Történelmi sikerek ide vagy oda, kirúgta edzőjét és sportigazgatóját a BL-döntős

R. D. P.R. D. P.
2025.09.05. 13:16
null
Nem íródik tovább a sikersztori – legalábbis Stefan Kretzschmarral és Jaron Siewerttel biztosan nem... (Fotó: Getty Images)
Hiába a történelmi sikerek, Jaron Siewert vezetőedzőnek és Stefan Kretzschmar sportigazgatónak azonnali hatállyal távoznia kellett a Füchse Berlin kézilabdacsapatától. Pedig az új idényt is győzelmekkel kezdték a fővárosiak…

A 2024–2025-ös Bundesliga-idény bajnoka és a Bajnokok Ligája legutóbbi döntőse, a Füchse Berlin remekül, két győzelemmel kezdte az új idényt, ám kedden Stefan Kretzschmar, a klub korábbi kiváló szélsője bejelentette, hogy a mostani idény végén távozik sportigazgatói posztjáról, és nem hosszabbítja meg szerződését:

„Több mint öt év után úgy határoztam, hogy az idény lezárását követően más irányt veszek. A 2026–2027-es évad már nem itt, ebben a különleges klubban kezdődik számomra. Rendkívül intenzív és meghatározó időszak áll mögöttem. A stratégiai kérdések körüli nyilvános viták nem segítik a klub működését, ezért, hogy csökkentsem a médiaterhet, és az idei célokra tudjunk koncentrálni, most hoztam nyilvánosságra a döntést.”


A német sajtó szerint hónapok óta feszültség kísérte Kretzschmar és Bob Hanning ügyvezető igazgató kapcsolatát. A helyzet csütörtökön ért a csúcsra, amikor Hanning bejelentette: nemcsak Kretzschmar, hanem az edző, Jaron Siewert is távozik, méghozzá azonnali hatállyal.

„Az elmúlt napok történései után úgy éreztük, gyökeres változtatásra van szükség. Jaron menesztése a Füchse mellett eltöltött húsz évem egyik legnehezebb döntése. Köszönettel tartozunk neki az odaadásáért és az elkötelezettségéért, a közösen megélt éveket mindig nagyra fogjuk értékelni” – állt a klub közleményében.

Siewert fiatalon, 26 évesen került a csapat élére, majd 31 évesen már bajnoki címet ünnepelhetett, sőt BL-döntőig is vezette a berlinieket. Az utódja már megvan: a dán Nicolej Krickau irányítja majd az együttest a Magdeburg elleni hétvégi rangadón és a Nantes elleni Bajnokok Ligája-nyitányon is, emellett ideiglenesen a sportigazgatói feladatokat is ellátja.


Krickau számára nem ismeretlen a német élvonal: a GOG-nál töltött sikeres évek után 2023-ban a Flensburg-Handewitt vezetőedzője lett, amellyel megnyerte az Európa-ligát. Ugyanakkor 2024 decemberében menesztették, miután az új kiírás első 14 mérkőzéséből négyet elveszített. A dán tréner egy régi tanítványával is újra együtt dolgozhat, hiszen Mathias Gidselt – akit a világ egyik legjobb játékosának tartanak – már korábban, 2017 és 2022 között is edzette.

A német lapok szerint éppen Gidsel és több játékostársa szorgalmazta a váltást, mivel Siewert a történelmi bajnoki cím ellenére elveszítette az öltöző többségének bizalmát, ráadásul Kretzschmar távozásának bejelentésével a fiatal tréner legerősebb szövetségesét is elvesztette.

 

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányba került a „cserkészek” ellen a Tatabánya a férfi kézi Ek elődöntőjében

Kézilabda
2026.04.26. 21:53

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2026.04.26. 12:07

Lemondott a volt magyar szövetségi kapitány a Kielce vezetőedzői posztjáról

Kézilabda
2026.04.24. 19:38

„Sokan jobb helyre vártak, de szerintem jót tesz nekem” – Máthé Dominik az Ohridba igazolásáról

Kézilabda
2026.04.24. 11:28

Bartucz László: Tudtam, hogy fél évem lesz megmutatni magam

Kézilabda
2026.04.24. 10:19

Két év után az ETO-ba tér haza a magyar irányító-átlövő

Kézilabda
2026.04.22. 19:38

Klubot vált Németországban a magyar férfi kéziválogatott kapusa, kiesőjelölthöz igazol – hivatalos

Kézilabda
2026.04.21. 14:42

Két magyar válogatott kézilabdázó is Wetzlarba igazolhat

Kézilabda
2026.04.17. 18:03
Ezek is érdekelhetik