Férfi kézi NB I: 16 góllal nyert a Szeged, a Tatabánya nem bírt a Budakalásszal

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.03.23. 18:57
Koncz MártonBodó Richárd hibátlanul lőtt (Fotó: Koncz Márton, archív)
A férfi kézilabda NB I 19. fordulójában az OTP Bank-Pick Szeged magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a Csurgó ellen, a Mol Tatabánya viszont csak 30–30-as döntetlent játszott a Budakalász otthonában.

 

A szegediek meggyőző fölénnyel verték meg a Csurgót, és Kárpáti Krisztián még arra is ügyelt, hogy mind a három kapusa pályára lépjen. Közülük a 17 percnyi lehetőséget kapó Nagy Martin volt a legjobb, aki 13 lövésből hetet védett, ami 55 százalékos produkciót jelent. Elöl Luka Stepancic hét góllal remekelt, de Bodó Richárd és Szilágyi Benjámin is kiemelendő, mind a ketten hat gólt szereztek hat kísérletből.

A Tatabányában Bartucz László át tudta menteni szenzációs formáját az olimpiai selejtezőből, ám hiába védett 45 százalékkal, ez sem volt elég, hogy csapata megnyerje a meccset a Budakalász ellen. A hazaiaknál ugyanis Tóth Mihály és Váczi Dániel is kiválóan védte a kaput (utóbbi 43 százalékkal), Kiss Bence meg szórta a gólokat, összesen hetet. A Budakalász öttel vezetett a szünetben. Bár a második félidőben a Tatabánya utolérte ellenfelét, sőt, az utolsó percben még támadhatott is a győzelemért, egy technikai hiba miatt a végén maradt a 30–30.

A Telekom Veszprém 72 gólos meccsen nyert Dabason. A kapusok kevésbé hatékonyan védtek, ellenben Nedim Remili óriási teljesítményt nyújtott támadásban, hiszen mind a 11 kísérletét gólra váltotta.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
19. forduló
CYEB-Budakalász–Mol Tatabánya KC 30–30 (17–12)
Budakalász, 350 néző. Vezette: Héjja, Kónya 
BUDAKALÁSZ: TÓTH M. – VARJÚ 4, Sinkovits 4, Kiss B. 7, Mihalin 2, Juric-Grgic 5 (3), KOVÁCS D. 4. Csere: VÁCZI D. (kapus), Tyiskov 1, Dávid M., Raniszavljevics 1, Berényi, Varga M. 2, Halász, Szakács, Vrhovina. Edző: Csoknyai István
TATABÁNYA: Székely – Rodríguez P. 2, Ancsin 5, Topic 3, Vilovszki, GYŐRI M. 6 (1), KRAKOVSZKI B. 5. Csere: BARTUCZ (kapus), Juhász Á. 4, Peric, Jadegari, Eklemovic, Pergel, Dissinger 3, Enomoto 2, Vajda H. Edző: Dragan Djukics
Az eredmény alakulása. 10. perc: 3–6. 16. p.: 10–8. 26. p.: 14–12. 34. p.: 18–17. 43. p.: 22–22. 55. p.: 30–28
Kiállítások: 6, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István: – Nagyon jó dolgokat csináltunk támadásban, végig jól küzdöttünk védekezésben és a kapuban is. Szinte végig vezettünk, bár a második félidőben hamar elfogyott a nagy előnyünk, mert a nyitott védelem nem ízlett nekünk.
Dragan Djukics: – Nagy küzdelem zajlott a pályán mindkét csapat részéről, de a Budakalász jobban kézilabdázott. A végén így is volt esélyünk megnyerni a mérkőzést, de nem sikerült, meg kellene tanulnunk, hogyan győzzünk, amikor nem játszunk jól.

OTP Bank-Pick Szeged–Csurgói KK 41–25 (22–15)
Szeged, 2019 néző. Vezette: Nagy F., Túróczy 
SZEGED: Imsgard – SZILÁGYI BENJÁMIN 6 (1), STEPANCIC 7, Mackovsek 2, Kalaras 2, Frimmel 1, BOMBAC 5. Csere: Mikler R., NAGY M. (kapusok), Molina 2, Tisza, Fekete G. 1, Garciandía 3, Szita 3, BODÓ 6, Jelinic 3 (1). Edző: Kárpáti Krisztián
CSURGÓ: Holló – Gebhardt 1, Mazurek 2, KRSZMANCSICS 7 (4), Szeitl E. 3, Herceg 2, Bazsó 1. Csere: Füstös Á. (kapus), Vasvári, PAPP T. 4, Gábor M. 2, Zobec 1, Zagar 2, Tóth P., Horváth P. Edző: Baranyai Norbert
Az eredmény alakulása. 3 perc: 1–2. 7. p.: 3–6. 11. p.: 6–9. 14. p.: 9–10. 16. p.: 12–11. 20. p.: 14–11. 24. p.: 16–13. 27. p.: 19–14. 33. p.: 24–15. 38. p.: 27–16. 42. p.: 29–19. 46. p.: 30–20. 50. p.: 34–22. 54. p.: 37–23. 57. p.: 39–24
Kiállítások: 10, ill. 2 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Kárpáti Krisztián: – Az első negyedórában a Csurgó dominált, azt követően védekezést váltottunk, és ellenfelünk hibáit kihasználva fordítottunk, főleg lerohanásokból sok gólt szereztünk. A nehézségeink ellenére jó mentalitással kézilabdázva, fölényesen nyertünk.
Baranyai Norbert: – Húsz percig az történt a pályán, amit elterveztünk. A folytatásban a játék valamennyi elemében felülmúlt bennünket a Szeged, és ilyen különbséggel is megérdemelten nyert.

Dabas KC–Telekom Veszprém 32–40 (17–21)
Dabas, 1200 néző. Vezette: Kiu G., Kiu T. 
DABAS: PALLAG – ÁCS T. 3, Fekete B. 3, Szöllősi Sz. 2, Török 3, Zdolik 7 (4), Katona 1. Csere: Nagy T. (kapus), Garajszki, Bálint B. 3, Dobrkovics 2, Bognár N. 1, Kádár 1, LAURINYECZ 3, Koller 3. Edző: Tomori Győző
VESZPRÉM: Corrales – Vajlupau 3, REMILI 11, FABREGAS 6, Ligetvári, El-Dera 3, Descat 3 (2). Csere: Jensen (kapus), J. Omar 5 (1), Sandell 2, A. Nilsson 2, Elísson, VÉGH B. 3, Mahé, Szabó T., Koszorotov 2. Edző: Momir Ilics
Az eredmény alakulása. 5. perc: 3–3. 16. p.: 10–12. 24. p.: 16–16. 36. p.: 18–26. 45. p.: 23–33. 53. p.: 30–36
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/4, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Tomori Győző: – A védekezésünkkel nem vagyok elégedett, de támadásban több jó megoldást láttam. Remélem, a szurkolóink élvezték a találkozót.
Momir Ilics: – Többé-kevésbé irányítottuk a mérkőzést. Az első félidőben nem találtuk a ritmust, de a szünetben tudtunk változtatni és motiváltan játszva nyertünk.

HE-DO B.Braun Gyöngyös–QHB Eger 31–26 (15–13)
Gyöngyös, 1100 néző. Vezette: Kiss O., Bíró 
GYÖNGYÖS: TOMICS – Lakosy 3, Ubornyák 3, POTISK 6, JÓGA 3, Bodor 3, VARSANDÁN M. 9 (4). Csere: Gyánti (kapus), Schmid 3 (1), Gráf, Pietruszko 1, Kovács G., Edwards. Edző: Bíró Balázs
EGER: Ágoston Á. – Lezák 1, Nastaj 3, Kiss G., Zennadi 3, F. Silva 7 (4), Tóth K. 1. Csere: Marczika (kapus) 1, Száva, Tóvizi 3, Döme, Boros 3, Bajus 1, Kavin 2, Maracskó 1. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 6. perc: 4–1. 12. p.: 10–5. 18. p.: 12–9. 24. p.: 13–12. 36. p.: 19–15. 42. p.: 24–17. 48. p.: 26–19. 54. p.: 29–22
Kiállítások: 6, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Bíró Balázs: – A legfontosabb, hogy sikerült megnyerni a mérkőzést. A második félidő közepén éreztem először, hogy meglehet a győzelem. Ahogy ősszel az Eger, ezúttal mi érvényesítettük a hazai pálya előnyét.
Tóth Edmond: – Sajnos sima vereséget szenvedtünk. Kétszer öt perc alatt elbuktuk a találkozót. Ahogy az első, majd a második félidőt kezdtük, elvesztettük az esélyt a bravúrra. A hazai csapat magasabb szinten játszott.

Carbonex-Komló–Fejér-B.Á.L. Veszprém 29–28 (14–14)
Komló, 900 néző. Vezette: Hargitai, Markó 
KOMLÓ: GRANIC – URBÁN 4, BOGDANIC 7 (2), Vekic, Rotim 2, JERKOVIC 6, MENYHÁRT 7. Csere: MERKOVSZKI (kapus), Ács P., Szöllősi O., Váczi M. 2, Veszelinovics 1. Edző: Marosán György
VESZPRÉM: Balogh T. – PRESZTER 3, Pulay 1, TARABOCHIA 6 (1), Szrnka, Draskovics 1, Nurelden. Csere: Gödör (kapus), Farkas M. 1, GRÜNFELDER 5, Kristóf M., Szuharev 3, Vetési, DJUKICS 8, Fazekas M. Edző: Danyi Gábor
Az eredmény alakulása. 3 perc: 2–1. 10. p.: 6–3. 17. p.: 11–5. 25. p.: 12–11. 34. p.: 14–15. 41. p.: 19–18. 49. p.: 25–24. 56. p.: 27–27. Kiállítások: 6, ill. 4 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Marosán György: – Amikor az első félidőben elhúztunk, kissé elkényelmesedtünk, talán túlságosan is megnyugodtunk. Örülök, hogy a végén helyén volt a szívünk.
Danyi Gábor: – Végig jól álltunk hozzá a mérkőzéshez, tudtuk, milyen hangulat vár ránk. A hajrában vezettünk, s dicsérnem kell a csapatomat, bár pont nélkül kell távozunk.

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
  1. Veszprém1919780–514+266 38
  2. Szeged18162656–517+139 32
  3. Tatabánya191315596–538  +58 27
  4. FTC171115562–504  +58 23
  5. Budakalász191018538–552  –14 21
  6. Csurgó19928546–561  –15 20
  7. Dabas198110538–568  –30 17
  8. Balatonfüred18810475–499  –24 16
  9. Gyöngyös197210558–596  –38 16
10. Komló19712510–558  –48 14
11. NEKA18612478–523  –45 12
12. Eger19613487–598–111 12
13. PLER183213477–557  –80   8
14. Veszprémi KKFT19217511–627–116   4

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik