Férfi kézi-vb: kötelező a győzelem Argentína ellen, de oda kell figyelnünk

Vágólapra másolva!
2019.01.11. 10:29
null
Jó hangulatban várják a mieink a rajtot (<strong>Fotó</strong>: MKSZ/Kovács Anikó)
Argentína ellen kezdi meg szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott a dán-német közös rendezésű világbajnokságon (18.00, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n). A mieink számára kötelező a győzelem, azonban nagyon oda kell figyelnünk, hogy a dél-amerikaiak ne okozzanak kellemetlen pillanatokat.

A sorsolás szeszélye folytán csupán egy európai válogatott, a rendkívül erős svéd együttes került a magyar csapattal azonos csoportba, vele majd csak az utolsó meccset játsszuk Koppenhágában. Előtte három másik kontinens képviselőivel is összemérjük az erőnket, elsőként rögtön itt vannak az argentinok. A dél-amerikai csapat kapcsán Laura Agena újságírót kértük meg, hogy beszéljen nekünk az argentin férfikézilabda jelenlegi helyzetéről.

Hasonló helyzetben vannak a férfiak is, mint a nők, tehát a játékosok Argentínában nem keresnek pénzt a kézilabdával, a sportág amatőr szinten működik. Ráadásul havonta fizetni is kell a klubjuknak azért, hogy kézilabdázhassanak. A válogatott azért van más helyzetben, mert a keret nagy többségét Európában légióskodó játékosok alkotják” – mondta Agena a Nemzeti Sport Online-nak.

Ha az erőviszonyokat nézzük, amíg a nőknél egyértelműen Brazília az egyeduralkodó a kontinensen, addig a férfiaknál már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Tavaly két nagy torna döntőjében is találkozott a két rivális: a Dél-Amerikai Játékok fináléjában a brazilok nyertek 25–22-re, míg a nem sokkal később, Grönlandon megrendezett Pánamerikai bajnokságon sikerült visszavágni, az argentinok 29–24-re diadalmaskodtak, megszerezve hetedik elsőségüket.

Az egyetlen és fő cél erre az évre, hogy sikerüljön kivívni sorozatban a harmadik olimpiai részvételünket, ebből a szempontból a Limában megrendezendő Pánamerikai Játékok a legfontosabb verseny, ugyanis annak a győztese jut ki Tokióba. Nem állítom, hogy a világbajnokság csak a felkészülés része, mert nagyon komolyan vesszük, de ezután már kevés ideje lesz a válogatottnak, hogy felkészüljön a perui tornára.”

Sebastián Simonet az argentin válogatott esze (Fotó: AFP)
Sebastián Simonet az argentin válogatott esze (Fotó: AFP)
OKOSAN KELL BEOSZTANI AZ ERŐNKET

Ezután fokozatosan erősödő ellenfelekkel találkozunk, és a sorsolásunk ebből a szempontból szerencsésnek mondható – mondta Vladan Matics szövetségi kapitány. – Az utolsó csoportmeccset Svédországgal vívjuk, és nagyon szeretnénk, ha ezen múlna a csoportelsőség, valamint a középdöntőbe vihető pontjaink száma. A játékosokon éppen elég nagy a felelősség és a lelki nyomás, ezért egyelőre nem is tekintünk ennyire előre. Legyünk túl sikeresen Argentínán, aztán lássuk, miként teljesítenek további ellenfeleink a vébén. Gondosan és okosan kell beosztanunk idősebb és fiatalabb játékosaink erejét egy-egy meccsen belül, valamint a következő hét napban is, amikor összesen öt mérkőzést játszanak. Ez óriási terhelés, és nem vigasztal és felmentést sem ad semmi alól, hogy a vetélytársaink ugyanilyen cipőben járnak.”

Agena hozzátette, ezzel együtt a vb-n is szeretnének eljutni addig, ameddig csak lehetséges, első körben a csoportból való továbbjutást célozzák meg. Nem könnyíti a helyzetüket, hogy több kulcsjátékosukra sem számíthatnak. A legnagyobb hiányzó a Montpellier-ben decemberben megsérülő Diego Simonet. Az irányító jobb combizma a Saint-Raphaël elleni bajnoki meccsen sérült meg, és az azóta eltelt idő nem volt elég a felépülésére. Rajta kívül érzékeny veszteség a jobbszélsőként és jobbátlövőként is bevethető Federico Pizarro, valamint a szintén jobbszélső Pablo Vainstein kiválása, mert így a csapat jobb oldala eléggé meggyengült.

Az utolsó keretszűkítésnél a jobbátlövő Andrés Moyano és a balszélső James Parker esett ki, ők haza is utaztak, nem maradtak a csapattal. Mindez azt jelenti, hogy három játékosnak (Ramiro Martínez, Manuel Crivelli, Guillermo Fischer) lesz ez az első nagy tornája a felnőttválogatottban.

Így is lesz két Simonet a csapatban, akik kulcsjátékosnak számítanak. A fiatalabbik, Pablo mutatta a legjobb teljesítményt az elmúlt tornákon, de persze a bátyja, az irányító Sebastián játéka is nagyon fontos lesz, ő a csapat esze. A balkezes hiányzók miatt sokat várunk Santiago Baronettótól, aki így több lehetőséget fog kapni.”

A csapatot a legendás spanyol tréner, Manolo Cadenas irányítja, akiről Agena is igen jó véleménnyel van: „Amit a játékosok elmondtak róla, hogy soha nem elégedett, s mindig többet akar belőlük kihozni. Az edzéseken egy pillanatra sincs megállás, szerintem ez csak a hasznunkra válik. Az egyik legjobb spanyol edző, rengeteg tapasztalattal, amit ki kell használnia a válogatottunknak.”

ELLENFÉLNÉZŐ

Összesített magyar mérleg Argentína ellen: három mérkőzés, három győzelem, 94–58-as gólkülönbség
Legutóbbi mérkőzés: 2015. november 8., Debrecen, Provident-kupa:
Magyarország–Argentína 28–15 (14–9)
Ld:
Gazdag 5, Iváncsik G. 4

Kétszer járt olimpián az argentin férfiválogatott, Londonban (2012) és Rióban (2016) is a 10. helyen zárt. Gazdagabb a világbajnoki múltja: 1997-es bemutatkozása (22. hely) után idén a 12. vb-jére készül. Legjobb eredménye a 12. hely (2011, 2015) volt, és ennél előkelőbb helyezésre ezúttal sem számíthat.

Argentína ellen eddig három alkalommal játszott a magyar együttes, a 2003-as portugáliai vb-n 35–23-ra, a 2009-es horvátországi világbajnokságon 31–20-ra, legutóbb Debrecenben, 2015-ben 28–15-re győztek a mieink.

Lékai szerint nem teheti meg azt a kéziválogatott a vb-n, amit a norvégok Dzsudzsákék ellen

A MAGYAR VÁLOGATOTT ARGENTÍNA ELLENI KERETE – SIMON JÓZSEF JELLEMZÉSEIVEL

KAPUSOK
MIKLER Roland (16)

Született: 1984. szeptember 20., Dunaújváros
Magasság/testsúly: 190 cm/92 kg
Posztja: kapus
Klubja: Veszprém
Válogatottsága/góljai: 189/0
Folyamatosan javult a formája az őszi Bajnokok Ligája- és NB I-es mérkőzéseken, visszaszerezte az önbizalmát, ezért bizakodhatunk, hogy a vb-n újra megmutatja, miért sorolható a sportág klasszis kapusai közé.

SZÉKELY Márton (12)
Született:
1990. január 2., Budapest
Magasság/testsúly: 195 cm/92 kg
Posztja: kapus
Klubja: Tatabánya
Válogatottsága/góljai: 29/0
Klubtársával, Bartucz Lászlóval vetélkedett az utazó keretbe kerülésért – és nyert. Öt évvel ezelőtt szerepelt először a válogatottban, azóta több klubban fejlődött, gyarapította nemzetközi rutinját. Mikleren és rajta is hatalmas a felelősség.

JOBBSZÉLSŐ
HORNYÁK Péter (47)

Született: 1995. október 4., Debrecen
Magasság/testsúly: 175 cm/68 kg
Posztja: jobbszélső
Klubja: Balatonfüred
Válogatottsága/góljai: 25/43
Gyorsasága és gólerős játéka mellett hatékony védekezésével is nagyon sokat lendít mindenkori csapatán. Egyedüli jobbszélsőként nagy terhelésre, rengeteg játékpercre számíthat. Tehermentesítheti őt valamelyik balkezes átlövő.

JOBBÁTLÖVŐK
ANCSIN Gábor (33)

Született: 1990. november 27., Békéscsaba
Magasság/testsúly: 202 cm/97 kg
Posztja: jobbátlövő
Klubja: FTC
Válogatottsága/góljai: 105/214
A Ferencvárosba kerülve végre teljesült a régi vágya, nagyon sokat lehet a pályán, „belőheti” magát, ki tudja bontakoztatni a támadójátékát és védekezésben is kap szerepet. A jobb szélen is bevethető, ezen a poszton sem jön zavarba.

BALOGH Zsolt (9)
Született:
1989. március 29., Orosháza
Magasság/testsúly: 189 cm/96 kg
Posztja: jobbátlövő
Klubja: Szeged
Válogatottsága/góljai: 47/123
Hatalmas feladatot kap Ancsinnal és Máthé Dominikkal együtt, mert hármuknak Nagy Lászlót kell helyettesíteni, pótolni, ha a világklasszis majd visszavonul. Klubjában a szezonban látott eddigi jó formáját kell átmentenie a világbajnokságra is.

NAGY László (19)
Született:
1981. március 3., Székesfehérvár
Magasság/testsúly: 208 cm/113 kg
Posztja: jobbátlövő
Klubja: Veszprém
Válogatottsága/góljai: 201/732
A szűkített keretből kimaradt decemberben, mert egyénileg készült a vb-re, de az utazók listájára már felkerült – nehezen is lenne elképzelhető nélküle a csapat. Világklasszis, akire újra számíthat a csapat, ő pedig segíteni fog, ha kell.

BEÁLLÓK
BÁNHIDI BENCE (27)
Született:
1995. február 9., Győr
Magasság/testsúly: 204 cm/110 kg
Posztja: beálló
Klubja: Szeged
Válogatottsága/góljai: 54/128
A vb-n megerősítheti a véleményt: napjainkban a világ legjobb három-négy beállósa közé tartozik. Klubcsapatában kulcsjátékos, mert okosan kihasználja kivételes erejét, legalább két védőt lefoglal, pontosan lő, sok hetest harcol ki.

SIPOS ADRIÁN (2)
Született:
1990. március 8., Szombathely
Magasság/testsúly: 198 cm/109 kg
Posztja: beálló
Klubja: Tatabánya
Válogatottsága/góljai: 8/10
Tavaly áprilisban mutatkozott be a válogatottban, és azóta is olyan remek a formája, és olyan jó hatást tesz a keret szakvezetőire, hogy biztos a helye a legjobbak között. Ilyéssel kiváló védőpárost alkot, és támadásban is remek.

IRÁNYÍTÓK
CSÁSZÁR Gábor (7)

Született: 1984. június 16., Celldömölk
Magasság/testsúly: 186 cm/86 kg
Posztja: irányító
Klubja: Schaffhausen (svájci)
Válogatottsága/góljai: 242/837
A keret egyik legrutinosabb tagja, a gárda motorja, aki nélkül 15 éve nem is képzelhető el a magyar csapat. Karrierje külföldön teljesedett ki, két olimpiai éremcsatát játszott, és talán újabb kiemelkedő eredményt érhet el Tokióban.

LÉKAI Máté (66)
Született:
1988. június 16., Budapest
Magasság/testsúly: 190 cm/82 kg
Posztja: irányító
Klubja: Veszprém
Válogatottsága/góljai: 124/331
Mindent tud a játékról, hiszen a világ legjobbjai közé tartozó klubokban, valamint világversenyeken szerzett hatalmas tapasztalatot. Gyorsasága, gólerőssége mellett az a legfőbb erénye, hogy gólpasszokkal tömi társait.

BALÁTLÖVŐK
BODÓ Richárd (39)
Született:
1993. március 13., Mátészalka
Magasság/testsúly: 203 cm/110 kg
Posztja: balátlövő
Klubja: Szeged
Válogatottsága/góljai: 53/157
A válogatott és a Szeged első számú jobbkezes átlövőjévé fejlődött – köszönhetően tatabányai alapjainak és Vladan Maticsnak, majd a bajnokcsapatban Juan Carlos Pastortól kapott bizalomnak. Főszereplő lehet a vb-n.

ILYÉS Ferenc (3)
Született:
1981. december 20., Székelyudvarhely
Magasság/testsúly: 197 cm/97 kg
Posztja: balátlövő
Klubja: Tatabánya
Válogatottsága/góljai: 221/502
Akárcsak Császárra, rá is 15 éve számíthat a válogatott, amelynek – csupa szív játéka és góljai mellett – lelki pluszt is ad a higgadtsága, nyugodt egyénisége. Az erejét okosan osztja be, a védekezés mellett a támadásokban is kap szerepet.

JAMALI Iman (22)
Született:
1991. október 11., Iszfahán (Esfahan, Irán)
Magasság/testsúly: 200 cm/102 kg
Posztja: balátlövő
Klubja: Veszprém
Válogatottsága/góljai: 32/80
Három éve kapott állampolgárságot és egyúttal lehetőséget a válogatottban a bizonyításra. Veszprémben és külföldi BL-csapatokban szerzett rutinját kamatoztatja a legjobbak között, miután felépült sorozatos kisebb sérüléseiből.

LIGETVÁRI Patrik (11)
Született:
1996. február 13., Várpalota
Magasság/testsúly: 201 cm/104 kg
Posztja: balátlövő
Klubja: Adamar León
Válogatottsága/góljai: 30/18
Szeretett volna Veszprémben több rutint szerezni, ám kevés játékidőt kapott edzőitől, pedig ők elismerték kiemelkedő tehetségét, főleg a védekezését. A spanyol bajnokságban kiteljesedhet a játéka, támadásban is számít rá a León.

BALSZÉLSŐK
BÓKA Bendegúz (13)
Született:
1993. október 2., Veszprém
Magasság/testsúly: 195 cm/85 kg
Posztja: balszélső
Klubja: Balatonfüred
Válogatottsága/góljai: 13/26
Gyors, gólerős, ezért egyre fontosabb szerepet kap edzőjétől, egyben a szövetségi kapitánytól. A szegediektől visszatérve Füredre, valamint tökéletesen felépülve korábbi vállsérüléséből a keret első számú jobbkezes szélsője lett.

JUHÁSZ Ádám (6)
Született:
1996. június 6., Debrecen
Magasság/testsúly: 183 cm/75 kg
Posztja: balszélső
Klubja: Tatabánya
Válogatottsága/góljai: 30/66
Klubcsapatában csak elvétve küldi őt a szélre Vladan Matics, ugyanakkor két éve a legjobbak között leginkább a bal oldalon számít rá a mindenkori szövetségi kapitány. Ott is érvényesíti gyorsaságát, de okkal vágyik középre.

TARTALÉKOK
MÁTHÉ Dominik (23)
Született:
1999. április 1., Nyíregyháza
Magasság/testsúly: 200 cm/105 kg
Posztja: jobbátlövő
Klubja: Balatonfüred
Válogatottsága/góljai: 2/1
Hatalmas, megkönnyebbült sóhajjal mondhatjuk: a két kapitány talán megtalálta Nagy László lehetséges utódját. Hatalmas tehetségét, ideális alkatát, szorgalmát kihasználva akár már a világbajnokságon berobbanhat a nemzetközi élvonalba.

SCHUCH Timuzsin (5)
Született:
1985. június 5., Nagyatád
Magasság/testsúly: 197 cm/106 kg
Posztja: beállós
Klubja: FTC
Válogatottsága/góljai: 166/80
Klubváltása után a Fradiban hasznosítja a Veszprémben, valamint korábban Constantában szerzett nemzetközi rutinját. Védőspecialistaként skatulyázták be, pedig támadásban is szívesen marad a pályán. A csapat egyik összetartója.

SZITA Zoltán (30)
Született:
1998. február 10., Veszprém
Magasság/testsúly: 196 cm/96 kg
Posztja: balátlövő
Klubja: Balatonfüred
Válogatottsága/góljai: 4/2
Tavalyelőtt nyáron mutatkozott be a válogatottban, és azóta vár a lehetőségre, hogy világversenyen bizonyíthassa tehetségét. Klubjában Csoknyai szövetségi kapitány irányításával fejlődött – a vb-n az egyik meglepetésemberünk lehet.

AZ ARGENTIN KERET
Kapusok:
Matías Schulz (Pfadi Winthertur – Svájc), Leonel Maciel (Ciudad Encantada – Spanyolország)
Jobbszélsők: Santiago Baronetto (Ciudad Encantada – Spanyolország), Ramiro Martínez (Balonmano Zamora – Spanyolország)
Jobbátlövő: Federico Vieyra (Ademar León – Spanyolország)
Irányítók: Sebastián Simonet (Ademar León – Spanyolország), Pablo Simonet (Benidorm – Spanyolország), Manuel Crivelli (Cavigal Nice – Franciaország), Juan Pablo Fernández (Universidad Nacional de Luján)
Beállók: Gonzalo Carou (Ademar León – Spanyolország), Lucas Moscariello (Ciudad Encantada – Spanyolország), Gastón Mourino (Atlético Valladolid – Spanyolország)
Balátlövők: Nicolás Bonanno (Bada Huesca – Spanyolország), Guillermo Fischer (Teucro – Spanyolország)
Balszélsők: Federico Fernández (Universidad Nacional de Luján), Ignacio Pizarro (Universidad Nacional de Luján)

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A PÉNTEKI PROGRAM
A-CSOPORT
18.00:
Szerbia–Oroszország
20.30: Brazília–Franciaország
B-CSOPORT
15.30:
Japán–Macedónia
18.00: Izland–Horvátország
20.30: Bahrein–Spanyolország
C-CSOPORT
18.00:
Szaúd-Arábia–Ausztria
20.30:
Tunézia–Norvégia
D-CSOPORT
15.30:
Angola–Katar (Tv: M4 Sport)
18.00: Argentína–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
20.30: Egyiptom–Svédország (Tv: M4 Sport)

A MAGYAR VÁLOGATOTT TOVÁBBI CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 13., 18.00: Magyarország–Angola (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 14., 15.30: Magyarország–Katar (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 16., 18.00: Magyarország–Egyiptom (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)
Január 17., 20.30: Svédország–Magyarország (Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n)

A CSOPORTBEOSZTÁS
A-csoport (Berlin):
Franciaország, Oroszország, Németország, Szerbia, Brazília, Korea
B-csoport (München): Spanyolország, Horvátország, Macedónia, Izland, Bahrein, Japán
C-csoport (Herning): Dánia, Norvégia, Ausztria, Tunézia, Chile, Szaúd-Arábia
D-csoport (Koppenhága): Svédország, MAGYARORSZÁG, Katar, Argentína, Egyiptom, Angola
A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe. A világbajnokság győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

A TOVÁBBI PROGRAM
Középdöntő:
A/B-ág: Köln, január 19–23.
C/D-ág: Herning, január 19–23.

Elnöki Kupa: Köln, Koppenhága, január 19–20.
Elődöntők: Hamburg, január 25.
A 7. helyért: Herning, január 26.
Az 5. helyért: Herning, január 26.
A 3. helyért, döntő: Herning, január 27.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik