Női kézi: Gyurka János lehet a Szombathely edzője – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2025.03.12. 14:55
Gyurka János lehet az SZKKA edzője? (Fotó: Nagy Gábor)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Szombathelyi KKA irányítását veheti át a nyáron távozó Bo Rudgaard-tól a Mosonmagyaróvárról januárban menesztett Gyurka János – számolt be róla a Kisalföld, amely úgy tudja, hogy a szakembert több játékos is követi.

Meglehetősen változatos idénye van a női kézilabda NB I-ben szereplő Motherson Mosonmagyaróvári KC-nak. A klub még ősszel váltott elnököt, de Horváth Péter megválasztása után a csapat játékosai a DVSC elleni bajnoki elején összeölelkezéssel tiltakoztak, amely miatt a Magyar Kézilabda-szövetség Etikai- és Fegyelmi Bizottsága súlyos eltiltással büntette a játékosokat és a szakmai stáb tagjait. Ezt követően, fél órával az MKC Blomberg-Lippe elleni Európa-liga-meccse előtt közölték, hogy Gyurka János távozott a vezetőedzői posztról.

A rövid ideig regnáló Horváth Péter helyét végül Gáspár Botond vette át, az új elnök múlt heti – egyébként nem sajtónyilvános – szurkolói ankétjáról pedig az derült ki, hogy az osztrák válogatott átlövő, Ines Ivancok nyáron távozik a Lajta-partiaktól.

Időközben nemcsak Mosonmagyaróváron történt edzőváltás, ugyanis a Szombathelyi KKA tudatta, hogy az idény végén távozik a csapat vezetőedzője, Bo Rudgaard, akinek a Kisalföld információi szerint Gyurka János lehet az utódja.

A regionális lap arról számolt be saját értesüléseire hivatkozva, hogy nyártól Gyurka János veheti át az SZKKA irányítását, ahová érkezhet Mosonmagyaróvárról Ines Ivancok, míg a súlyos sérüléséből lábadozó Schatzl Natalie és Varga Emília Esztergomban köthet ki.

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
6 órája

Női kézilabda BL: a Ferencváros szabadkártyát igényelt

Kézilabda
2026.06.09. 16:13

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43

Csak rossz hétvégéje volt a Győrnek, vagy ennél nagyobb a baj?

Kézilabda
2026.06.09. 08:13

Per Johansson: A következő szezonban sokkal erősebben fogunk visszatérni!

Kézilabda
2026.06.08. 21:06

Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait

Kézilabda
2026.06.08. 19:51

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
2026.06.08. 11:22
Ezek is érdekelhetik