Imre Bence: Barátok írták, biztos, rólam van szó. Mondtam, hogy nem hinném

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2024.03.07. 20:31
null
Imre Bence napokig aludni sem tudott, miután édesanyjától, Kökény Beatrixtól megtudta, a Bundesliga egyik élcsapata, a négyszeres BL-győztes THW Kiel érdeklődik iránta. Azon nem sokat gondolkodott, hogy igent mondjon – a konyhában meg valahogy csak feltalálja majd magát. Az FTC-Green Collect válogatott jobbszélsőjével beszélgetett az NSO Tv.

Szilágyi Viktor, a THW Kiel sportigazgatója már az Európa-bajnokság alatt elmondta, hogy kerültek új nevek a noteszébe, és van köztük fiatal magyar játékos is. Imre Bencének mondták is a barátai, hogy biztosan róla van szó, de az első felnőttválogatott-világversenyén kiválóan bemutatkozó jobbszélső azt felelte, nem hinné. Aztán miután hazatért az Eb-ről, édesanyja, Kökény Beatrix közölte vele a nagy hírt.

„Apa elkezdte videózni a reakciómat, de akkor sem sejtettem, hogy miről van szó. Csináltam valamit? Először valami díjra gondoltam, de mégis milyen díjat kaphatnék? És aztán mondta anya, hogy a Kiel érdeklődik irántam – utána néhány napig nem tudtam aludni” – idézte fel a 21 éves kézilabdázó, hogyan tudta meg, valóban az ő neve került bele Szilágyi Viktor noteszébe.

Videónkban reagál arra is, hogy a sportigazgató »Európa egyik legtehetségesebb jobbszélsőjének« tartja, elmondja, kinek kérte ki a tanácsát, mielőtt döntött volna, illetve többek között az is szóba kerül, mennyire mozog otthonosan a konyhában, hiszen Németországban megeshet, magára kell főznie. Emellett azt is elárulja, mikorra kell megtanulnia németül, és mit szól ahhoz, hogy a kieli szurkolók a kommentek szerint jó döntésnek tartják a leigazolását.

Kézilabda
2024.03.07. 14:06

Férfi kézi: Imre Bence a Kielbe igazol – hivatalos

Az FTC 21 éves szélsője a nyártól a négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnél folytatja a pályafutását.

 

 

Legfrissebb hírek

„Bence szeme az enyém, de a gyorsaságát szerencsére Gézától örökölte”

Egyéb egyéni
2026.09.13. 11:41

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
2026.08.31. 08:08

Kiel elleni vereséggel hangolt az idényrajtra a Pick Szeged

Kézilabda
2026.08.21. 21:01

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani

Kézilabda
2026.08.07. 17:59

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40