Női kézi-vb: egy kis megingástól eltekintve biztos svéd siker a németek ellen

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2023.12.13. 19:00
null
Jamina Roberts és a svéd csapat a németeken is átlépett (Fotó: AFP)
A társházigazda Svédország már az első félidőben tízgólos előnye tett szert, és ugyan a folytatásban akadt egy kisebb megingása, összességében magabiztosan, 27–20-ra legyőzte Németországot a női kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében. A svédek 2017 után másodszor jutottak be vb-n az elődöntőbe, ahol a franciákkal találkoznak.

Negyeddöntőhöz képest elég lehangolóan hatott az erősen foghíjas herningi aréna a svéd és a német csapat mérkőzése előtt, a hazai szurkolók inkább csak a dánok találkozójára időzítették érkezésüket.

Előzetesen arra lehetett számítani, hogy az eddig mind a hat mérkőzésüket megnyerő svédek a németek ellen majd nagy ellenállásba ütköznek, ehhez képest Emily Bölkék rendkívül dekoncentráltan kezdtek. Rossz lövések és eladott labdák jellemezték a játékukat, és ha el is jutottak ígéretes helyzetig, még mindig ott volt Johanna Bundsen a svéd kapuban. Markus Gaugischnak húsz perc alatt kétszer is időt kellett kérnie, az első után mínusz négynél érkezett Alina Grijseels a pályára, ám ettől sem javult fel érdemben csapata játéka.

A ferencvárosi Bölk a 14. percben (!) lőtte az első német gólt, és bár a német kapuscsere (Sarah Wachter állt be) jó húzásnak bizonyult, összességében tovább nőtt a svédek előnye. Jamina Roberts és Nathalie Hagman is biztos kézzel értékesítette a helyzeteit, német részről nem igazán volt mezőnyjátékos, akit ki lehetett volna emelni, így tízgólos fórral (16–6) mehettek pihenőre a skandinávok.

A második félidőben többet hibáztak a svédek, Wachter továbbra is jól védett a német kapuban, támadásban azonban túl sokat cipelték a labdát Bölkék, így felállt fal ellen nehezen tudtak helyzetbe kerülni. Tomas Axnér az ezzel együtt is csökkenő előny miatt nem tehette meg, hogy nagyon pihentesse kulcsembereit a belső posztokon.

A német szélsők megtalálták az utat Bundsen kapujába (a svéd kapus így is 15 védéssel, 43 százalékos hatékonysággal zárt), és a hajrához érve egészen négyre közelítették meg a svédeket a nyitottra is kijövő németek. Blohmék ekkor megrázták magukat, több könnyű gólt is lőttek, és összességében magabiztosan, 2720-as sikerrel masíroztak be az elődöntőbe.

A Győri ETO beállója, Blohm kiválóan játszott, hat kísérletéből ötöt gólra váltott a svédeknél, a németeknél kevésbé ment Bölknek, négy lövésből egyszer volt eredményes.

A svédek 2017 után másodszor jutottak be vb-n a négy közé (akkor a negyedik helyen zártak), pénteken Franciaország vár rájuk, ugyancsak Herningben. A korábbi meccsen két házigazda, Dánia és Norvégia találkozik.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
NEGYEDDÖNTŐ, HERNING
Svédország–Németország
27–20 (16–6)
Ld:
Blohm, Hagman, Mellegard, Roberts 5-5, ill. Berger, Grijseels, Leuchter 4-4

KÉSŐBB

Dánia–Montenegró 26–24 (13–10)

EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ
12. 17.19.00
Herning
A HARMADIK HELYÉRT
12. 17.16.00
Herning
AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
12. 17.10.15
Herning
A HETEDIK HELYÉRT
12. 17.13.00
Herning
ELŐDÖNTŐ
12. 15.17.30Herning
Dánia–Norvégia
12. 15.21.00Herning
Svédország–Franciaország
AZ 5–8. HELYÉRT
12. 15. 11.30Herning
Németország–Csehország
12. 15. 14.30HerningMontenegró–Hollandia
NEGYEDDÖNTŐ
12. 12.17.30
Trondheim
Franciaország–Csehország33–22
12. 12.20.30
Trondheim
Hollandia–Norvégia 23–30
12. 13.17.30
Herning
Svédország–Németország 27–20
12. 13.
20.30
Herning
Dánia–Montenegró 26–24

A VILÁGBAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
9. Brazília
10. MAGYARORSZÁG
11. Szlovénia
12. Románia
13. Spanyolország
14. Horvátország
15. Angola
16. Lengyelország
17. Japán
18. Szenegál
19. Ausztria
20. Argentína
21. Szerbia
22. Dél-Korea
23. Ukrajna
24. Kamerun
25. Izland
26. Kongó
27. Chile
28. Kína
29. Paraguay
30. Kazahsztán
31. Irán
32. Grönland

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik