Női kézi: Stine Oftedal nem hosszabbít a Győrrel – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.06.04. 16:17
null
Stine Oftedal 2018-ban és 2019-ben Bajnokok Ligáját nyert a Győrrel (Fotó: Dömötör Csaba)
A norvég vg.no értesülései szerint nem hosszabbítja meg 2024 nyarán lejáró szerződését a Győri Audi ETO KC-val a klasszis irányító, Stine Oftedal, aki azt tervezi, hogy a párizsi olimpia után befejezi pályafutását.

 

A lap a győri karmesterrel a Vipers ellen elveszített BL-elődöntő után beszélt, s azt írta, hogy Oftedal jelezte a kisalföldi klub vezetősége felé: nem hosszabbítja meg 2024 nyarán lejáró szerződését, így szeptemberben utolsó idényét kezdi meg.

Oftedal 2017 óta erősíti a Győrt, s azóta van együtt párjával, a német Kielt erősítő Rune Dahmkéval, elmondása szerint pedig szeretne egy utolsó próbát tenni az olimpiai bajnoki címért, ezért szeretne részt venni a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon, de azt követően távozna Győrből, s felhagy a kézilabdával.

Az irányító elmondta, tervei szerint Kielbe költözik párjához, akivel a családalapítást tervezik.

Stine Oftedal pályafutása során háromszor nyert világbajnokságot egy vb-ezüst mellett, Európa-bajnokságról négyszer távozott aranyéremmel, egyszer pedig második lett, míg 2016-os riói és a 2021-as tokiói olimpián egyaránt bronzérmet szerzett. Klubszinten a Győrrel 2018-ban és 2019-ben Bajnokok Ligáját, magyar bajnokságot és Magyar Kupát is nyert, de az NB I-ben 2022-ben, az MK-ban pedig 2021-ben is aranyérmes lett.

Legfrissebb hírek

Előrehozták a Fradi–Győr női kézirangadót az NB I-ben

Kézilabda
4 órája

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
Tegnap, 8:23

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50

Simán megverte a Dortmundot, és csoportelső lett a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 17:30

A DVSC hazai győzelemmel zárta a csoportkört a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.22. 15:33

Női kézilabda BL: Ana Gros elérte az ezergólos határt

Kézilabda
2026.02.22. 12:49

„A hallgatás itt véget ért” – Fodor Csenge reagált Golovin nyilatkozatára

Kézilabda
2026.02.22. 11:04
Ezek is érdekelhetik