Michael Apelgren: Nem látom, miért ne lehetnénk még jobbak

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
2025.08.11. 08:59
null
Michael Apelgren a második idényét kezdheti meg a szegedi kispadon (Fotó: Pick Szeged Handball Team)
Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának svéd vezetőedzője, Michael Apelgren augusztusban igyekszik kihasználni, hogy tavaly nyárral ellentétben most hosszabb időt tudnak együtt készülni.

Jó alapokra építkezhet a 2025–2026-os idényben Michael Apelgren, a Szeged vezetőedzője. A svéd szakember tavaly nyáron kezdte el a munkát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája állandó résztvevőjénél, a bemutatkozó évadában nem is okozott csalódást: Magyar Kupa-trófea, bajnoki ezüstérem és BL-negyeddöntő az eredménysora.

„Csodálatos, de hosszú idény volt, rengeteg érzelemmel, éppen ezért jó volt egy kicsit eltávolodni és hazamenni Svédországba, hogy ismét érezzem, ahogyan a motiváció növekszik – mondta Michael Apelgren. – A legtöbb időt otthon töltöttem a családommal, néhány tornára kísértem el a gyerekeimet. Ilyen volt a világ legnagyobb utánpótlástornája, a Partille Cup is, amelyre mi, svédek nagyon büszkék vagyunk.”

Nem ok nélkül lehetnek büszkék rá, hiszen az IK Sävehof által rendezett utánpótlástornán június végétől július elejéig évről évre a világ 50 országából érkező csaknem 1400 csapat dobálja a gólokat Partille város 70 pályáján. Michael Apelgren Szegedre visszatérve július utolsó napjaiban kezdte el csapatával a felkészülést, amely a tavaly nyárral ellentétben az idén a teljes augusztust magában foglalja.

„Az előző nyár minden csapatnak különleges volt, az olimpia nagyon nehézzé tette a felkészülést, alig lett vége a tornának, szinte azonnal kezdődött is a klubidény. Ennek ellenére sokat megtanultunk magunkról. Hónapról hónapra egyre jobbak lettünk, tavaszra eljutottunk arra a szintre, hogy csak kevéssel maradtunk le a BL négyes döntőjéről. Amiben mindenképp változtatnunk kell, az a magyar bajnokság alapszakaszához való hozzáállásunk. Ha csak egy okot lehet megnevezni, hogy miért nem lettünk bajnokok, az az alapszakasz elveszítése volt” – utalt a három meglepő idegenbeli vereségre.

„Ha alapszakaszgyőztesként, pályaelőnyben vághattunk volna neki a Veszprém elleni döntőnek, több esélyünk lett volna a trófeára. Ugyanakkor hazai pályán kétszer is legyőztük riválisunkat, és a kupadöntőből is mi jöttünk ki győztesen. Két dolog nem sikerült az elmúlt kiírásban: Veszprémben nyerni és bejutni a BL négyes döntőjébe. Ez a kettő szinte együtt jár, hiszen ha a világ legnehezebb arénájában nyerni tudsz, akkor a Veszprémmel egy szinten lévő Barca és Magdeburg polcára kerülsz.”

A mögöttünk hagyott idényben egyébként a Veszprém és a Szeged párharca ismét kiegyenlítődött, hiszen mindkét együttes három győzelmet tudott felmutatni a klasszikusokon. A Tisza-partiak keretében kevesebb változás történt, ami az ő malmukra hajthatja a vizet. Ráadásul a tréner honfitársa, Jim Gottfridsson személyében egy valódi irányítólegenda fordíthatja meg a széljárást.

„Továbbra is hiszünk magunkban. Tavaly majdnem elértük a BL négyes döntőjét, a csapat együtt maradt és Jim Gottfridssont is leigazoltuk, szóval nem látom, miért ne lehetnénk még jobbak.”

Szintén kedvezhet a szegedieknek az Apelgren szerint valamivel könnyebbnek tűnő sorsolás a BL-csoportkörben. A spanyol Barca és a német Magdeburg továbbra is csúcskategóriás ellenfél, a francia PSG a tavaszi rájátszás után ismét verhetőnek tűnik, a lengyel Wisla Plock viszont erősebbnek ígérkezik, mint legutóbb a Kielce volt. A dánok közül ezúttal nem az Aalborg került a Szeged nyolcasába, hanem a fiatalokra építő GOG, amely szintén nem tűnik verhetetlennek. A továbbjutás alapja a két balkáni csapat, a horvát RK Zagreb és az északmacedón Eurofarm Peliszter oda-vissza legyőzése.

A szegedi játékosok visszajelzései alapján augusztusban a kőkemény alapozáson és a taktikai elemek még tökéletesebb elsajátításán lesz a hangsúly. Csupán egyetlen felkészülési tornán vesz részt az együttes, az augusztus 23–24-i hétvégén a lengyel Kielce és a norvég Elverum ellen lendülhetnek formába – utóbbi otthonában. Augusztus 28-án, csütörtökön pedig már kezdődik is a bajnokság: elsőként a Gyöngyös érkezik a Pick Arénába.

Jól telt a felkészülés első hete, de nagyon kemény volt. Tudtuk, hogy ez vár ránk – olyan volt, mintha edzőtáborban lennénk. Intenzív, megterhelő tréningeken vagyunk túl, de a lényeg, hogy mindent elvégeztünk, és mindenki odatette magát. Szeretnénk építeni arra, amit az előző idényben elértünk. Izgatottan várjuk, hogy újra együtt játszhassunk, főleg a Pick Arénában fantasztikus szurkolóink előtt. Augusztusban tovább dolgozunk, hogy teljesen készen álljunk az idényre, aztán jöhetnek a meccsek!
Janus SMÁRASON, a Szeged irányítója

 

 

Legfrissebb hírek

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
6 órája

Szathmári János: Nincs rá idő, hogy próbálgassunk

Kézilabda
7 órája

Ha ez volt az utolsó BL-meccse, igazán parádésra sikerült Mikler búcsúja – videó

Kézilabda
2026.10.30. 09:50

Kikapott a Barcától az Aarhus, a Dinamo Bucuresti jutott tovább a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.10.29. 23:22

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

Sótonyi László: Rögös ösvény vezethet az olimpiára

Kézilabda
2026.10.27. 14:05

Férfi kézilabda Ek: az AEK Athén lesz a PLER következő ellenfele

Kézilabda
2026.10.27. 12:08

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31