Betörni a vad zebrát – Kielben játszik BL-meccset a Szeged

Vágólapra másolva!
2018.03.21. 13:30
null
Balogh Zsolt felépült bokasérüléséből, és egyre jobb formába lendül (Fotó: Földi Imre)
A szegedi férfi kézilabdázók bizakodnak, hogy sikerélménnyel térnek haza a Kiel elleni szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésről, hiszen remek formában vannak, míg ellenfelük játéka hullámzó.

 

Háromszoros Bajnokok Ligája-győztes és háromszoros EHF-kupa-nyertes a THW Kiel, és ezzel a legsikeresebb férfi kézilabdacsapatok egyike. Ugyanakkor a német gárda, amelynek zebra a kabalafigurája, nem csupán emiatt ismerős a magyar együtteseknek, hiszen a BL-ben a Veszprémmel 17-szer mérkőzött meg és kilencszer nyert, a Szegeddel hatszor találkozott és négyszer győzött, sőt 21 évvel ezelőtt a Dunaferr SE-vel is összecsapott kétszer az EHF-kupában – Újvárosban kikapott, otthon nyert.

„Van mit javítani a mérlegünkön a kieliek, a borzalmasan erős zebrák ellen – kezdte kieli utazás előtt Balogh Zsolt, a szegediek válogatott jobbátlövője, akire főszerep vár a BL-nyolcaddöntő első, szerdai összecsapásán. – Két évvel ezelőtt ugyancsak a nyolcaddöntőben találkoztunk, akkor Szegeden az első meccsen néggyel nyertünk, ám Kielben héttel kikaptunk, így nem jutottunk a negyeddöntőbe. Az idén viszont ez a tervünk, és az eredeti kiírással ellentétben idegenben kezdhetünk.”

A pályaválasztói jog felcserélésének története röviden: a nyolcaddöntő első mérkőzését a hét végére írta ki az európai szövetség, ám szombaton a Kiel a Rhein-Neckar Löwent fogadja létfontosságú Bundesliga-mérkőzésen. Ennek az időpontját már korábban „kőbe vésték”, vagyis a Kiel úgy tudott volna vasárnap Szegedre jönni, hogy előző nap a Löwent fogadja. Szilágyi Viktor, a német klub sportigazgatója elmondta, ezt is vállalták volna, ám felcserélték a pályaválasztói jogot.

„Ennek van előnye és hátránya is – folytatta Balogh. – Van olyan csapat, amely szívesebben kezd otthon, hogy tetemes előnyt szerezhessen a visszavágóra, de többnyire a második meccsen dől el a továbbjutás kérdése. Nekünk szoros eredményt kell elérnünk Kielben, de a legjobb az lenne, ha egy-két gólos előnnyel jöhetnénk haza. Kielben még sosem nyertünk, de most kitűnő formában vagyunk, talán megszakítjuk ezt a sorozatot, betörjük a zebrákat.”

MÚLTIDÉZŐ – 4–2 ODA
2011: Szeged–Kiel 26–38
2012: Kiel–Szeged 34–24
2015: Szeged–Kiel 31–29
2015: Kiel–Szeged 31–23
2016: Szeged–Kiel 33–29
2016: Kiel–Szeged 36–29

Ez persze elég merész terv, mert a tízezres Sparkassen-Arenából csak elvétve távoznak sikerélménnyel a vetélytársak – ez ebben a BL-idényben csak a PSG-nek és a Kielcének sikerült, illetve a Flensburg sem volt szomorú, amikor egy pontot szerzett. A Veszprém február elején hajtott itt fejet: kétgólos vereséget szenvedett.

„Azóta mi is megvertük a Veszprémet, méghozzá saját csarnokában, és ebből is erőt merítünk a BL folytatására – bizakodik Balogh. – Persze tudjuk, hogy a világ egyik legjobbja az ellenfél, amely kiváló kapusokkal és két rutinos sorral áll fel. Betonból van a hatos védőfala, a nyitott védekezése nehezen átjátszható. Magamról annyit, a bokasérülésem meggyógyult, javul a formám, de még nem tökéletes az erőnlétem.”

A szegediek kedden különgéppel repültek Kielbe, ahol edzettek a Sparkassen-Arénában, amely a legtöbbjüknek nem ismeretlen, hiszen két évvel ezelőtt is itt járt José Sierra, Thiagus Goncalves, Zubai Szabolcs, Alen Blazevic, az akkor hét gólt szerző Jonas Källman és persze Balogh.

 

ELLENFELEK ÉS ISMERŐSÖK
Nem csupán Szilágyi Viktor sportigazgató, a Kiellel 2007-ben BL-t nyerő, volt osztrák válogatott irányító köszönt kedden magyarul a szegedieknek, hanem a két volt veszprémi, Marko Vujin és a klubjával pillanatnyilag perben álló Christian Zeitz is. Már forgatja a dán-magyar szótárt René Toft Hansen is, aki a nyáron érkezik a magyar bajnokhoz. „Nem kedvezőek az előjelek, mert sok sérülés nehezítette a Szeged elleni felkészülésünket – mondta a Nemzeti Sportnak a kissé lehangolt Szilágyi Viktor. – Igaz, a januárban lábizomszakadást szenvedő csapatkapitányunk, Domagoj Duvnjak már visszatért, de még nem terhelhető. Steffen Weinhold is meggyógyult, ám továbbra sem játszhat Toft Hansen és Rune Dahmke. Tavaly lemaradtunk a BL kölni négyes döntőjéről, ezt a kisiklást korrigálnánk az idén.”
Ez marad az egyetlen megszerezhető trófea a Kielnek, amely a bajnokságban a 6. helyen áll, míg a Német Kupából kiesett.
A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Skjern (dán)–VeszprémMárcius 25., 16.50 Márc. 31., 17.30
Kiel (német)–SzegedMárcius 21., 19.00 Április 1., 17.00
Montpellier (francia)–Barcelona (spanyol)
Március 25., 17.00Márc. 31.,18.30
Kristianstad (svéd)–Flensburg (német)
Március 24., 18.00 Márc. 28., 19.00
Breszt (fehérorosz)–Nantes (francia)
Március 24., 17.30 Április 1., 17.00
Kielce (lengyel)–Löwen (német)
Március 24., 16.00 Április 1., 19.00
Az elöl álló csapatok kezdik otthon a párharcokat. A PSG és a Vardar Szkopje csoportelsőként automatikusan a negyeddöntőbe jutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik