Férfi kézi NB I: a Tatabánya a Balatonfüredet, a Szeged a Ceglédet verte

Vágólapra másolva!
2021.04.03. 19:32
null
Győri Mátyás akcióban (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Tatabánya házigazdaként 28–24-re legyőzte a Balatonfüred csapatát a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján – számolt be a Magyar Távirati Iroda. A Mol-Pick Szeged 38-22-re nyert a kiesőhelyen álló Ceglédi KKSE vendégeként.

 

Mindkét csapat elveszítette egy-egy válogatott játékosát: Topic Petar, a Balatonfüred honosított beállója a bemelegítés közben térdsérülést szenvedett, Sipos Adrián, a Tatabánya védekező-specialistája pedig egy súlyos szabálytalanság miatt piros lapot kapott a nyolcadik percben – tudósított az MTI.

A vendégek a mérkőzés negyedénél már négy góllal vezettek, de a szünetig a Tatabánya felzárkózott és kiegyenlített. A második félidő elején már a házigazdáknál volt az előny, a 43. percben három találat volt a különbség, és bár a BKSE egyenlíteni tudott, a hazaiak egy 4–1-es sorozattal eldöntötték a meccset.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Tatabánya válogatott irányítója, Győri Mátyás volt, aki 11 lövésből tíz gólt szerzett – tette hozzá a távirati iroda.

A vendég Szeged és az abonyi vendéglátó Cegléd küzdelme alapvetően is egyoldalúnak ígérkezett, jelen körülmények között pedig még inkább az lett: a házigazdák mindössze egy kapussal és nyolc mezőnyjátékossal álltak ki a meccsre, amelyen – a kapusokon kívül – csak a Martin Stranovsky nem szerzett gólt.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
CEGLÉDI KKSE–MOL-PICK SZEGED 22–38 (10–21)
Cegléd, zárt kapuk mögött. V:
Fekete, Tóth D.
CEGLÉD: Kránitz – Pásztor Á. 1, Juhász K. 5, Kiss R. 4, Németh B. 4, GYENE 4, Teleki 2. Csere: Mazák 1 (1), Peszeki 1. Edző: Nagy Károly
SZEGED: ALILOVIC – B. RADIVOJEVICS 6, Kaspárek 3, BOMBAC 4, Bánhidi 3, M. Gaber 1, Källman 3. Csere: Mikler (kapus), BODÓ 6, Canellas 3 (1), Rea 3, Sostaric 4, ifj. Rosta M. 2, Stranovsky. Edző: Juan Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 6. perc:  3–5. 12. p.: 5–10.  20. p.: 7–15. 35. p.: 14–24. 45.p.:  17–29. 51 p.: 20–32. 58. p.:  22–36
Kiállítások: –, ill. 2 perc
Hétméteresek: –, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Nagy Károly:
– Megtettük, amit meg kellett, lejátszottuk a mai mérkőzést, ráadásul többet hoztunk ki belőle, mint amennyire számítottam. Kevesen voltunk, de sokkal később fáradtunk el, sokkal tovább tartottunk ki, mint gondoltam.
Juan Carlos Pastor: – Gratulálunk a Ceglédnek a hozzáállásukhoz, kilenc játékossal is lejátszották a mai meccset. Fontos volt, hogy rotáltunk és sérülés nélkül tudtuk le a meccset. Olyan elemeket is gyakorolhattunk, amelyeket a jövőben is tudunk használni.

GRUNDFOS TATABÁNYA KC–BALATONFÜREDI KSE 2824 (13–13)
Tatabánya, zárt kapuk mögött. V:
Bócz, Wiedemann
TATABÁNYA:
Wyszomirski – Hornyák P., ANCSIN 5, Sipos A., ILYÉS, GYŐRI M. 10 (3), JUHÁSZ Á. 6
Csere:
BARTUCZ (kapus), Molnár B. 1, Debreczeni 2, Nemes, Bozsovics 4, Balogh Zs.
Megbízott edző:
Sibalin Jakab
BALATONFÜRED:
Bősz – P. Rodríguez, Malinovic 5, Szöllősi B. 5 (1), KEMÉNY 7 (3), VARGA M. 4, Bóka 1
Csere:
Andó (kapus), DÉNES, Szűcs B. 1, Draskovics, Brandt 1, Szmetán M.
Edző:
György László
Az eredmény alakulása. 5. perc:
2–2. 12. p.: 4–7. 15. p.: 6–10. 20. p.: 9–11. 25. p.: 10–13. 32. p.: 14–13. 35. p.: 15–15. 43. p.: 19–16. 49. p: 20–20. 55. p.: 24–22
Kiállítások:
12, ill. 10 perc
Hétméteresek:
4/3, ill. 6/4
MESTERMÉRLEG
Sibalin Jakab: –
Jár a Fürednek az elismerés, az első félidőben jobbára az ő akaratuk érvényesült a pályán, nagyon jól jött, hogy ezt a játékrészt végül sikerült döntetlenre mentenünk. A kőkemény összecsapás a szünet után is folytatódott, amelyben végül felülkerekedtünk riválisunkon. Ez a meccs jó hírverése volt a kézilabdának, és remélem nekünk nagy lökést ad a folytatáshoz.
György László: –
Mindkét csapat dicséretet érdemel, úgy gondolom, méltó ellenfelei volt a jó erőkből álló Tatabányának. A vereség dacára maximálisan elégedett vagyok a csapatommal. Várható volt, hogy a hajrára elfáradunk, mert kevés minőségi cserénk volt, de igyekeztünk minél szorosabbá tenni az eredményt, ami sikerült. Nincs megállás, sűrű a program.

AZ ÁLLÁS
1. Veszprém 19 18 1 689–434 +255 37
2. Szeged 16 13 3 545–407 +138 26
3. Balatonfüred 16 9 3 4 451–427 +24 21
4. Csurgó 19 9 3 7 514–523 –9 21
5. Tatabánya 12 9 1 2 342–289 +53 19
6. FTC 15 9 6 425–401 +24 18
7. Eger 19 8 2 9 526–601 –75 18
8. Gyöngyös 18 8 1 9 486–490 –4 17
9. Budakalász 18 6 2 10 478–494 –16 14
10. Komló 16 6 1 9 437–461 –24 13
11. Veszprémi KKFT 17 6 1 10 454–479 –25 13
12. Dabas 15 2 3 10 362–406 –44 7
13. Cegléd 17 2 2 13 386–526 –140 6
14. Orosháza 17 1 2 14 377–534 –157 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik