Férfi kézi: Rasmus Lauge 2023 nyarán távozik a Veszprémtől – hivatalos

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.11. 12:31
null
Rasmus Lauge jövőre távozik a bakonyiaktól (Fotó: Török Attila)
Korábban megírtuk, hogy a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Telekom Veszprém dán csapatkapitánya, Rasmus Lauge távozhat az együttestől. Ez hivatalossá vált, a bakonyiak honlapja megerősítette, az irányító-átlövő 2023 nyarán elhagyja a klubot, s hazájában, a Bjerringbro-Silkeborgnál folytatja.

Lauge 2021-ben kettő plusz egy évet hosszabbított a Veszprémmel. A kontraktusban volt egy záradék a játékos kérésére – a koronavírus-járványra való tekintettel –, mely szerint 2023 nyarán visszatérhet Dániába. A 30 éves klasszis úgy döntött, él ezzel az opcióval.

„Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy mindenhol jó, de a legjobb otthon. Főleg ott, ahol minden elkezdődött. Ezzel együtt is hadd szögezzem le, hogy nagyon megszerettem a Telekom Veszprémet, a várost, a Balatont és környékét, az országot, de leginkább a szurkolókat! Még sok munka vár ránk. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy a lehető legtöbb trófeát hódítsuk el az idén és a következő idényben köztük a legfontosabbat is!” – árulta el Lauge a klub honlapjának.

Lauge a Bjerringbro-Silkeborgnál kezdte a pályafutását, majd azt követően a német Kielt és a Flensburgot erősítette, 2019 nyarán igazolt a Veszprémhez, melynek tavaly nyár óta a csapatkapitánya.

Régi-új csapatához 2028-ig írt alá.

Mint ismert, a dán válogatott legnagyobb sztárjai sorra térnek haza: Mikkel Hansen a következő idényt már Aalborgban kezdi meg, míg a világ legjobbjának nemrégiben megválasztott Niklas Landin Laugéhoz hasonlóan 2023 nyarától igazol a dán ligába (Aalborg).

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a férfi NB I legfiatalabbjai Budakalászon pallérozódnak

Utánpótlássport
2025.10.11. 21:22

Kolics János: A hartai munka a pályafutásom megkoronázása

Utánpótlássport
2025.10.10. 20:08

Nem sikerült a címvédés: elbukta a 80 perces egyiptomi csatát a Veszprém

Kézilabda
2025.10.02. 21:18

Kézilabda: gólerős utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2025.09.30. 15:09

Európai kézilabdaligák: Szikora csapata nyerte a „magyaros” kupameccset

Kézilabda
2025.09.24. 22:51

Kézilabda: Fehér Luca minden szinten megmutatná magát

Utánpótlássport
2025.09.19. 09:06

Kézilabda: nagy a merítési lehetőség a serdülő leányválogatottnál

Utánpótlássport
2025.09.17. 15:08

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36
Ezek is érdekelhetik