Szilágyi Viktor: Zavar, hogy más klub a sajtón keresztül érdeklődik a mi játékosunk iránt

B. A. P.B. A. P.
2025.07.04. 21:17
null
Szilágyi Viktor, a Kiel sportigazgatója harcolni fog Imre Bencéért (Fotó: Getty Images)
Az Imre Bencét is foglalkoztató német THW Kiel kézilabdacsapatának sportigazgatója, Szilágyi Viktor a Nemzeti Sportrádiónak értékelte az elmúlt idényt és elmondta, hogy mit vár a következőtől. A magyar származású korábbi osztrák válogatott kézilabdázó reagált Bartha Csaba nyilatkozatára is. Mint ismert, Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója hazahívná Imre Bencét Magyarországra.

„Összefoglalva: nagyon fárasztó idényünk volt. Három célunk volt, el akartuk érni kétszer is a négyes döntőt, ez sikerült az Európa-ligában és a kupában is, utóbbit meg is nyertük. A bajnokságban sok sérüléssel harcoltunk, és így elégedettnek kell lennünk a negyedik hellyel ebben az erős Bundesligában – értékelt Szilágyi Viktor a Nemzeti Sportrádióban, aki a német bajnokság kapcsán hozzátette – Közel vannak a csapatok egymáshoz, hat erős együttes néhány pontra van egymástól. Hatalmas a harc minden egyes meccsen, ez jót tesz a nézettségnek és a bevételeknek is. Szerintem jövőre is minimum hat csapat fog harcolni az élmezőnyben.”

„Remélük, hogy tudunk minőségi játékost igazolni. Vannak már nevek, felvettük kapcsolatot több csapattal, remélem, hogy július huszonkettedikére, az első közös edzésre le tudunk szerződtetni egy új játékost” – vélekedett Szilágyi.

Mint ismert, Bartha Csaba, a Veszprém vezérigazgatója elmondta, hogy szívesen hazahívná a Kielben játszó Imre Bencét. Szilágyi Viktor erre így reagált: „Nagyon csodálkoztam, hogy egy másik csapat ilyen agresszívan a sajtón keresztül érdeklődik egy játékosunk iránt. Érthető, mert Bence nagyon jó idényen van túl, nagyon fiatalon jött Németországba. Gyorsan megtanulta a nyelvet, gyorsan bekerült a csapatba, nehéz elképzelni, hogy nincs a csapatban. Harcolni fogunk érte, de Bence döntése, hogy hol akarja folytatni. Engem nagyon zavar, mert nem professzionális ez a stílus, hogy egy másik csapat a sajtón keresztül érdeklődik egy játékos iránt, akinek még kétéves szerződése van.”

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

 

 

Legfrissebb hírek

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
Tegnap, 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
Tegnap, 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2026.07.22. 17:01

A Sydney után a Füchse Berlinnel, a Burgannal és az Al-Ahlival játszhat a Veszprém a férfi kézilabda-klubvilágbajnokságon

Kézilabda
2026.07.22. 11:59

Pick Szeged: megegyeztek az áprilisban távozó Jim Gottfridssonnal

Kézilabda
2026.07.17. 12:27

Férfi kézi: nem vállalja a másodosztályú szereplést a Komló

Kézilabda
2026.07.11. 14:42

A Mosonmagyaróvár elsőre nem kapott licencet a női kézilabda NB I-re

Kézilabda
2026.07.10. 11:02