Férfi kézi Eb: Izland akkor sem lesz csalódott, ha az 5. helyért játszik

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.01.26. 19:17
Izland tíz góllal győzte le Montenegrót a középdöntő utolsó játéknapján, az azonban majd csak a dán–francia összecsapás után derül ki, hogy bejutott-e az elődöntőbe. A góllövőlistát jelenleg vezető Omar Ingi Magnússon az NSO Tv-nek elmondta, megérti, ha a dánok már pihentetik néhány kulcsjátékosukat az elődöntőre, de bíznak abban, hogy akik a pályán lesznek, azok mindent megtesznek azért, hogy legyőzzék a franciákat. 

„Mi mindent megtettünk, amit tudtunk, nincs a saját kezünkben a sorsunk, de bízunk a dánok győzelmében.
Teljesen érhető, ha a franciák ellen pihentetik a kulcsembereiket, hiszen nekik már az elődöntőre is gondolni kell. Reméljük, hogy akik pályára lépnek, mindent megtesznek azért, hogy nyerjenek. Ha nem jutunk az elődöntőbe, akkor sem leszünk csalódottak. Az Eb-n nagyon erős a mezőny, nekünk pedig a koronavírus miatt rengeteg problémánk akadt”
– mondta a Montenegró ellen tizenegy gólt szerző jobbátlövő, aki a mérkőzés után 49 találatával átvette a vezetést a góllövőlistán.

Videónkban megszólal Nebojsa Szimics is, a montenegróiak kapusa elmondja, mit adott neki ez az Eb, melyik a legemlékezetesebb pillanat számára, s köszönetet mond a szurkolóknak is.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 4. FORDULÓ
I. CSOPORT
(Budapesti Kézilabda Aréna)
Montenegró–Izland 24–34
(8–17)
Ld: M. Vujovics 11, ill. Omar Ingi Magnússon 11

Hollandia–Horvátország 28–28 (15–13)
Ld: Steins 6, ill. Martinovic 12

KÉSŐBB
Dánia–Franciaország 29–30 (17–12)

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 5 4 1 148–131 +17 8
2. Dánia 5 4 1 149–123 +26 8
3. Izland 5 3 2 138–124 +14 6
4. Horvátország 5 1 1 3 124–136 –12 3
5. Hollandia 5 1 1 3 137–156 –19 3
6. Montenegró 5 1 4 134–160 –26 2

A PÉNTEKI PROGRAM
ELŐDÖNTŐ

18.00: Spanyolország–Dánia
20.30: Franciaország–Svédország
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
15.30:
Izland–Norvégia

AZ EB VÉGEREDMÉNYE

7. Németország
8. Horvátország
9. Oroszország
10. Hollandia
11. Montenegró
12. Lengyelország
13. Csehország
14. Szerbia
15. MAGYARORSZÁG
16. Szlovénia
17. Fehéroroszország
18. Szlovákia
19. Portugália
20. Ausztria
21. Litvánia
22. Észak-Macedónia
23. Bosznia-Hercegovina
24. Ukrajna

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik