Bizakodjunk vagy számolgassunk? – Németh Richárd jegyzete

IZGATOTTSÁG. Talán ez jellemzi legjobban a magyar női kézilabda-válogatott tagjait és az őket figyelemmel kísérőket a világbajnokság előtt. Pedig voltak gyenge mérkőzései a csapatnak az elmúlt években – hogy mást ne említsek, tavaly a tizenegy gólos vereség a németektől Tatabányán, zakó a horvátoktól az Európa-bajnokságon, majd kiütés a tornát megnyerő Norvégiától –, sőt ebben a naptári esztendőben is.

Igen mélyről kellett tehát visszajönniük alig tizenkét hónap alatt a lányoknak, ezúttal pedig nincs hibalehetőség, ha a kitűzött célt, mindannyiuk álmát, az olimpiai szereplés reményét életben szeretnék tartani. A sérülések, betegségek, úgy tűnik, szinte már menetrendszerűen sújtanak minket, nincs olyan világverseny, amelyre teljes kerettel utazhatnánk, de ahogy az örökbecsű mondás tartja, mindig az a sor a legerősebb, amelyiket épp a pályára küldi az edző.

S ha már a szövetségi kapitányt említjük, Golovin Vlagyimir is bizakodó, számításai szerint az ötödik mérkőzésen megszerezhetjük azokat a pontokat, amelyek az olimpiai selejtezős helyet jelenthetik a magyar válogatottnak. Az elmúlt tizenkét évet tekintve most végre van esélyük a mieinknek, hogy számolgatás nélkül, önerejükből ott legyenek a játékokon. Sok víz lefolyt a Dunán a tavalyi Európa-bajnokság óta, beépültek új, s visszatértek régi játékosok az együttesbe, amelynek tagjai, úgy tűnik, egymásra találtak.

A nehézkes ősz után ugyanis olyan elszántság és magabiztosság látszott rajtuk a telki összetartáson és a hollandok elleni két felkészülési mérkőzésen, ami azt vetíti előre, hogy igenis bennük van a kiugró eredmény, de legalább a nyolc közé jutás, ami legutóbb tíz évvel ezelőtt, Szerbiában sikerült. Habár mindenki két fontos mérkőzésről, a Mon­tenegró és Horvátország elleniről beszél a tornát megelőzően, a kötelező feladatokról sem szabad megfeledkezni.

Mert azok sokszor nehezebbek a kiélezett rangadóknál, ám a gólkülönbség miatt legalább annyira fontosak lehetnek a továbbjutás szempontjából, ha esetleg kudarcot vall a csapat. Akkor ugyanis nem marad más hátra, csak a jól megszokott számolgatás...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!