Kézilabda: „Hihetetlen erők szabadultak fel a csarnokban” – Ilyés Ferenc az olimpiai kijutás után

D. Á.D. Á.
2024.03.19. 20:18
Ott lesz a párizsi olimpián a magyar válogatott (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, a magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a párizsi olimpiára, miután óriási csatában, elképesztő hajrát kivágva 30–27-re legyőzte Portugáliát a selejtezőtorna utolsó mérkőzésén. A fantasztikus siker után a Magyar Kézilabda-szövetség elnöke, Ilyés Ferenc nyilatkozott a Sportrádiónak.

„Óriási volt bennem a feszültség a Portugália elleni mérkőzés végén, a lefújás után pedig elképesztő katarzis töltött el. Hihetetlen erők szabadultak fel a csarnokban a győzelem után. Ez a kijutás nem az elnök, hanem a sportág sikere. Ebben azért benne van az előző elnök, elnökség munkája is, hiszen a csapat alapjai még akkor lettek lerakva. Mi nyugalmat biztosítottunk a csapat körül, és örülünk, hogy Magyarországon voltak a selejtezők. Hosszú évek kellettek ehhez a kijutáshoz” – mondta az MKSZ elnöke. 

Kézilabda
2024.03.17. 20:50

Párizs, jövünk! Kijutott az olimpiára a férfi kézilabda-válogatott

Bartucz László és Imre Bence fenomenális játékával legyőztük Portugáliát, és megcsíptük az utolsó helyet az ötkarikás játékokra.

„Előre tudtuk, hogy a Portugália elleni lesz a döntő mérkőzés. Biztosak voltunk abban is, hogy Tunézia nem lesz könnyű ellenfél. Ez így is indult, a vége szerencsére magabiztos siker lett. Norvégia ellen mindent beleadtak a srácok. Sajnáltuk, hogy nem lett egy góllal kevesebb az a vereség, mert akkor az utolsó meccsen az iksz is jó lett volna. De minden jó, ha a vége jó” – folytatta Ilyés Ferenc.

„Nagyon örülök, hogy Imre Bence és a hozzá hasonló fiatal játékosok bátran szerepet és felelősséget vállalnak a válogatott kulcsmérkőzésein. Fontos, hogy a fiatalok lássák: sok munkával oda lehet kerülni a nemzeti csapathoz. Ismét kiemelném, hogy ez a csapat sikere. Voltak kiemelkedő teljesítmények, de mindenki hozzátett a sikerhez.” 

„Bartucz László már az Eb-n is remekelt, a portugálok elleni meccs után pedig azt gondolom, mindenki megtanulta a nevét a magyar kézilabdában. Nyolc év után került be újra a válogatottba, ezalatt az idő rengeteget dolgozott. Fantasztikus, amit nyújtott, nagyon fontos láncszeme volt a csapatnak.”

„Nagyon rövid volt az ünneplés a meccs után. A héten már arra fókuszálunk, hogy sikeres legyen a női olimpiai selejtező rendezvénye Debrecenben. Bízom benne, hogy a lányok is jól szerepelnek, és megszerzik az olimpiai kvótát.” – zárta gondolatait Ilyés Ferenc. 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58