Kuczora Csenge csapattársa lesz a magyar kézilabda-válogatott beállója – hivatalos

2025.06.03. 11:05
null
Faragó Luca (Fotó: MKC)
Faragó Luca ifjúsági és junior Európa-bajnok kézilabdázó az Európa-liga-címvédő német Thüringer HC csapatához igazolt.

A német klub honlapjának keddi tájékoztatása szerint a beállót – aki már a felnőttválogatottban is bemutatkozott – a következő idényre adta kölcsön a Mosonmagyaróvár.

A körmendi születésű junior-világbajnoki ezüstérmes játékos korábban a NEKA-t és a Vasast is erősítette.

„Nagyon örültem már akkor is, amikor először felvetődött a lehetőség, hogy a Thüringer HC-nél folytathatom a pályafutásomat. Profi klubról és szimpatikus csapatról van szó, ez volt a döntésem egyik oka. Már nagyon várom, hogy a német bajnokságban játszhassak, és segítsem a csapatot az új idényben” – nyilatkozta Faragó Luca, akinek az ugyancsak ifjúsági és junior Európa-bajnok Szabó Anna, valamint a felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes Kuczora Csenge személyében magyar klubtársai is lesznek.

Herbert Müller vezetőedző elmondta: nagyon örül, hogy sikerült kiegészíteniük a keretüket az új idényre egy olyan fiatal, ambiciózus kézilabdázóval, mint Faragó Luca, aki már szerette volna kipróbálni magát külföldön.

„Azt tapasztaltuk, hogy nagyon szeretne csatlakozni hozzánk, és mivel nagyszerű küzdőszellemmel rendelkezik, tökéletesen megfelel az elvárásainknak. Nagyon csapatorientált játékos, aki a játékstílusát és a magasságát tekintve különbözik a jelenlegi beállóinktól, ezért változatosabbá teszi majd a játékunkat” – magyarázta a szakvezető.

 

Legfrissebb hírek

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
27 perce

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
2026.06.12. 12:20

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
2026.06.09. 16:13

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
2026.06.09. 08:13

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51
Ezek is érdekelhetik