Férfi kézi: súlyos térdsérülést szenvedett a Barcelona beállója

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 18:12
null
Luís Frade valószínűleg hónapokig nem léphet pályára (Fotó: AFP)
Súlyos térdsérülés miatt műtét és feltehetően több hónapos kihagyás vár Luís Fradéra, az FC Barcelona portugál válogatott kézilabdázójára – derül ki a katalán klub közleményéből.

 

A 23 éves portugál beállónak a csütörtöki edzésen elszakadt az elülső keresztszalagja a jobb térdében. A Barcelona közleménye szerint a következő napokban esedékes operáció után lehet majd megbecsülni, hogy Frade felépülése mennyi időt vesz igénybe.

A védekezésben is fontos láncszemnek számító játékos 15 mérkőzésen 44 gólt szerzett ebben az idényben a bajnoki és a BL-meccseket figyelembe véve.

A katalán klub arról is hírt adott, hogy Luka Cindric felépült vállsérüléséből és megkapta az orvosok engedélyét a játékra. A horvát irányító így a jövő héten pályára léphet volt csapata, a Kielce elleni rangadón a Bajnokok Ligájában.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik