Férfi kézi: a Veszprém nem hosszabbít Suliccsal – hivatalos

Vágólapra másolva!
2018.01.23. 12:08
null
Renato Sulic (jobbra) a nyártól nem a Veszprémet erősíti (Fotó: Dömötör Csaba)
A Telekom Veszprém kézilabdacsapata bejelentette, nem hosszabbítja meg Renato Sulic szezon végén lejáró megállapodását.

A 38 éves világbajnok beállós 2009-ben a Celjéből igazolt át a Veszprémhez, amelyben korábban, a 2004–2005-ös idényben is szerepelt. Sulic kilenc bajnoki címet és ugyanennyi Magyar Kupát nyert a Veszprémmel, illetve kétszer a SEHA-ligában is aranyérmes lett. A Bajnokok Ligájában 2015-ben és 2016-ban is döntős volt a bakonyiakkal.

Sulic szerződése június 30-án lejár Veszprémben, a nyártól a Borbély Ádámot is foglalkoztató, lengyel Wisla Plockban folytatja pályafutását.

A horvát kézilabdázó eddig több mint 560 gólt dobott a Veszprém színeiben a magyar élvonalban, a nemzetközi porondon 400-nál is többször volt eredményes. A Veszprém örök-góllövőlistáján jelenleg 1242 találattal a kilencedik helyen áll Kiril Lazarov mögött.




Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos tapasztalatokat szerezett az EYOF-on a serdülő fiúk

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: norvégok elleni siker az U17-es leány Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.31. 22:48

Nagy változás a Győri ETO-nál, távozik a sportvezető

Kézilabda
2025.07.31. 11:51

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.30. 21:15

Kézilabda: sokat erősödtek az ifjúsági fiúválogatott tagjai

Utánpótlássport
2025.07.28. 14:47

Kézilabda: Sokat tanultunk az U19-es Eb-n – Bohus Beáta

Utánpótlássport
2025.07.23. 09:06

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

Kézilabda: kikapott az U19-es leányválogatott Montenegrótól az Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.18. 21:21
Ezek is érdekelhetik