A horvátok iskoláztak, Franciaország vár rájuk a nyolc között

Vágólapra másolva!
2013.01.21. 20:43
null
A házigazdát a tizenhat között nem lehetett megállítani (Fotó: Reuters)
A Spanyolországban zajló férfi kézilabda-világbajnokság nyolcaddöntőjében a házigazda 31–20-ra legyőzte Szerbiát, így bejutott a negyeddöntőbe, csakúgy, mint az Egyiptom ellen 31–26-ra diadalmaskodó Szlovénia.

 

A szerbek nagyjából a hetedik percig tudták tartani a „magyar csoportban" másodikként végző spanyolok tempóját, 3–3-at követően azonban egészen a 13. minutumig nem voltak képesek bevenni Sterbik Árpád kapuját, ezen időszak alatt pedig Víctor Tomásék négyszer is betaláltak (7–3).

A négygólos spanyol vezetés ezt követően állandósult, Darko Sztanics védéseinek köszönhetően egészen a 20. percig (12–8), ekkor azonban az első játékrészben ötször is betaláló Daniel Sarmiento vezérletével gyorsan faképnél hagyták a szerbeket, és Ivan Nikcsevics utolsó másodperces gólja csak arra volt elég, hogy kilenc helyett nyolc legyen a különbség a szünetben (20–12).

A fordulást követően hét perc alatt csak 2-2 gólig jutottak a csapatok, a szerbek számára vészesen fogyott az idő a nagy fordításra, és bár a 43. percig nem szereztek újabb találatot a spanyolok, mivel déli szomszédunk is csak újabb kettőt, hat gól még így is maradt a hátrányból (22–16).

A spanyol gólaszály ezt követően pedig megtört, Albert Rocas kiemelkedő játékának hála pedig az 54. percre már közte tíz volt Gedeón Guardiola találatával (28–18).

Innen újabb visszakapaszkodásra már nem volt idő, végül pedig még növelte is előnyét Spanyolország,31–20-ra megnyerve a mérkőzést, ezzel készülhet a Németország elleni negyeddöntőre.

A szlovén csapat magának tette nehézzé a nyolcaddöntőt 
(Fotó: Reuters)
A szlovén csapat magának tette nehézzé a nyolcaddöntőt (Fotó: Reuters)

A C-csoportot megnyerő Szlovénia is alaposan bekezdett – a 14. percben még fej fej mellett haladtak a csapatok (5–5), de Luka Zvizejék egy 4–0-s sorozattal elléptek Egyiptomtól. A szlovén kapuban Gorazd Skof nyolc védést is bemutatott az első harminc perc során, társai pedig testvériesen megosztoztak a gólokon – tizenegy szlovén játékos talált be az első félidőben! –, és a szünetre nyolccal mentek már (19–11).

A második félidő elején Ahmed Mosztafáék gyors egymásutánban szerzett négy góllal ráijesztettek kicsit a szlovénekre (19–15), Skof azonban ismét lehúzta a rolót, így Gaspe Marguc hetesével már ismét hét volt közte (22–15). Aztán Marko Bezjak gyors indulása után már kilenc (25–16).

Ekkor jött az újabb fordulat: Ahmed Mosztafa tarthatatlan üzemmódba váltott, Karim Mosztafa pedig elkezdett védeni, és Ali Zein átlövésével az 50. percre már csak két gól volt az egyiptomi hátrány (26–24).

Ennél közelebb azonban már nem jöttek az észak-afrikaiak, a hajrában a szlovénok Jure Dolenec vezetésével ismét elléptek, és végül 31–26-ra győztek. SzlovéniaOroszországgal találkozik a nyolc között.

Horvátország lesz a francia válogatott ellenfele a férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében, miután nagyon simán, 21–9-es félidő után 33–24-re legyőzte Fehéroroszországot.

A horvát csapat az első félidőben pazar támadójátékkal gyalulta a talajba Fehéroroszországot. Rutenkáék 6–4-ig úgy-ahogy még tartották a lépést, aztán a Bicanic gólja által megnyitott 7–3-as horvát rohamtól megroppantak.

Ez persze nem volt elég, a horvátok, mint vérbeli klassziscsapat megérezték, hogy mikor kell megsorozni a tántorgó ellenfelet: a szünetig jött még egy 8–2-es száguldás, így a félidőben döbbenetes különbségű, 21–9-es horvát vezetés állt az eredményjelzőn.

Ez el is döntötte a nyolcaddöntő sorsát, a horvát henger edzőmérkőzéssé degradálta a második félidőt: Fehéroroszország a végére tíz alá tudta csökkenteni a különbséget, ám így is 33–24-es vereséget szenvedett.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, SPANYOLORSZÁG
NYOLCADDÖNTŐ
Szlovénia–Egyiptom31–26 (19–11)
Ld: Dolenec 6, M. Zvizej, Dobelsek 4-4, ill. A. Mosztafa 10, Mamduh 5, Alaa 4
Spanyolország–Szerbia31–20 (20–12)
Ld: Rocas 7, Sarmiento 5, Aguinagalde 4, ill. Nenadics 4, M. Ilics, Sesum 3-3
Horvátország–Fehéroroszország33–24 (21–9)
Ld: Stepancic 6, Nincevic 5, Cupic, Bicanic 4-4, ill. Sz. Rutenka, Gy. Rutenka, Kazsaneuszki, Silovics 4–4
MAGYARORSZÁG–Lengyelország27–19 (10–9)
Ld: Iváncsik G. 6, Császár 5, Szöllősi, Mocsai T., Harsányi, Nagy L. 3-3, ill. Jurecki 5, Wisniewski, Kubistal 3-3
NEGYEDDÖNTŐ
1. Dánia–MAGYARORSZÁG2013.01.23 (Barcelona)
2. Franciaország–Horvátország2013.01.23 (Zaragoza)
3. Németország–Spanyolország2013.01.23 (Barcelona)
4. Oroszország–Szlovénia2013.01.23 (Zaragoza)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik