Női kézi-vb: a feröeriek lassan ocsúdnak az őrült este után; a spanyolok szerint lábon lőtték magukat

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2025.11.29. 16:20
A feöeri játékosok öröme a spanyolok legyőzése után (Fotó: Imago)
A női kézilabda-világbajnokság első meglepetését az újonc Feröer szolgáltatta azzal, hogy története második vb-meccsén legyőzte Spanyolországot. A találkozó után a feröeri játékosok nehezen tértek magukhoz, míg természetesen a spanyol lapok alaposan leszedték a keresztvizet Ambros Martín együtteséről.

 

Mint beszámoltunk róla, a spanyolok az utolsó percben az egyenlítésért támadtak, ám a 39 százalékkal védő Rakul Wardum hárított, majd Jana Mittún vitte be a kegyelemdöfést – Feröer nagy meglepetésre 27–25-re győzött.

„Nehezen találom a szavakat. Majdnem elment a hangom a nagy ünneplésben, egy álmunk vált valóra” hitetlenkedett a dán Tv2-nek a hét gólig jutó Pernille Branenborg, majd felidézte az utolsó másodperceket.

„A félpályáról láttam, ahogy Jana belövi az utolsó gólunkat. A szurkolóink teljesen megőrültek, hihetetlen, hogy megcsináltuk. Szerintem senki sem gondolta, hogy újoncként nyerhetünk, mi azonban hittünk magunkban.”

A Viborgban légióskodó Jana Mittún csak azt sajnálta, hogy a GOG-ben játszó öccse, Óli nem lehetett ott Trierben, hogy élőben lássa a női kéziválogatott bravúrját.

„Ez volt talán a legjobb mérkőzés, amelyen valaha játszottam, nagy köszönet érte a fantasztikus szurkolóinknak. Sötét lóként érkeztünk meg a vébére, de szerettünk volna meglepetést okozni, ami sikerült is. Bárcsak az öcsém is itt lehetett volna, de annak örülök, hogy a családból sokan mások el tudtak jönni, és a szurkolók között is sok ismerőst köszönthettünk.”

A mindössze 54 ezer lakost számláló Feröer szurkolói valóban kitettek magukért, és a hírek szerint a januári Eb-n is legalább ötezren fogják Oslóban biztatni a férfiválogatottjukat.

„Teljes őrület. Sajnos személyesen nem lehettem ott, de a nappalimból követtem a meccset. Jó érzés most feröerinek lenni, hogy a nők ilyen nagy győzelmet arattak vébéújoncként. Próbáltam sakkozni a naptárammal, hogy kimehessek valamelyik meccsere, de sajnos túl sok találkozónk van ebben az időszakban a klubommal” mondta a büszke testvér, Óli Mittún, aki szerint Feröernek vannak a legjobb szurkolói a világon.

A női válogatottat irányító Claus Mogensen is a szurkolókat emelte ki, szerinte a drukkerek megállás nélküli biztatása a kapu mögül rengeteg erőt adott a fiatal játékosainak, akik egyébként is rendkívül fegyelmezetten és koncentráltan tették a dolgukat.

 

A spanyol lapok közben érthető módon kritikus hangon írnak Ambros Martín együtteséről. A Sport szerint a Harcosok (a spanyol női válogatott beceneve) lábon lőtték magukat, és ezzel lemondhatnak a negyeddöntőről szőtt álmukról. A lap szerint a spanyol csapat nem tudott mit kezdeni az ellenfél hét a hat elleni támadójátékával, így Montenegrót kellene legyőznie ahhoz, hogy ne pont nélkül kezdje a középdöntőt.

A Marca úgy fogalmazott, a spanyol csapat megadta magát az újonc Feröernek, pedig már Montenegró szűk győzelme előre vetítette, hogy nem mehetnek biztosra a szigetországiak ellen.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT (Trier)
Spanyolország–Feröer 25–27 (14–11)
Ld: So Delgado-Pinto 7, ill. Brandenborg 7, Mittún 6
Montenegró–Paraguay 34–25 (19–13)
Ld: A. Marszenics 6, Pletikoszics 5, Trivics 5, ill. Insfrán 8

    
A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Montenegró2

2

66–52+144
2. Feröer2

1

1

54–57–32
3. Spanyolország2

1

1

51–44+72
4. Paraguay2

2

42–60–180

 

 

Legfrissebb hírek

Tovább írhatja a feröeri csodát a fiatal generáció a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.12. 16:05

Női kézi: hosszabbított világbajnok szélsőjével a Győr – hivatalos

Kézilabda
2026.01.12. 09:13

Vereséggel debütált az El-csoportkörben az Esztergom

Kézilabda
2026.01.11. 19:52

Hiába Reichert 16 gólja, címvédőveréssel kezdett a Mosonmagyaróvár a női kézi El nyitányán

Kézilabda
2026.01.11. 17:37

Hosszú kihagyás vár a Győri ETO beállójára, ebben az idényben már nem játszhat

Kézilabda
2026.01.11. 12:26

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

A Metz otthonában is győzött, továbbra is hibátlan az ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 17:34

Újabb erdélyi klubbal hozta hírbe a román sajtó Janurik Kingát

Kézilabda
2026.01.09. 15:34
Ezek is érdekelhetik