Az idény végén távozik a szombathelyi női kézisek vezetőedzője – hivatalos

M. B.M. B.
2025.03.07. 16:31
Fotó: szombathelyikezilabda.hu
A női kézilabda NB I-ben érdekelt Szombathelyi KKA a hivatalos honlapján közölte, hogy az idény végén távozik a csapat dán vezetőedzője, Bo Rudgaard.

A klub közleménye szerint Bo Rudgaard „rendkívül hálás, hogy lehetőséget kapott a magyar bajnokságban dolgozni, de úgy érzi, a szezon végén új kihívások elé kell néznie”.

„Óriási élmény volt itt lenni, és hálás vagyok, hogy részese lehettem ennek az időszaknak. Nagyon pozitív emlékekkel távozom. Megszerettem a várost és az itt élő embereket, akik mindig kedvesek és mosolyogva fogadnak. Köszönöm ezt a nyitottságot és barátságosságot! Külön köszönet illeti a klub minden alkalmazottját – az irodában és a csapat körül dolgozó szakembereket – a kemény és elkötelezett munkájukért. Köszönöm a szurkolóknak is, hogy mindig hittek és hisznek bennünk, és a nehéz pillanatokban is mellettünk állnak. Természetesen a legnagyobb köszönet a játékosoknak jár. Hálás vagyok a mindennapi kemény munkátokért, a pozitív hozzáállásotokért, hogy nyitottak voltatok a dán játékstílus megismerésére, a mosolyaitokért és a küzdelmes pillanatokért is. Csodálatos volt látni azt az elszántságot, amellyel napról napra fejlődni akartatok. Köszönöm az együttműködést és azt, hogy megismerhettelek benneteket!” – fogalmazott levelében Rudgaard.

Az újonc Szombathely jelenleg a 14 csapatos NB I 5. helyén áll 17 ponttal, olyan együtteseket megelőzve, mint a Vác vagy a Mosonmagyaróvár.

Bo Rudgaard teljes levelét ide kattintva lehet elolvasni. 

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Győr18171679–431+24834
  2. FTC16151549–382+16731
  3. Debrecen161222527–417+11026
  4. Esztergom16133486–438+4826
  5. Szombathely17656477–522–4517
  6. Vác1688466–479–1316
  7. Kisvárda16718398–433–3515
  8. Mosonmagyaróvár1679458–497–3914
  9. Vasas165110440–520–8011
10. Fehérvár164111427–461–349
11. Dunaújváros164111472–539–679
12. Békéscsaba163211449–515–668
13. Budaörs163211429–515–868
14. MTK17215439–547–1084

 

 

Legfrissebb hírek

„Komoly problémák jelentkeztek a 169 milliós támogatás körül” – éles állítások a DKKA múltjáról

Kézilabda
2026.06.04. 17:52

Jesper Jensen: Nagyjából azt kaptuk ebben az idényben, amit megérdemeltünk

Kézilabda
2026.06.04. 14:55

Meglepték a szurkolók a BL négyes döntőjére készülő Győri Audi ETO játékosait – videó

Kézilabda
2026.06.03. 15:28

Női kézi NB I: megkapta aranyérmeit az ETO; Szucsánszki, Cvijics és Hornyák Dóra is elbúcsúzott

Kézilabda
2026.05.31. 19:59

A Debrecen legyőzésével biztossá tette bajnoki címét a Győri Audi ETO!

Kézilabda
2026.05.24. 19:37

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
2026.05.20. 17:04

Női kézi: az Eger feljutott az élvonalba

Kézilabda
2026.05.16. 22:08

Női kézi NB I: alaposan megizzadt a Fradi, amely drámai hajrában legyőzte a DVSC-t

Kézilabda
2026.05.16. 17:05
Ezek is érdekelhetik