Férfi kézi BL: időn túli hetessel egyenlített a Zaporizzsja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.23. 20:40
Végletekig kiélezett mérkőzést vívott egymással a Zaporizzsja és a Kielce a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcának első felvonásán, amely 33–33-as döntetlennel zárult.

A két csapat az egész meccsen fej fej mellett haladt, az utolsó percen belül a lengyelek kerültek előnybe, de az ukránok a mezőny legeredményesebbjének bizonyuló Artyem Kozakevics időn túli hetesével döntetlenre mentették a találkozót. A Zaporizzsja a korábbi években mind a négy meccsét elveszítette a BL hasonló szakaszában, de ezzel az eredménnyel azért a Kielce várhatja jobb esélyekkel a hazai visszavágót.

A Breszt és a Flensburg 2017 után ismét találkozott a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcban, és a németek újra megnyerték az idegenbeli meccset. A Flensburg már 30–22-re is vezetett, a találkozó utolsó hat gólját azonban a fehérorosz együttes lőtte, ezzel együtt a vendégeknek jó esélyük van rá, hogy 12. alkalommal is ott legyenek a legjobb nyolc között.

A Vardar Szkopje tulajdonképpen már az első meccsen eldöntötte a párharcot, miután kilenc góllal tudott nyerni a PPD Zagreb otthonában.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Zaporizzsja (ukrán)–Kielce (lengyel)
33–33 (16–16)
Ld:
Kozakevics 9, ill. Cindric, A. Dujshebaev 8-8
Meskov Breszt (fehérorosz)–Flensburg (német) 28–30 (14–14)
Ld:
Djordjics 6, ill. Lauge 8
PPD Zagreb (horvát)–Vardar Szkopje (északmacedón) 18–27 (6–14)
Ld:
Mandic 5, ill. Karacic, Kristopans 5-5

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik