Férfi kézi: Lengyelországba tart a Veszprém légiósa – sajtóhír

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 16:51
null
Terzic 11 év után távozik Magyarországról és a Veszprémtől (Fotó: Török Attila)
Lengyel sajtóhírek szerint a Wisla Plock hamarosan bejelentheti a veszprémi Mirsad Terzic érkezését. A magyar együttes már korábban jelezte, nem hosszabbítanak szerződést a 36 éves játékossal, aki így a nyáron szabadon távozhat.

 

A sportowefakty.pl beszámolója szerint a bosnyák válogatott játékos mindenben megállapodott a Wisla Plock vezetőségével, így a magyar válogatott és a Veszprém korábbi edzője, Xavier Sabaté által irányított klubnál folytathatja. Itt játszik jelenleg Szita Zoltán is.

Terzic 2018 decemberében írta alá a 2020 nyaráig szóló megállapodását, amit a Veszprém nem hosszabbít meg. A klub szívesen megtartotta volna utánpótlás-koordinátorként, de a védőspecialista úgy érezte, még van benne lendület ahhoz, hogy folytassa játékos-pályafutását, így egyik félnek sem volt más lehetősége, csak az, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését.

A rutinos játékos 2009-ben érkezett, azaz 11 év után hagyja el a veszprémieket.

Egy volt veszprémivel viszont távozhat Plockból, a lengyel lap szerint ugyanis a horvát beálló Renato Sulic nem marad, helyére Abel Serdio érkezhet Barcelonából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik