Aron Pálmarsson: Nem méltó ez a sok hiba a Veszprémhez

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2025.04.16. 08:39
null
A veszprémiek mindent bevetettek, de nem sikerült megállítaniuk sem az irányító Janus Smárasont (labdával), sem a Szegedet a Magyar Kupa döntőjében (Fotó: Árvai Károly)
Hat év után veszített ismét kupadöntőt a Veszprém kézilabdacsapata, 2019 után 2025-ben is a Szegedé lett a trófea. A bakonyiak izlandi balátlövője, Aron Pálmarsson szerint az övék a jobb csapat, a vereség okát a hibák nagy számában látja.

Nagy esély kínálkozott Gasper Marguc előtt ötven másodperccel a Szeged–Veszprém kupadöntő vége előtt, a szlovén jobbszélső egyenlíthetett volna, ziccerét azonban védte Tobias Thulin, így maradt a „kékek” egygólos előnye. Ráadásul a következő támadásból gól született, így eldőlt a meccs, a Magyar Kupa 2025-ben a Tisza partjára került. Bánhidi Bencéék 31–30-ra nyertek, pedig a katasztrofális kezdés után nagyon keményen küzdöttek a veszprémiek, nem véletlenül jelezte Marguc a lefújást követően, hogy sokkal jobban kellett volna indítaniuk a mérkőzést, akkor talán a vége is másképp alakul. Bár az Építők a hajrára beérte ellenfelét, fordítani már nem tudott, így várat magára a tavaly nyáron kinevezett Xavier Pascual első hazai trófeája.

 „A vereség legfőbb okát abban látom, hogy rendkívüli képességeink ellenére nem tudtuk kihozni magukból a legjobbat – értékelt a Nemzeti Sportnak az elveszített találkozót követően Aron Pálmarsson. – Egyszerűen nem méltó a Veszprémhez az a mennyiségű hiba, amit közösen elkövettünk, rengeteg labdát elszórtunk. Nyilván a Szeged kapusa is fantasztikusan védett, de úgy érzem, hogy mi vagyunk a jobb csapat.”  

Az izlandi balátlövő szerint azért nagyon dühítő, hogy kikaptak, mert a szegediek semmiféle meglepetéssel sem rukkoltak ki. Hamar visszavághatnak viszont, pénteken Veszprémben a bajnokságban is találkozik a két együttes, Pálmarsson pedig úgy véli, azon az összecsapáson a vasárnap látottaknál hatvan-hetven százalékkal jobb teljesítményre is képesek.
A Bajnokok Ligája négyes döntőjébe vágyó veszprémiek a 2023-as győztes, tavaly negyedik Magdeburggal találkoznak a legjobb nyolc között. Április 23-án a német városban csapnak össze, május elsején következik a hazai visszavágó.

 „Ebben párharcban a védekezés lehet a döntő tényező, ha sikerül ellenfelünk rengeteg kiemelkedően egy-egyező játékosait megállítanunk a zárt védőfalunkkal, az megkönnyítené a dolgunkat. Kompaktabb csapatnak érzem magunkat a németnél. Mindenünk megvan a hatékony játékrendszertől az egyéni képességekig. Most jön az idény legfontosabb része, itt az idő, hogy megmutassuk, mekkora potenciál van bennünk” – mondta az izlandi kézilabdázó.

A Veszprém legutóbb 2022-ben jutott be a kölni négyes döntőbe, akkor a negyedik helyen végzett.

Összességében lenyűgöző mérkőzést láthattunk a döntőben, amely az elején dőlt el, nem volt lehetőségünk a jó védekezésből kontrázni. Meg kell értenünk, hogy ha a Szeged ellen meccselünk, nem akármilyen csapattal találkozunk, hanem a legjobb nyolc európai együttes egyikével. Természetesen ki lehet kapni olykor, ezúttal egy gól döntött, az első félidőben mindenképp jobbak voltak, mint mi, a másodikban már változott a helyzet.
Xavier PASCUAL, a Veszprém vezetőedzője
Kézilabda
2025.04.15. 08:11

Tobias Thulin: Ha így folytatjuk, fényes jövő vár ránk

A Szegednek az MK-győzelem után akár még a Barca elleni BL-negyeddöntőben is esélye lehet az újabb csodára.

 

 

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
5 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
8 órája

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
2026.09.24. 19:44

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
2026.09.24. 06:54

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.18. 23:29

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Férfi kézi NB I: Balatonfüreden nyert a Gyöngyös

Kézilabda
2026.09.12. 20:13