Női kézi-vb: történelmi kameruni továbbjutás a mieink csoportjában

Vágólapra másolva!
2023.12.04. 19:52
A magyar válogatott fémjelezte B-csoportban Kamerun szerezte meg a továbbjutást jelentő harmadik helyet, miután 26–23-ra legyőzte az eddig szintén nyeretlen Paraguayt a női kézilabda-világbajnokság hétfői játéknapján. Ugyancsak megnyerte ki-ki mérkőzését Japán és Argentína, és hozzájuk hasonlóan továbbjutott Angola is, amelynek a döntetlen is elég volt Izland ellen a harmadik hely megtartásához.

A kameruni Laeticia Engadi (balra) és csapata továbbjutásnak örülhetett a hétfői játéknapon (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A kameruni Laeticia Engadi (balra) és csapata továbbjutásnak örülhetett a hétfői játéknapon (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
A kameruni Laeticia Engadi (balra) és csapata továbbjutásnak örülhetett a hétfői játéknapon (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

 

A csoportunkban eddig pont nélkül álló Kamerun és Paraguay egymás között döntötte el a harmadik továbbjutó hely sorsát. Az eddig látottak alapján az afrikai csapat tűnt előzetesen is valamivel esélyesebbnek, mintegy ezt igazolandó a meccs elején a fizikailag jóval erősebb kameruniak dominálni tudtak, és négy góllal is elhúztak.

Utána a lábbal gyorsabb paraguayiak megtalálták a réseket ellenfelük védekezésén, az afrikaiak sorra kapták a két perceket az elkésett szerelési kísérletekért. Paraguay kiegyenlített, amit hangos méltatlankodással fogadott a lelátón helyet foglaló nagy számú kameruni kísérő, újságíró (?), egy ponton már a szövetségi kapitányuk is kiintett nekik, hogy talán nem kellene. Az alacsony színvonalú mérkőzésen a szünet előtt Paraguay kettős emberhátrányban újra fel tudott jönni ikszre.

A döntetlen Kamerunnak kedvezett volna, mivel jobb a gólkülönbsége ellenfelénél, a második félidő elején azonban a dél-amerikaiak átvették a vezetést. Igaz, csak rövid időre, Kamerun fordított, és már nem is engedte ki kezéből az előnyt. Az afrikai csapat története során először jutott tovább a csoportkörből.


A többi csoport közül az F lógott ki nagyon, ahol a németeket és a lengyeleket is megszorongató Japán tönkreverte Iránt, amely mindössze tíz gólra volt képes, és 32 gólos vereségbe szaladt bele.


A D-csoportban hiába egyenlített ki az utolsó percben Izland Angola ellen, a döntetlen az afrikai csapatnak kedvezett a jobb gólkülönbsége miatt.


A H-csoportban a meccs háromnegyedéig Kongó pariban volt Argentínával, a dél-amerikai csapat azonban végül öttel nyert, kiharcolva a továbbjutást.


NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
CSOPORTKÖR
3.FORDULÓ

B-CSOPORT (HELSINGBORG)
Kamerun–Paraguay 26–23 (12–12)
D-CSOPORT (STAVANGER)
Angola–Izland 26–26 (15–14)
F-CSOPORT (HERNING)
Japán–Irán 42–10 (20–3)
H-CSOPORT (FREDERIKSHAVN)
Argentína–Kongó 31–26 (14–15)

KÉSŐBB
B-CSOPORT (HELSINGBORG)
Montenegró–MAGYARORSZÁG 24–18 (7–10)
részletek itt!
D-CSOPORT (STAVANGER)
Franciaország–Szlovénia 31–27
(14–12)
F-CSOPORT (HERNING)

Németország–Lengyelország 33–17
(19–10)
H-CSOPORT (FREDERIKSHAVN)
Hollandia–Csehország 33–20
(14–8)

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Montenegró 3 3 90–55 +35 6
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 92–56 +36 4
3. Kamerun 3 1 2 57–87 –30 2
4. Paraguay 3 3 61–102 –41 0
A D-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Franciaország 3 3 92–78 +14 6
2. Szlovénia 3 2 1 87–79 +8 4
3. Angola 3 1 2 79–86 –7 1
4. Izland 3 1 2 72–87 –15 1
AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Németország 3 3 109–69 +40 6
2. Lengyelország 3 2 1 84–78 +6 4
3. Japán 3 1 2 102–73 +29 2
4. Irán 3 3 47–122 –75 0
A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Hollandia 3 3 114–66 +48 6
2. Csehország 3 2 1 83–77 +6 4
3. Argentína 3 1 2 79–98 –19 2
4. Kongói Köztársaság 3 3 68–103 –35 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik