Női kézilabda: már kezdésként is kemény menet vár a Debrecenre

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
2023.08.14. 06:40
null
Szilágyi Zoltán (jobbra) Tamara Haggertyvel pótolhatja Bordás Rékát (Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-Bihari Napló)
A bajnoki és Magyar Kupa-bronzérmes DVSC edzője, Szilágyi Zoltán azzal lenne elégedett, ha az NB I-ben és a Bajnokok Ligájában is győzelmekkel rajtolnának ősszel.

Hasznos és tanulságos öt nyári felkészülési héten van túl az előző idényben a bajnokságban és a Magyar Kupában is bronzérmes Debrecen női kézilabdacsapata. A hajdúságiak július 12-én kezdték el az alapozást, ám a magyar válogatott kerettagok a nemzeti csapat edzőtábora miatt egy héttel később csatlakoztak, csakúgy, mint a magyar női juniorválogatottat aranyéremig vezető Szilágyi Zoltán vezetőedző és segítője, Kudor Kitti. A tréner szerint ez a kis csúszás azonban semmilyen fennakadást nem okozott a munkában, időben vannak.

„A tervek szerinti munkát elvégeztük eddig – mondta lapunknak Szilágyi Zoltán. – Az újak is szépen felvették a ritmust, kezdenek egyre jobban beilleszkedni és elsajátítani a szükséges elemeket védekezésben és támadásban. A holland Tamara Haggerty az FTC-hez igazoló válogatott beálló Bordás Réka helyére jött, nyilván más fizikumú, de hasonló típusú játékos, akinek a védekezés az erőssége. Korábban is hasonló elvek és taktika szerint dolgozott a klubjaiban. Gördülékenyen halad a beilleszkedése, látszik, hogy a védelemben erőssége lehet a csapatnak. Elinore Johansson esetében elmondható, nálunk sok minden más, mint amit az előző egyesületeinél megszokott, idő kell neki, hogy az új elemeket és variációkat megszokja, de jól halad ő is. Türelmesnek kell lennünk, hogy átvegye a sok újdonságot. Szükség van két jobbátlövőre a keretben, fontos, hogy a személyében balkezes átlövőt igazoltunk.”

A DVSC edzője leszögezte, még nincsenek csúcsformában, de a jelenlegi munkának nem is az a lényege, hogy topon legyenek, hanem az alapozás és a képességfejlesztés. A Loki az MTK-t, az NB I-es és Bajnokok Ligája-ezüstérmes, MK-címvédő FTC-t és a román Buzaut is legyőzte felkészülési mérkőzésen, míg legutóbb 31–22-re kikapott a szintén román Besztercétől.

„A négy edzőmeccsből három rendben volt. Legutóbb, a Beszterce ellen elképesztően enerváltak voltunk, dekoncentráltan mentünk bele a játékba, azon a mérkőzésen semmi sem tetszett – tekintett vissza Szilágyi. – Nagyon remélem ugyanakkor, hogy tanulunk abból is. Viszont ha már jönnek ilyen pofonok, akkor inkább most, a felkészülés alatt kapjuk, hogy lássuk, min kell változtatni a tétmérkőzésekig.”     

A debreceniek szerdán újra a beszterceiek, pénteken a dél-koreai Sugar Gliders ellen tesztelnek hazai pályán, augusztus 23-án pedig a Ferencváros otthonában játsszák utolsó nyári meccsüket. A bajnokságban szeptember elsején Székesfehérváron rajtolnak, a BL-csoportkörben (ahol 13 év után szerepelnek ismét) pedig a svéd Sävehofot fogadják az első körben, szeptember 9-én.

„Bízom benne, hogy folyamatosan egyre jobb és jobb formát mutat a csapat a hátralévő felkészülési találkozókon – reménykedett Szilágyi Zoltán. – Nagyon kemény menet vár ránk szeptembertől. Természetesen azzal lennék elégedett az idény első hetei után, ha az NB I-es mérkőzéseinket magabiztos teljesítménnyel megnyernénk, és a BL-ben is pontokat szereznénk az első fordulókban. A Sävehofot nagyon jó lenne hazai pályán legyőzni a rajton.”   

Legfrissebb hírek

Kemény meccs vár a Lokira az Odense ellen

Kézilabda
Tegnap, 10:29

Kézilabda: „A név önmagában nem elég a sikerhez” – Iváncsik Máté

Utánpótlássport
Tegnap, 8:54

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos válogatottak körül

Utánpótlássport
2026.03.20. 11:10

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
2026.03.18. 09:10

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42
Ezek is érdekelhetik