Férfi kézi: a volt Veszprém-edző hosszabbított Hannoverben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.11.01. 13:49
Meghosszabbította szerződését a Bundesligában szereplő Hannover férfi kézilabdacsapatával Antonio Carlos Ortega vezetőedző és Iker Romero másodedző. A Veszprém volt trénere 2021-ig, míg a korábbi klasszis átlövő 2020-ig kötelezte el magát az alsó-szászországi klubhoz.

Ortega tavaly nyáron vette át a Hannover irányítását, amelyet az előző idényben Német Kupa-döntőbe vezetett, míg a bajnokságban a hatodik helyen zárt az együttessel.

„Kettejük munkája önmagáért beszél – mondta Sven-Sören Christophersen sportigazgató. – Romeróval természetesen nem véletlenül kötöttünk rövidebb távú szerződést. Három évig dolgozik másodedzőként (amennyiben kitölti a megállapodását – a szerk.), és lehet, hogy utána szeretné megtenni a következő lépést az edzői pályafutásában.”

A Hannover a mostani szezonban öt győzelemmel és öt vereséggel kilencedik a Bundesligában. Ettől az idénytől a csapat tagja a Veszprém korábbi szélsője, Cristian Ugalde is.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.03. 22:09

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.07.03. 09:46

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 19:51

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.07.02. 09:03

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10
Ezek is érdekelhetik