Férfi kézi BL: a Kiel előnnyel utazhat Barcelonába

Vágólapra másolva!
2017.04.23. 19:18
A THW Kiel odahaza 28–26-ra legyőzte a Barcelonát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán, így kétgólos előnyről várhatja a jövő heti visszavágót.

A Kiel nagyon bekezdett a spanyol gigász ellen, az első félidőben már öt góllal is vezetett (9–4), de a hajrában kiegyenlített a Barcelona, a játékrész utolsó gólját a hazaiak szerezték, így a szünetben náluk volt az előny. A német csapat legjobbja az első 30 percben a 6 találatig jutó Marko Vujin volt.

A második félidőt is a Kiel uralta, többször is vezetett néggyel a házigazda, ám végül „csak” kettővel tudott nyerni. A kapusok egyik oldalon sem remekeltek: a Kielnél 30, a Barcelonánál 22 százalék volt a védési mutató. A két csapat a csoportkörben döntetlent játszott Németországban, Spanyolországban pedig eggyel nyert a Barcelona – ugyanez az eredmény most kevés lenne a katalánoknak a továbbjutáshoz.

A párharc barcelonai visszavágóját jövő héten szombaton rendezik.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
THW Kiel (német)–Barcelona (spanyol) 28–26 (16–15)
KORÁBBAN
Mol-Pick Szeged–PSG (francia) 27–30 (14–16)

Legfrissebb hírek

A Szeged célja a hazai trófeák elhódítása és a BL négyes döntőjébe jutás

Kézilabda
2 órája

Talant és Alex Dujshebaevet is elcsábítaná Imre Bence csapata – sajtóhír

Kézilabda
2025.07.20. 11:59

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
2025.07.10. 16:49

Szilágyi Viktor: Zavar, hogy más klub a sajtón keresztül érdeklődik a mi játékosunk iránt

Kézilabda
2025.07.04. 21:17

Imre Bence önbizalmának jót tesz a Veszprém megkeresése, de először a Kiellel akar tárgyalni

Kézilabda
2025.07.02. 07:04

Kiegyensúlyozottság – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.06.27. 23:32

Magyar rangadó a Győr csoportjában, belehúzott a Szeged és az FTC – sorsoltak a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.27. 15:46

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48
Ezek is érdekelhetik