Férfi kézi: Most érzem magam a legjobban – Fazekas Gergő

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.12.30. 06:57
null
Fazekas Gergő januárban első felnőtt világversenyén vehet részt (Fotó: AFP)
Fazekas Gergő az ünnepek előtt 2027 júliusáig meghosszabbította szerződését a Telekom Veszprémmel. A magyar válogatott 20 éves irányítója egyre több lehetőséget kap a Wisla Plock csapatában, amelyben még másfél évig szerepel kölcsönben.

 

– Győzelmet ünnepelhetett a Plock tagjaként a Kielce ellen. Érett már a siker?
– Érett már, igen, viszont hosszú idő után most először lesz rájátszás is Lengyelországban, így valamelyest csökkent a jelentősége – mondta Fazekas Gergő, aki szerződést hosszabbított a Telekom Veszprémmel, de még másfél évig a lengyel Wisla Plockban szerepel kölcsönben. – A döntő két nyert meccsig tart, ezért még többet érhet az alapszakasz-győzelemmel járó pályaelőny, mintha csak két meccsből álló párharc lenne. Az elmúlt években is nagyon jó meccseket játszottunk a Kielcével, a kupában a legutóbbi két alkalommal mi nyertünk. Örülök, hogy most a bajnokságban is sikerült győzni. Az első félidőben még nem jött tőlem kiemelkedő teljesítmény, de a másodikban már én is hozzá tudtam tenni a sikerhez.

– A Kielce–Plock rangadókat kézilabdás körökben az elmúlt időszakban csak „szent háborúként” emlegetik. Mi teszi ennyire paprikássá a párharcot?
– Az elnevezés nem véletlen, ezek a meccsek nagyon hasonlóak a Veszprém–Szeged rangadókhoz. Míg manapság itthon már csak a szurkolótáborok között van némi ellentét, addig itt a klubok között is nagy háború dúl.

– Hogy érzi, sikerült előrelépnie második plocki idényében? Mit vár öntől Xavi Sabaté vezetőedző?
– Az előző idényben még nem éreztem magamat jó formában. Jelentős sérülésből jöttem vissza, négy hónapig nem tudtam mozgatni a vállam, a felsőtestemről is veszítettem némi izmot. Ehhez képest most olyan jól érzem magam fizikailag és mentálisan is, mint ezelőtt még soha. A játékperceimmel is elégedett vagyok, harminc percnél kevesebbet szinte egyetlen meccsen sem játszottam az ősszel. Mivel négyen vagyunk irányítóposzton, ezért ebben az idényben inkább balátlövőként játszom, de engem ez nem befolyásol. Mindig is szimpatikus volt Aron Pálmarsson, aki mindig azon a hátsó poszton játszott, ahol a csapatnak szüksége volt rá. Én is ilyen szerepkörben tudom magam elképzelni hosszú távon. A különbség csupán annyi, hogy nem én hívom a játékokat, de a társaim bíznak bennem, és ugyanúgy hívják rám a figurákat. Nálunk alapból nem az átlövésekre épül a játék, hanem a betörésekre, éppen ezért már tíz perc is nagyon intenzív tud lenni.

– A jó egy-egyezés jó ritmusérzék kérdése is. Ez önnek hogyan vált talán a legnagyobb fegyverévé?
– Sok videót néztem róla gyerekként. Nagyon tetszett, ahogyan egyesek kiültetnek más játékosokat a cipőjükből. Kiskorom óta rengeteget gyakoroltam, ennek az eredménye, hogy most így megy.

– Friss emlék: a Veszprém elleni mérkőzés volt eddig a legjobb plocki meccse? Hogyan jött ki annyira a lépés? A világ legjobb védőjátékosai közül bánt el néhánnyal és dobott hét gólt.
– Szerettem volna megmutatni a veszprémi közönségnek és a klubnak is, hogy mit tudok. Nem kezdtünk jól a BL-ben, sokáig nem volt egy pontunk sem, majd legyőztük oda-vissza a Celjét, de ezen felül kellettek a bravúrpontok, hogy legyen esélyünk továbbjutni. Megpróbáltam mindent kizárni, és azt a csapatot segíteni, amelyikben éppen a pályán vagyok. Örültem neki, hogy a veszprémi meccsel szemben hazai pályán ez annyira jól sikerült.

– Milyenek a hétköznapjai Plockban?
– Mostanában nincs sok szabadidőm, mert nagyon sűrű a versenynaptár. Ráadásul nagyok a távolságok Lengyelországon belül is, karácsony előtt egy héten át nem is voltunk otthon, Plockban. Szeretem a várost, az emberek imádják a kézilabdát, sokszor felismernek, és odajönnek hozzánk egy közös képre. Amikor lehetőség van rá, közös programokat csinálunk a csapattársaimmal. Beülünk kávézni és vacsorázni valahova, vagy csak átmegyünk egymáshoz beszélgetni egy jót, de nem a kézilabdáról.

– Milyen célokkal utaznak az Európa-bajnokságra a magyar válogatottal?
– Úgy érzem, erős keretünk van. Minden meccset meg akarunk nyerni, mert ilyen a mentalitásunk. Minden egyes játékperccel élni szeretnék, segíteni a csapatnak. Ha egy perc jut nekem, akkor abban a percben, ha hatvan perc, akkor abban, vagy ha éppen vizet kell vinni, akkor azt csinálom. Ha így történik, az a saját érdekeimnek és a válogatottnak is jó lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik