NAGY PÉTER 2021.10.27 11:54 Frissítve: 2021.10.27 18:03

Férfi kézi BL: a szegediek rohanós Aalborgra számítanak

Ahhoz, hogy továbbra is versenyben maradjon az automatikus negyeddöntőbe jutást jelentő első két hely valamelyikéért, a Pick Szegednek szerda este hazai pályán le kell győznie az A-csoport dán éllovasát a férfi Bajnokok Ligájában.

 

Alexander Blonz (kékben) elismeri, védekezésben és taktikában még sokat kell fejlődnie, a lövési hatékonyságára azonban nem lehet panasz (Fotó: Dél-Magyarország/Frank Yvette)

 

A skandináv stílus megtestesítője az A–csoport listavezetője, a dán Aalborg, amelynek játékoskeretét kivétel nélkül észak-európaiak alkotják, így a Pick Szeged egyik legfontosabb feladata az lesz a férfi Bajnokok Ligája 6. fordulójában, hogy amennyire csak lehet, lelassítsa ellenfelét. Erre minden bizonnyal az lenne a legjobb módszer, ha a Tisza-partiaknál kiszakadna a gólzsák szerdán, a sikeresen befejezett akciók után ugyanis egyből vissza tudnának rendeződni. Az eddig szerzett 149 góljával (átlag 29.8) a BL egészét tekintve a középmezőnyhöz (9.) tartozik Juan Carlos Pastor csapata, amelynek erőssége továbbra is inkább a védekezés, habár a múlt héten Kielben (32–32) igencsak meggyűlt a baja a németek hét a hat elleni játékával. Utóbbinak ráadásul az Aalborg a mestere...

„Való igaz, támadásban sokkal pontosabbnak kell lennünk, mert ha nem, az aalborgiak átrohannak rajtunk – szögezte le a szegediek 21 éves norvég balszélsője, Alexander Blonz. – Jó formában vagyunk, de ugyanez elmondható a dánokról is, akik nem véletlenül vezetik a csoportunkat. Egy biztos, sokat kell majd futnunk.”

„SZERETEM EZT A RENDSZERT”
„Mindenkinek megvan a feladata a csapaton belül támadásban és védekezésben egyaránt. Én azért felelek, hogy labdaszerzésekből és kontrákból minél több gólt szerezzünk – szeretem ezt a rendszert, illik hozzám. Örülök, hogy eddig sikerült beváltani a hozzám fűződő reményeket, bár teljesen azért nem vagyok elégedett” – mondta a szegedi balszélső, Sebastian Frimmel.

A nyáron az Elverumtól érkező Blonz mindössze három találatnál jár az idei sorozatban, amiben az is közrejátszik, hogy az idénynyitón a francia Montpellier otthonában már 162 másodperc elteltével megsérült, valamint a rendszert is szoknia kell még, bár szerinte ettől még a rivális kapuja előtt ugyanazt kell tennie, mint eddig: belőni minden ziccert. Korábban a balszélsők meghatározó szerepet töltöttek be a csongrádiaknál, főleg a klublegendának számító, immár a Benficában játszó svéd Jonas Källman, aki amellett, hogy 40 esztendősen is a világ egyik legjobb zavaróembere, a falban szinte minden poszton számíthatott rá Pastor.

„Tudom, hogy kik voltak az elődeim, Sebastian Frimmelhez hasonlóan azonban én sem érzek nyomást magamon – folytatta Alexander Blonz. – Mindketten türelmesek vagyunk, elismerjük, hogy sokat kell még fejlődnünk, tanulnunk, főleg védekezésben és taktikában. A lövési hatékonyságunkra viszont nem lehet panasz.”

Az elvárásokkal kapcsolatban Blonz kijelentette, túl korai lenne a négyes döntőről álmodozni, mivel a körbeverések miatt egyelőre azt is nehéz megjósolni, hogy mely csapatok jutnak automatikusan a negyeddöntőbe. A cél mindenesetre az, hogy az első két hely valamelyikén zárják a csoportkört.

„Megvan bennünk a potenciál, ám ezt ki is kell aknázni – folytatta a norvég. – Elcsépelten hangzik, de attól még tény: április-május környékén kell a legjobb formában lenni, akkor dől el minden. Különleges érzés volt néhány hete korábbi klubom, az Elverum ellen játszani, sajnos azon a meccsen egykori csapattársaimnak több siker-élmény jutott, mint nekem... Várom már a bajnoki rangadót is Veszprémben, hatalmas élmény lesz a nagy rivális arénájában pályára lépni.”

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
A-CSOPORT
SZERDA
18.45:
Pick Szeged–Aalborg HB (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45:
PPD Zagreb (horvát)–Montpellier (francia)
21.00:
Vardar Szkopje (északmacedón)–THW Kiel (német) (Tv: Sport1)
CSÜTÖRTÖK
18.45: Meskov Breszt (fehérorosz)–Elverum (norvég)
B-CSOPORT
SZERDA
18.45:
Lomza Vive Kielce (lengyel)–Paris Saint-Germain (francia)
CSÜTÖRTÖK
18.45: Dinamo Bucuresti (román)–Telekom Veszprém(Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45:
SG Flensburg-Handewitt (német)–Motor Zaporizzsja (ukrán),
20.45: FC Porto (portugál)–Barca (spanyol),  (Tv: Sport1)

 

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
 1. Aalborg Handbold (dán) 5 4 1 165–144 +21  8
 2. Montpellier HB (francia) 5 3 1 1 157–146 +11  7
 3. THW Kiel (német) 5 3 1 1 172–163   +9  7
 4. PICK SZEGED 5 2 2 1 149–141   +8  6
 5. Elverum Handball (norvég) 5 2 2 1 154–150   +4  6
 6. Vardar Szkopje (északmacedón) 5 2 1 2 146–146    0 5
 7. PPD Zagreb (horvát) 5 1 4 125–157 –32  1
 8. Meskov Breszt (fehérorosz) 5 5 141–162 –21  0

 

2021.11.26 19:11:51

Kézilabda PAPP BÁLINT (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)

Az olimpiai bajnok nagy előnyt szerzett az első félidőben a felkészülési meccsen, de a második játékrészben feljavult a magyar csapat.

2021.11.25 20:34:08

Kézilabda NAGY PÉTER, PAPP BÁLINT (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre)

Remek első félidei teljesítményével begyűjtötte a két pontot a Tisza-parti alakulat, és feljött a második helyre.

2021.11.25 15:31:38

Kézilabda VINCZE SZABOLCS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Javította botlását a BL-ben a magyar csapat, idehaza már fölényes sikert aratott az ukrán csapat felett.

2021.11.20 17:18:03

Kézilabda BOBORY BALÁZS (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

Pintea hat, Fodor, Háfra és Nze Minko öt-öt gólig jutott, továbbra is hibátlanok Ambros Martínék.