Férfi kézilabda: jelen állás szerint a legkedvezőbb csoportba kerülnénk az olimpiai selejtezőn

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 14:25
null
Egy biztos, a mieink már résztvevői az olimpiai selejtezőnek (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A lengyel, svéd közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság lezárultával érdemes újra egy pillantást vetni az olimpiai selejtező menetére. Ha már nem változna semmi, jelen állás szerint a legkedvezőbb csoportba kerülnénk jövő tavasszal, azonban a realitás azt mondatja, hogy a mostani beosztás még módosul, és két európai riválisunk lesz, amelyek közül legalább az egyiket meg kell előznünk.

Mint ismert, a 2024-es párizsi olimpia kézilabdatornáján 12 csapat szerepel. Franciaország rendezőként biztos résztvevő, mint ahogy a világbajnoki címét megvédő Dánia is, és még egy-egy csapat kijut a jövő januári Európa-bajnokságról, az őszi, Észak- és Dél-Amerika csapatait is magába foglaló Pánamerikai Játékokról, a jövő januári Afrika-bajnokságról és az októberi ázsiai selejtezőből.

Ez hat csapat, a maradék hat helyre három, egyenként négycsapatos tornáról jut ki két-két válogatott 2024 márciusában.

Azzal, hogy a franciák bejutottak a vb-döntőbe, egy hellyel már tolni kellett minden csoportnál a vb-ről érkezők elosztását. Így kerülnének a nyolcadik helyen záró mieink az 1-es csoportba a vb-bronzérmes spanyolok, valamint egy-egy, Ázsiából és Amerikából érkező csapat társaságában. A másik két csoportot megnézve jól látható, hogy ez a legkedvezőbb négyes, ugyanis csak két európai válogatottat tartalmaz.

Azonban a realitás azt mondatja velünk, a jelenlegi sorrend még változni fog, így a mieink végül másik csoportba kerülnek át. Ez két esetben történhet meg: ha Egyiptom megnyeri az Afrika-bajnokságot és/vagy valamelyik pótselejtezős európai csapat jövőre kontinensbajnok lesz (vagy a franciák mögött második, vagy újabb francia–dán finálé esetén bronzérmes), a helyükre a vb-rangsorból érkezik újabb válogatott – sorrendben a horvátok és a szlovénok számíthatnak ilyen módon olimpiai selejtezős lehetőségre.

Ha csak az egyik eset következik be, akkor a mieink a 2. csoportba kerülnek át, ha mindkettő, akkor a 3.-ba, a sportági erőviszonyokat ismerve utóbbira van nagyobb esély, hiszen Egyiptom egyértelműen a legerősebb afrikai csapat, és a most előttünk végző európaiaknak van a legnagyobb esélyük a jövő évi kontinenstornán is.

A 3. csoportba átkerülve a norvégok mellett még egy európai csapat (az erőviszonyok alapján valószínűleg az izlandi, portugál, szerb, holland, lengyel ötösből) és a második legjobb afrikai (Zöld-foki-szigetek vagy Tunézia) kerülne az utunkba.

PÁRIZS 2024, FÉRFI KÉZILABDA
JELENLEG ÍGY NÉZNÉNEK KI A SELEJTEZŐCSOPORTOK
1. CSOPORT

A világbajnokság 3. helyezettje – Spanyolország
A világbajnokság 8. helyezettje – MAGYARORSZÁG
A világbajnokságon harmadik legjobban szereplő kontinens (Ázsia) olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező csapat
A világbajnokságon negyedik legjobban szereplő kontinens (Észak- és Dél-Amerika) olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező csapat

2. CSOPORT
A világbajnokság 4. helyezettje – Svédország
A világbajnokság 7. helyezettje – Egyiptom
A jövő évi Európa-bajnokságról másodikként érkező csapat
A világbajnokságon második legjobban szereplő kontinens (Afrika) olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező első csapat

3. CSOPORT
A világbajnokság 5. helyezettje – Németország
A világbajnokság 6. helyezettje – Norvégia
A jövő évi Európa-bajnokságról elsőként érkező csapat
A világbajnokságon második legjobban szereplő kontinens (Afrika) olimpiai kvalifikációs versenyéről érkező második csapat

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Dánia
2. Franciaország
3. Spanyolország
4. Svédország
5. Németország
6. Norvégia
7. Egyiptom
8. MAGYARORSZÁG
9. Horvátország
10. Szlovénia
11. Szerbia
12. Izland
13. Portugália
14. Hollandia
15. Lengyelország
16. Bahrein
17. Brazília
18 Montenegró
19. Argentína
20. Egyesült Államok
21. Belgium
22. Katar
23. Zöld-foki-szigetek
24. Irán
25. Tunézia
26. Chile
27. Észak-Macedónia
28. Dél-Korea
29. Szaúd-Arábia
30. Marokkó
31. Algéria
32. Uruguay

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
1. 29. 21.00
Stockholm Dánia–Franciaország 34–29
A HARMADIK HELYÉRT
1. 29. 18.00
Stockholm Svédország–Spanyolország 36–39
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
1. 29. 13.00
Stockholm Németország–Norvégia
28–24
A HETEDIK HELYÉRT
1. 29. 15.30
Stockholm Egyiptom–MAGYARORSZÁG
36–35 – kétszeri h. u.
ELŐDÖNTŐ
1. 27. 21.00 Stockholm
Franciaország–Svédország 31–26
1. 27. 18.00
Gdansk
Spanyolország–Dánia 23–26
AZ 5–8. HELYÉRT
1. 27. 15.30 Stockholm Németország–Egyiptom 35–34 – h. u.
1. 27. 18.00 Stockholm Norvégia–MAGYARORSZÁG 33–25
NEGYEDDÖNTŐ
1. 25. 20.30
Gdansk
Franciaország–Németország 35–28
1. 25. 18.00
Gdansk Norvégia–Spanyolország 34–35 – 2 h.u.
1. 25. 20.30 Stockholm Svédország–Egyiptom 26–22
1. 25. 18.00
Stockholm Dánia–MAGYARORSZÁG 40–23

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik