Faluvégiék és Korsósék is simán kikaptak a női kézi BL-ben

S. B.S. B.
2024.10.06. 15:33
Nem sikerült meglepetést okozni a bukarestieknek (Fotó: facebook/Handball Rapid Bucuresti)
A Faluvégi Dorottyát és Háfra Noémit foglalkoztató Ludwigsburg a Bresttől, míg a Korsós Dorinával felálló Rapid Bucuresti az Esbjergtől kapott ki a női kézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában, vasárnap.

A dán Esbjerg – nem meglepő módon – az első perctől fogva sokkal magabiztosabban játszott a bukarestieknél, akik egyszerűen nem találták az ellenszert Henny Reistadék ellen. Korsós Dorina sajnos nem tudott ezúttal extrát nyújtani, három lövéséből mindössze egy landolt a kapuban. 

A végül Háfra Noémi nélkül felálló Ludwigsburg ugyan jobban tartotta magát, mint a Rapid, de ez sem volt elég. A félidőben mindössze kettővel mentek a franciák, ám a folytatásban tempót tudtak váltani, így nem sikerült tartania a német gárdának a lépést. Faluvégi Dorottya végül százszázalékos teljesítménnyel zárt, mind a négy lövését gólra tudta váltani 

A Pásztor Noémivel felálló CSM Bucuresti azonban győzni tudott a késő délutáni mérkőzésen a Nyköbing ellen, ám  amagyar légiósnak nem sikerült gólt szereznie .

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR 
4. FORDULÓ 
B-CSOPORT
Team Esbjerg (dán)–Rapid Bucuresti (román) 39–32 (18–15)
HB Ludwigsburg (német)–Brest Bretagne Hb (francia) 26–33 (12–14)
A-CSOPORT
CSM Bucuresti (román)–Nyköbing (dán) 27–26 (12–14)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Győri Audi ETO KC 23–23

    
A CSOPORT

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. FTC

4

4

–

–

123–95

+28

8

2. Ljubljana

4

4

–

–

119–101

+18

8

3. Metz

4

3

1

–

120–113

+7

7

4. CSM Bucuresti

4

3

–

1

114–112

+2

6

5. Gloria Bistrita

4

1

–

3

114–121

–7

2

6. Storhamar

4

–

1

3

101–113

–12

1

7. Podravka Vegeta

4

–

–

4

106–121

–15

0

8. Nyköbing

4

–

–

4

100–121

–21

0

 

    
B CSOPORT

M

Gy

D

V

L-K

Gk

P

1. Brest

4

4

–

–

131–107

+24

8

2. GYŐR

4

3

1

–

109–97

+12

7

3. Esbjerg

4

2

–

2

136–123

+13

4

4. Odense

4

2

–

2

113–116

–3

4

5. Vipers

4

1

1

2

105–111

–6

3

6. Rapid Bucuresti

4

1

1

2

123–133

–10

3

7. Ludwigsburg41–3111–121–102
8. Buducsnoszt4–13101–121–201


 

 

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21

Meg sem állt 40 gólig az FTC a szlovén bajnok ellen!

Kézilabda
2026.09.12. 15:45