Férfi kézi: szeptemberben térne vissza keresztszalag-szakadása után Éles Benedek

Vágólapra másolva!
2024.03.11. 09:55
Török AttilaÉles Benedek a következő idény elején térne vissza a Mindenbe (Fotó: Török Attila, archív)
Szeptemberben térne vissza a pályára keresztszalag-szakadása után Éles Benedek, a német másodosztályban szereplő GWD Minden kézilabdázója.

Az irányítóként és balátlövőként is bevethető 24 éves játékos az M1 aktuális csatornának felidézte: november 24-én sérült meg, december 6-án pedig meg is műtötték. Az első héten nem is tudott járni, ezt nehezen élte meg, utána viszont hétről hétre egyszerűbb volt a helyzete annak ellenére is, hogy még vannak fájdalmai. A rehabilitációja harmadik hónapjában van, jól sikerültek a legutóbbi tesztek, egy héten belül már futhat is. Elárulta: eddig a kondicionáláson volt a hangsúly, miután nagyon leépült a bal lába.

„Az volt a cél, hogy visszaépítsük legalább annyira, mint a jobb lábam, nyilván ehhez még kell idő” – fogalmazott, hozzáfűzve, hogy Németországban és Magyarországon is sok segítséget kap. Kiemelte, hogy ez a típusú sérülés általában 8-9 hónap kihagyással jár, sőt a rásérülést elkerülendő akár 10-11 hónappal is. Ő a tervek szerint nyolc hónap elteltével, augusztusban már játékba állhat, ugyanakkor nem szeretné elsietni, és a szeptemberi idénykezdésre térne inkább vissza. Bízik benne, hogy felépülése után folytatni tudja a klubnál.

Hangsúlyozta, hogy amikor tavaly nyáron a Bundesligából frissen búcsúzott csapathoz szerződött, még az volt a céljuk, hogy rögtön visszajussanak az élvonalba. Jelenleg viszont már a bennmaradás a cél a sok sérüléssel bajlódó keretnek, amely 24 forduló után 16., még épp bennmaradást érő helyen áll a 18 együttest felvonultató másodosztályban.

„A srácok karácsonykor is játszottak, rossz volt látni, hogy hétszer kikaptunk egymás után, ezt nem volt kellemes átélni” – mondta Éles Benedek. Jelezte, amikor tudja, még az idegenbeli találkozókra is elkíséri társait, akik március 1-jén újra begyűjtötték a két pontot.  „Hála Istennek nyertünk végre, bízom benne, hogy most már csak fölfelé vezet az út.”

Kitért a csütörtöktől vasárnapig Tatabányán – sorrendben Tunézia, Norvégia és Portugália ellen – olimpiai selejtezőt játszó, Európa-bajnoki ötödik nemzeti csapatra is.

„Úgy érzem, hogy a magyar válogatott az eddigi legjobb formában van, nagyon jó játékosokkal rendelkezünk, ráadásul szinte mindenki a Bajnokok Ligájában játszik” – emelte ki.

„Majdhogynem csoportesélyesként indulhatunk, hiszen Norvégia nincs olyan jó passzban, Tunézia jó, de a magyarok jobbak, ahogy a portugálok is nagyon jók. A napi forma fog dönteni a mérkőzéseken” – vélekedett. Meglátása szerint a magyar és a portugál válogatott jut ki a csoportból a párizsi ötkarikás játékokra.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik