Férfi kézi: a Veszprém spanyol kapusa magyarul is megtanulna

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2020.08.12. 14:45
null
A Párizsból érkező Rodrigo Corrales immár a veszprémi kapuban zsonglőrködhet (Fotó: Szabó Miklós)
Rodrigo Corrales, a Telekom Veszprém új spanyol kapusa felfedezné hazánkat, de a napi két intenzív edzés mellett nem sok mindenre jut ideje.

A Telekom Veszprém férficsapata már tavaly decemberben bemutatta új szerzeményét, Rodrigo Corralest, akivel négyéves szerződést kötött, és aki azóta a spanyol válogatottal nyert még egy Európa-bajnokságot januárban, május végén pedig megválasztották a francia bajnokság legjobb kapusának, miután veretlenül végzett az élen a PSG-vel. A csonka idény végét még Párizsban töltötte, de júliusban már hazánkba utazott, hogy megkezdje a felkészülést új társaival.

VÉLEMÉNY

David DAVIS, a Veszprém edzője: „Ismertem Rodrigót még játékoskoromból, de azután is követtem a pályafutását, amikor edzőként kezdtem dolgozni a Vardarnál. Ha három szóval kellene jellemeznem, azt mondanám: gyors, magas és tehetséges kapus, aki mindenhol csapata erőssége volt. Veszprémben azt várom tőle, hogy tovább fejlődjön, ahogy hosszú évek óta látható rajta. Motivált és ambiciózus, nagy céljai vannak, tudja, hogy neki ez a klub a következő lépcsőfok. Pozitív kisugárzású egyéniség, nyugodt srác, barátságos, mindenkihez van egy jó szava.”

„Az első hetek nagyon gyorsan elteltek, de szerencsések vagyunk, hogy ilyen korán elkezdtünk együtt edzeni a srácokkal – Európában az elsők között voltunk, ennek köszönhetően nagyon stabil lesz a csapatunk – mondta a 29 éves játékos a Nemzeti Sportnak.  – Több mint egy hónapja vagyok Magyarországon, remekül érzem magam, az első benyomásaim nagyon jók. Igaz, még nem volt túl sok időm szétnézni Veszprémben a napi két, egyenként kétórás edzés mellett, de ha szombaton vagy vasárnap szabadnapot kaptunk, azért be-benéztem a városba, vagy elugrottam a Balatonhoz. Annyit már látok, hogy minden megvan, amire szükségem lehet. ”

Corrales eddig csak akkor jött Magyarországra, ha korábbi csapataival, a Barcelonával, a Wisla Plockkal vagy a PSG-vel a Bajnokok Ligájában a Veszprém vagy a Mol-Pick Szeged ellen játszottak, turistaként még soha. Mint mondta, most is elsősorban kézilabdázni érkezett, hiszen az előttük álló idény különösen hosszú és sűrű lesz, de ha később lehetősége nyílik rá – és 2024-ig miért ne lenne – fel akarja fedezni az országot.

Átigazolása ugyanakkor azt is jelentette, hogy a 40 éves Sterbik Árpád befejezte sportolói pályafutását, és kapusedzőként dolgozik tovább a klubnál. Jól ismerik egymást, számtalanszor osztoztak a feladatokon a spanyol válogatott kapujában, sőt Sterbik személye döntő volt Corrales klubváltásánál.

„Óriási megtiszteltetés, hogy Árpival dolgozhatok, ismerjük egymást régóta, mindig is szerettem vele játszani, és felnéztem rá – fogalmazott Corrales.  – Hihetetlen, hogy már ő az edzőm, hiszen a sportág valaha volt legjobb kapusainak egyike, ha nem a legjobb. Ez fontos volt nekem, mert tudom, milyen tanácsokat tud adni, és nemcsak az edzéseken, a meccseken is. Minden szituációban képes hideg fejjel gondolkodni, elemezni a helyzetet, nagyon jól ismeri a játékot, szinte tudja, az ellenfél hova fog lőni. Jó, ha van egy ilyen ember a csapatnál. Játékosként mindenki ismeri, de emberként kevesen, pedig nagyszerű barát, aki mindig segít, és mindent megtesz, hogy a másik minél jobban érezze magát.”

Erre már csak azért is nagy szükség lehet, mert az elmúlt hónapok a koronavírus-járvány miatt szokatlanul teltek. A játékosok Párizsban be voltak zárva több mint két hónapig, egészen május végéig nem mehettek sehova, csak naponta egy órára hagyhatták el a lakásukat – ha előtte aláírtak egy papírt. Ezt az időszakot Corrales arra használta fel, hogy formában tartsa magát, az otthoni erőnléti edzések mellett futni és biciklizni járt a lakásához közeli parkba.

„Elsősorban azért volt nehéz a leállás, mert előtte nagyon aktív életet éltünk, sokat utaztunk, háromnaponta meccset játszottunk, erre egyik napról a másikra megszűnt minden. Az első hetek különösen kemények voltak, de igyekeztem minél hasznosabban eltölteni az időt, pihentem, tartottam a kapcsolatot a családdal és a barátokkal”  – mesélte Corrales, aki miután június elsején megszűntek a korlátozások, elkezdte a PSG-vel a hivatalos edzéseket, amelyeket 27-én befejezett, és másfél hét szünet után munkába állt Veszprémben.

Úgy érzi, az erőnlétével és a formájával már minden rendben, júniusban végig keményen dolgozott, Magyarországon pedig végre normális életet élhetnek. Nagy tervei vannak nálunk, nemcsak trófeákat akar szerezni David Davis együttesével, hanem szeretné megtanulni a nyelvünket is.

„Tudom, magyarul megtanulni nagyon nehéz, de szeretném, ha legalább a hétköznapi beszélgetésekben, a szupermarketben, az utcán vagy a piacon tudnám használni   – tette hozzá.  – Nagy kihívás, de miért ne vágnék bele? A lengyel sem könnyű, mégis már egész jól tudtam beszélgetni a helyiekkel Plockban. Ezt szeretném elérni az önök hazájában is, szeretnék tanárhoz is járni.”

Ha sikerül Corrales terve, a spanyol, a portugál, a katalán, a lengyel, a francia és az angol mellé a hetedik nyelvet is hozzátehetné – ami jól hangzik, de mint mondta, első azért a kézilabda, először az menjen jól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik