Szilágyi Viktor szerint jöhet a következő lépés Imre Bence karrierjében

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.06.09. 19:12
Imre Bence (Fotó: Dömötör Csaba)
Szilágyi Viktor, a német THW Kiel kézilabdaklub sportigazgatója szerint az olimpiai kvótás magyar válogatott jobbszélsője, Imre Bence elérte azt a szintet, hogy jöhet a következő lépés a pályafutásában.
Kézilabda
2024.06.09. 16:22

Imre Bence: A negyeddöntő az elvárás az olimpián

„Nagyon fontos lesz az első meccs, megpróbálunk arra megfelelően felkészülni.”

 

„Ő egy új játékos lesz a csapatunkban, aki új energiát hoz. Egyrészt nagyon nagy potenciál van benne, másrészt már teljesített, ezért is keltette fel a figyelmünket” – nyilatkozott vasárnap az MTI-nek a friss Bajnokok Ligája-bronzérmes klub sportigazgatója.

A THW Kiel március elején jelentette be, hogy nyártól szerződteti a Ferencváros és a válogatott 21 éves jobbszélsőjét.

Szilágyi Viktor szerint Imre Bence a januári Európa-bajnokságon is bizonyított, hiszen fantasztikusan játszott olyan helyzetben, amelyben nem nagyon számítottak rá.

„Régebb óta figyeljük, de most döntöttünk úgy, hogy szerződtetjük. Nagyon örülök neki, hogy ilyen gyorsan sikerült megegyeznünk, mert ő elérte azt a szintet, ahol jöhet a következő lépés. Segíteni akarunk neki ennek megtételében, és reménykedünk benne, hogy jobbá teszi a csapatunkat” – magyarázta a sportigazgató.

Meglátása szerint a magyar bajnokságban is szerepelnek képzett, jó játékosok, de nehéz helyzetben vannak, mert csak a Veszprém és a Szeged indulhat a BL-ben, harmadik csapat nem tud odakerülni. Szerinte kellene harmadik, negyedik, ötödik csapatnak lennie – ugyanúgy, mint a Bundesligában -, amely esélyes az első két hely valamelyikének megszerzésére, és így a BL-indulás kiharcolására, mert a nemzetközi meccseken tudnak a játékosok a legjobban fejlődni.

„Van néhány fiatal magyar kézilabdázó, aki bátran megtesz egy ilyen lépést, mint Imre Bence – ilyen volt például Máthé Dominik is –, és szerintem mindegyikük ugyanúgy fejlődött. Nem könnyű egy fiatalembernek új országba mennie, de bátran bele kell vágni egy nagyobb dologba, mert a külföldi tapasztalatok által a teljesítmény is egyre jobb lesz” – vélekedett Szilágyi.

A Kiel idén „csak” negyedik lett a német élvonalban, ezért ősztől a BL helyett az Európa-ligában indulhat. A sportigazgató elmondta, az a feladatuk, hogy visszakerüljenek a BL-be, amilyen gyorsan csak lehet.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Lukács és Imre is a mezőny legeredményesebbje volt a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2026.03.11. 09:05

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Férfi kézilabda El: tizenhárom magyar gól a keddi fordulóban

Kézilabda
2026.03.03. 20:48

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42
Ezek is érdekelhetik