
10. UKSE Szekszárd 10 2 1 7 271–333 –62 5
11. Dunaújvárosi REK 10 1 1 8 286–328 –42 3
12. Kiskunhalas NKSE 11 1 1 9 278–353 –75 3

 

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
12 perce

Arany-kupa: a PSV légiósa az első válogatott góljait szerezte, az Egyesült Államok kiütötte ellenfelét

Minden más foci
17 perce

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
19 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
43 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
49 perce

A tartalék kapus remek napja pontot ért a Portónak a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
1 órája

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
4 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik