Chema Rodríguez: Látnom kell, hogyan mozgunk együtt

Vágólapra másolva!
2023.11.04. 09:37
null
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a hét második felében már kifejezetten a lengyelek elleni hétvégi meccsekre készültek (Fotó: Török Attila)
A hétvégén kétszer is összecsap a magyar férfi kézilabda-válogatott Lengyelországgal, amellyel az elmúlt tíz évben csak háromszor találkozott. A szövetségi kapitány szerint a behívott húsz játékos mellett tíz-tizenkettőt mindig figyelnek.


Lassan tíz éve annak, hogy a lengyel férfi kézilabda-válogatott legutóbb győzni tudott Magyarországon, de ez csalóka, mert az elmúlt évtizedben mindössze háromszor találkozott egymással a két gárda, s két meccsnek a végén a lengyelek örülhettek. Csapatunk Chema Rodríguez szövetségi kapitány vezetésével egy hetet tölt együtt Szegeden, ahol szombaton a Pick Arénában, majd vasárnap Békéscsabán is összecsap a lengyelekkel, akiket március óta Marcin Lijewski vezet.

„Az összetartás első részében magunkkal foglalkoztunk, hogy felfrissítsük, amit tudunk támadásban és védekezésben, hiszen fél éve nem találkoztunk – mondta a Nemzeti Sportnak Chema Rodríguez.  – A hét második részében már videóztunk, a lengyelekre készültünk úgy, mint bármilyen más ellenfélre, vagyis még nem az Európa-bajnokságra összpontosítunk. Látnom kell, hogyan mozgunk együtt, a páros kapcsolatokat, a cseréket, hogy mi van rendben és min kell javítani. Persze mindig kell újítani, folyamatosan szélesíteni kell a repertoárt, de most nem ez az elsődleges cél.”

A fiatal kapusok beépítése rendben zajlik, a keretben Mikler Roland mögött Andó Arián és Palasics Kristóf is jól védtek, tapasztalatot szereztek klubcsapataik­ban az elmúlt időszakban, a kapitány pedig azért is szereti ezt a kettőst, mert eltérő testalkatuk és játékstílusuk miatt tud variálni, ha az adott ellenféllel szemben más stílusra van szükség. A kapitány szerint az elmúlt időszakban sok minden történt, ami fontos a magyar válogatott szempontjából, például a fiatalok ezüstérmesek lettek a junior-világbajnokságon és egyre több légiósunk teljesít jól külföldi klubjában, így nagyobb a kapitány merítési lehetősége is.

„Az első nap mondtam a srácoknak, hogy húszan azért vannak most itt, mert készen állnak, de ez nem jelenti azt, hogy ez így is marad, hogy nem lehetnek változások a keretben. Mindenkinek harcolnia kell a helyéért, mert a válogatott ajtaja nyitva áll és nyitva is marad mindenki előtt. Most is sok lehetőségem van cserélni, ha úgy érzem, másra van szükség, ezen a húszon felül tíz-tizenkét játékost mindig figyelünk      – magyarázta Chema Rodríguez, aki Ilic Zorant végül kisebb sérülése miatt cserélte le Ónodi-Jánoskúti Mátéra.  – Mindig azt a húsz játékost hívom be, akit az adott pillanatban a legjobbnak ítélek.”

A magyar válogatott a tervek szerint még két felkészülési mérkőzést játszik januárban a Xavi Sabaté irányította cseh együttessel, decemberben és januárban pedig lesznek hosszabb összetartások, és utána január 10-én kezdődik az Eb Németországban.

„Ugyanaz a célom, mint mindig: addig menjünk előre, ameddig tudunk. A sorsolás nem volt nagyon szerencsés, a csoportból csak két csapat mehet tovább, így kisebb célokat is meg kell fogalmaznunk, az első a továbbjutás. Az olimpia előtti időszakban persze a párizsi kijutás a legfontosabb, de az én fejemben mindig az van, hogy elsők legyünk
” – tette hozzá a spanyol kapitány.

KÉZILABDA
FÉRFI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Szombat, 16.30:
Magyarország–Lengyelország, Szeged (Tv: M4 Sport)
Vasárnap, 16.00: Magyarország–Lengyelország, Békéscsaba (Tv: M4 Sport+)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik