Női kézi-vb: Nem gondoltam, hogy ezen a meccsen két piros lap is lesz – Szöllősi-Schatzl Nadine

Vágólapra másolva!
2023.11.30. 22:47
null
A pillanat, amikor ziccerben letarolták Szöllősi-Schatzl Nadine-t (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Mint arról beszámoltunk, a magyar női kézilabda-válogatott megkezdte szereplését a világbajnokságon, és az első csoportmeccsen több mint húsz góllal legyőzte Paraguayt. A paraguayiak stílusában rejlett a nyitó meccsünk legnagyobb veszélye, és néhány jelenetet látva csak örülhetünk, ha megúsztuk sérülés nélkül a 23 góllal megnyert mérkőzést – a mieinket is elsősorban az ellenfél harcmodoráról kérdeztük a lefújás után. 

Szöllősi-Schatzl Nadine az első félidő végén maradt a földön, de szerencsére a szünethez érve már mutatta a társaknak, hogy rendben lesz.

Nem esett jól a vállamnak, hogy ziccerben jobbról elkaszáltak. Nem tudom kívülről hogy nézett ki, de szerencsére nincs komolyabb baj. Megmondom őszintén nem gondoltam, hogy ezen a meccsen két piros lap is lesz. Lehet, hogy vitte az ellenfelet a lendület és sok esetben nem tudtak már megállni, de így azért már az is önmagában pozitív, hogy senkinek sem esett bántódása. Önbizalmat mindenképpen adott ez a meccs is, és persze apró részcélok mindig vannak, amikkel tudjuk magunkat motiválni” – mondta a magyar újságíróknak az interjúfolyosón a Győr öt gólig jutó balszélsője.

Váltótársának, Márton Grétának már rögtön a második félidő elején aláléptek ziccerben, az FTC szélsője mezítláb, jeges borogatással a lábán érkezett meg.

A második félidő elején ráléptem a védő lábára, pontosan nem is emlékszem a szituációra, csak arra, hogy éreztem egy nagyobb reccsenést és fájdalmat. Sajnos ismerős a helyzet, ez a szélsők legnagyobb félelme, de próbáltam utána átállítani az agyam és a meccsre koncentrálni. Nadine és a többiek is egyből mondták, ha bármi problémát érzek, akkor tudunk cserélni. Tudtuk előre, hogy egy agresszív paraguayi válogatottal találkozunk majd, szerintem relatíve jól lehoztuk, kevés kapott góllal és sok lerohanással” – összegzett Márton a Nemzeti Sportnak.

Győri-Lukács Viktória még az első játékrészben vált ki, majd a kispadon kapott borogatást a lábára.

A csarnokban tapasztalható hideg nem tesz jót a testünknek, egy indulásnál összeugrott az izmom, de egyelőre azt mondták, hogy semmi komoly – nyugtatott meg minket az ETO jobbszélsője. – Örülünk a két pontnak, és hogy túléltük a mérkőzést. A paraguayiak lelkesek voltak, de néha túlságosan is akartak. Nem szeretnék semmi rosszat mondani róluk, hiszen itt vannak, és ezért dolgoztak ők is nap mint nap. Ilyenkor a saját játékunkkal kell foglalkozni, és arra koncentrálni, hogy megvalósítsuk a tervünket.”

Sajnos az oda nem figyelésből jöhetnek a sérülések, de bízunk benne, hogy semmi súlyos nem történt a játékosainkkal – reagált Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány – A védekezésnél figyelni kellett az ellenfélnél alacsony súlypontú játékosainak betöréseire. A tervünk az volt, hogy lezárjuk a területeket. Ez a következő mérkőzéseken is fontos lesz. Örülök a 23 gólos győzelemnek, de ismertük az ellenfelet, tudtuk, milyen kézilabdát játszanak, és kihasználtuk a hibáikat. Fontos, hogy minden poszton eredményesek legyünk, mert ekkor az ellenfélnek sokkal nehezebb védekezni.”

„Az elején egy kicsit kapkodtunk a lövéseknél és a passzoknál – mondta Papp Nikolett a Duna Worldnek. – A szünetben megbeszéltük, hogy nyugodjunk le, élvezzük a játékot, mert túlságosan is feszülten játszottunk. Arról is beszéltünk, hogy nem szeretnék 15 gólnál többet kapni, ez is sikerült.”

„Nagyon jó érzés, hogy része vagyok ennek a csapatnak, igyekszem hozzátenni a csapatjátékhoz, amennyit tudok – mondta Simon Petra a Duna Worldnek. – Tényleg nagyon segítőkészek a társak, és én is örülök, hogy ilyen nagy különbségű győzelmet arattunk.”

A mieinkre az önbizalom-növelő győzelem után egy újabb kötelező győzelem vár szombaton, Kamerun ellen.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
CSOPORTKÖR , 1.FORDULÓ
B-CSOPORT (HELSINGBORG)
MAGYARORSZÁG
–PARAGUAY 35–12 (15–6)
Helsingborg,
398 néző. V: B. Correa, R. Correa (brazilok)
MAGYARORSZÁG: BÖDE-BÍRÓ – Győri-Lukács 1, PÁSZTOR N. 1, PAPP N. 3, Bordás, Kuczora 3, SZÖLLŐSI-SCHATZL 5. Csere: VÁMOS P. 3, Klujber 5 (5), Töpfner 4, Debreczeni-Klivinyi, Juhász G. 4, Márton G. 3, Füzi-Tóvizi, Simon P. 3. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
PARAGUAY: Ocampos – Mendoza 1, Insfrán 1, Leiva 1, Lugo, Fernández, Acuna 4 (1). Csere: Machuca (kapus), Dos Santos, Miskinich, Bobadilla 1, Samaniego, Cristaldo, Portillo 4 (2), Vergara. Szövetségi kapitány: Marizza Faría
Az eredmény alakulása. 5. p.: 3–0. 10. p.: 6–2. 14. p.: 6–4. 22. p.: 12–4. 34. p.: 18–6. 39. p.: 22–7. 45. p.: 25–10. 51. p.: 29–10. 55. p.: 33–11
Kiállítások: 0, ill. 6 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG
Marizza Faría:
– Paraguaynak óriási lehetőség és megtiszteltetés, hogy szerepelhet a világbajnokságon. Kis csapat vagyunk, de rengeteget dolgozunk, hogy felépítsük magunkat. Ezt a kemény munkát szeretnénk folytatni a jövőben.

KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Montenegró–Kamerun 25–11 (13–2)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 1 1 35–12 +23 2
2. Montenegró 1 1 25–11 +14 2
3. Kamerun 1 1 11–25 –14 0
4. Paraguay 1 1 12–35 –23 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik