A nehéz helyzetben lévő Vipers ellen folytatja az ETO a BL-ben

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
2024.09.21. 08:44
Dione Housheer, az ETO játékosa (Fotó: Nagy Gábor)
Újabb rangadót vív a női kézilabda Bajnokok Ligájában a címvédő Győri Audi ETO KC, ezúttal a norvég bajnok Vipers Kristiansandot látja vendégül. A hazaiak mestere szerint az ellenfelet sosem szabad alábecsülni, Rju Un Hi jobbátlövő pedig elmondta, mire koncentrálnak elsődlegesen.

Fölényes győzelemmel hangolt a győri női kézicsapat a szombati rangadóra, Per Johansson tanítványai kedden 42–21-re nyertek a dunaújvárosiak ellen az NB I-ben, ezzel megőrizték hibátlan mérlegüket a bajnokságban, ahogy a BL-ben sem találtak még legyőzőre, az előző kiírás ezüst- és bronzérmesét is megverték. Hazája ligájában az elmúlt három meccsét egyaránt megnyerte a Vipers, csakhogy a rajton kikapott a Storhamartól – a Ferencváros épp vele találkozik vasárnap az A-csoportban.

A Bajnokok Ligájában már nem remekel a norvég csapat, a nyitó körben idegenben kikapott a Bresttől, a múlt hétvégén hazai pályán 30–30-as döntetlent játszott a Rapid Bucuresti együttesével, a román csapatban Korsós Dorina három gólig jutott. A gyengébb szereplés egyik oka, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő klubnak el kellett adnia egyik legjobbját, az orosz Anna Vjahirevát, a jobbátlövő a Bresthez igazolt. Per Johansson szerint így sem szabad alábecsülni a

Viperst, a vezetőedző ki is emelte az ellenfél húzóembereit. „Természetesen lehetetlenség pótolnia a riválisnak Vjahirevát, de Nina Koppanggal helyettesítheti, aki bár más típusú jobbátlövő, erősebb és vállalkozóbb szellemű. Ettől eltekintve sok jó játékosa van az ellenfélnek – Jamina Roberts, a korábbi rutinos holland játékosom, Lois Abbingh, a fiatal és tehetséges Larissa Nüsser, vagy a szintén holland válogatott Merel Freriks” – tolmácsolta az ETO mesterének szavait a győriek honlapja. Johansson hozzátette, mindannyian jól tudják, mire képes Katrine Lunde és Silje Solberg, még akkor is, ha a Vipersnek épp gyenge napja van.

Rju Un Hi, a győri csapat jobbátlövője szerint a B-csoport egyik legerősebb együttese a Vipers, még akkor is, ha nem mostanában éli legszebb napjait. „Tisztában vagyunk vele, hogy nagyszerű kapusai vannak, szóval koncentráltnak kell lennünk és odafigyelni, hogyan lőjünk nekik. Mindig a védekezésünkre helyezzük a hangsúlyt, mert abból gyors lerohanásokat vezethetünk, szóval ez lesz a legfontosabb” – véli a dél-koreai játékos.

A két csapat legutóbb május elején találkozott egymással, akkor a norvég együttes nyert Győrben, de fölényes idegenbeli sikerének köszönhetően az ETO jutott be a Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjébe. A szombati mérkőzés 18 órakor kezdődik, a Sport1 élőben közvetíti. Az A-csoport másik hibátlan együttese, a Brest az Esbjerget fogadja, az Odense pedig a sereghajtó Buducsnosztot látja vendégül.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
B-CSOPORT
18.00: Győri Audi ETO KC–Vipers Kristiansand (norvég) (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

A Győri fivérek távoztak a Ferencvárostól és Győrbe igazoltak

Kézilabda
1 órája

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
5 órája

Női kézi BL: a címvédő megkapta a Győrt a csoportjába, megvannak a Fradi ellenfelei is

Kézilabda
2026.06.26. 11:29

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Kézi BL: elkészültek a csoportkör kalapjai – a Győr, az FTC, a Veszprém és a Szeged is várja ellenfeleit

Kézilabda
2026.06.25. 13:05

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28
Ezek is érdekelhetik