Böde-Bíró Blanka: Rettentően stresszes volt az elmúlt két hetem

Vágólapra másolva!
2024.04.12. 21:16
Böde-Bíró Blanka (balra) 11 védéssel zárta a meccset (Fotó: Kovács Péter)
Mint beszámoltunk róla, a svédek legyőzésével nagy lépést tett a párizsi olimpia felé a magyar női kézilabda-válogatott. A találkozó után a siker összetevőit boncolgattuk a magyar játékosokkal, akik csak nagy sokára tudtak szabadulni a szurkolók és családtagok gyűrűjéből.

 

Böde-Bíró Blanka kihagyta a két Eurokupa-mérkőzésünket, ahogy az olimpiai selejtezőtornán is az első, Japán elleni találkozót, a svédek elleni, nagyon fontos siker alkalmával azonban szinte a végig a pályán volt, és végül 11 védéssel zárta az összecsapást.

Rettentően stresszes volt az elmúlt két hetem a sérülésem miatt – vallotta be az FTC kapusa az interjúfolyosón. – A múlt hetet szinte teljesen kihagytam, ezen a héten kezdtem el egyáltalán edzeni. Őszintén szólva voltak olyan edzések, amelyekről szívem szerint kimentem volna az öltözőbe, mivel minden is bepattant rólam a kapuba. Most végre fújhatok egyet és megnyugodhatok: visszajött a sok munka, amelyet beletettem a meccsbe.”

A média nagyon a japánok elleni mérkőzésre hegyezte ki az egész tornát, de nem lehetett így nekimenni Svédországnak, főleg hazai pályán. Már a vébén is jó meccset játszottunk ellene, és ezzel a közönséggel a hátunk mögött mindenképpen nyerni szerettünk volna.”

Ferencvárosi klubtársa, Simon Petra szerint a skandinávok valószínűleg nem számítottak rá, hogy ilyen határozottan beleállunk a találkozóba.

A svédeket teljes mértékben megleptük a keménységünkkel, nem erre számítottak. Talán alá is becsültek minket a világbajnokságon egymás ellen játszott meccs alapján. Nagyon felkészültünk belőlük és mindig tudtuk, mi a következő lépés. Mindig adódott valami, ami továbblendített minket: egy hárítás Blanitól, egy nagyszerű védekezési megoldás vagy egy épphogy bepattanó, szerencsés gól. Nagyon örülök, hogy a kezünkben tudtuk tartani ezt a mérkőzést, főleg hazai pályán. Az is nagyszerű, hogy lélektanilag előreléptünk. Hatalmas boldogság ilyen közönség előtt játszani!” – lelkendezett a fiatal irányító.

Golovin Vlagyimir a félidőben azt mondta, egy percig sem szabad leeresztenünk, még akkor sem, ha éppen négygólos is az előnyünk – folytatta. – Emellett biztatott minket, hogy a továbbiakban is zártan védekezzünk. Szerintem a munkánk meglátszik azon, hogy kevés gólt kaptunk.”

A védekezésünkben kulcsszerep hárult Papp Nikolettára, akinek ugyanakkor nagyon oda kellett figyelnie, miután már az első félidőben megkapta a második két percét.

A legelső faulttól kezdve, amikor Carlson addig mocorgott a kezemben, hogy kicsit kibújt a mezéből, kipécéztek maguknak a játékvezetők. Minden mozdulatomért figyelmeztettek, ha már csak a beállóra is tettem a kezem. A második két percet nem éreztem jogosnak, mert a beálló mögöttem volt, utána így még óvatosabbnak kellett lennem, de sok segítséget kaptam a többiektől” – elevenítette fel a jobbátlövő.

Úgy mentünk bele a meccsbe, hogy ha nem is szép kézilabdával, hanem mindenkit ütve-vágva, de mindenképpen nyerni fogunk – folytatta. – Sokat elemeztük, mit kell tennünk a lövőik és a beállóik megállítására. Fejben sokat készültünk rá, hogy egy kivételes fizikai adottságokkal rendelkező beállójuk van, és ugyan volt pár sikeres akciója, többször jól megszereztük előle a labdát. Volt, hogy nem léptünk ki az átlövésekre, de az esetek többségében megtaláltuk a kellő távolságot, sokat segítettünk egymásnak védekezésben. Ilyen szurkolótábor előtt hihetetlen élmény játszani, nagy erőt adtak nekünk.”

(Fotó: Kovács Péter)

A hat gólig jutó Győri-Lukács Viktória szerint motiválta a szélsőket, hogy legutóbb nem igazán ment nekik a svédek ellen. „Ott volt a fejünkben a legutóbbi svédek elleni meccs, amikor sajnos a szélsők lövőszázaléka nem volt a topon. De ma megmutattuk, hogy tudunk annál jobban játszani, és itt vagyunk. Rendkívüli módon egyben volt a csapat, és nagy segítséget kaptunk a lelátóról is. Amikor volt egy kis gödör, mindig volt, aki előrelépett.”

A Győri ETO jobbszélsője a lábfejét lapogatva érkezett meg a magyar újságírókhoz, ennek kapcsán nevetve árulta el, milyen banális esetről van szó: „Tegnap túlságosan meghúztam a cipőfűzőmet. Nem a kabalazoknim volt rajtam, és nagyon csúszott a lábam. Ma is benne volt a fejemben, hogy jól meg kell húzni a fűzőt, ennek a nyomát érzem most, de semmi komoly.”

Tudjuk, hogy miért vagyunk itt. Meg szerettük volna mutatni, mi van bennünk. Hetek óta erre készültünk és most jött ki mindenkiből az, amire valójában képes. Mindenkiben ott volt annak a horvátok elleni meccsnek az emléke, amikor hatgólos hátrányból fordítottunk. Az adott egy lökést, hogy ha onnan vissza tudtunk jönni, akkor nincsen lehetetlen. Már amikor megérkeztünk, libabőrösek voltunk a fogadtatástól. Éreztük, hogy egyszerűen muszáj nyernünk” – értékelt Bordás Réka.

 

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐTORNA
1. CSOPORT, 2. FORDULÓ
SVÉDORSZÁG–MAGYARORSZÁG 25–28 (11–15) 
Debrecen, Főnix Aréna, 3679 néző V: Kuttler, Merz (németek)
SVÉDORSZÁG: BUNDSEN – Hagman 4 (3), Dano 1, Lindqvist 1, Blohm 4, Roberts, Hansson 1. Csere: Eriksson (kapus), CARLSON 7, Lundström, Hvenfelt 1, Axnér 1, Thorleifsdóttir 4, Johansson, Strömberg 1. Szövetségi kapitány: Tomas Axnér
MAGYARORSZÁG: BÖDE-BÍRÓ – GYŐRI-LUKÁCS 6, KLUJBER 7 (2), Vámos P. 1, Füzi-Tóvizi, KUCZORA 8 (1), Szöllősi-Schatzl 2. Csere: Janurik (kapus), Papp N., Debreczeni-Klivinyi 2, Bordás 1, Simon P. 1, Márton G. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–4. 17. p.: 7–7. 23. p.: 8–11. 28. p.: 10–14. 35. p.: 15–17. 44. p.: 18–20. 52. p.: 20–24. 58. p.: 24–26.
Kiállítások: 8, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Tomas Axnér: – A magyarok erősek voltak, keményen támadtak, és jól kezdték a meccset, mi pedig nem. A csarnokban elképesztő volt a hangulat, és jól tudjuk mi is, milyen hazai pályán szerepelni, a saját szurkolóink mennyit számítanak, nem könnyű így játszani egyik ellenfélnek sem. Nem örülök az eredménynek, de előző nap is játszottunk egy kemény meccset Japán ellen, és huszonnégy óra alatt nem tudtunk tökéletesen regenerálódni, nem volt a játékunkban elég átütő erő. A magyarok jobbak voltak, megérdemelték a győzelmet, számunkra pedig egyszerű a képlet, meg kell vernünk a briteket, és kint vagyunk az olimpián.

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN: Japán–Nagy-Britannia 43–16 (25–9)

   
AZ ÁLLÁS      
1. MAGYARORSZÁG2277–364
2. Svédország21160–562
3. Japán21171–512
4. Nagy-Britannia2227–920

A 3. (UTOLSÓ) FORDULÓ PROGRAMJA
Április 14., vasárnap
16.45: Nagy-Britannia–Svédország  (Tv: M4 Sport)
19.15: MAGYARORSZÁG–Japán  (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik