Férfi kézi BL: súlyosnak tűnik a Bundesliga-MVP vállsérülése

D. S. B.D. S. B.
2023.06.18. 12:35
null
Egyik legjobbjára, Kristjanssonra nemcsak a Kielce elleni döntőben nem számíthat a Magdeburg (Fotó: Getty Images)
Az előzetes hírek szerint nem csak a lengyel Kielce elleni Bajnokok Ligája-döntőt hagyja ki a német Magdeburg izlandi irányítója, Gísli Kristjánsson, hanem hónapokig nem számíthat rá a szakmai stáb, miután a címvédő Barca elleni elődöntő hajrájában súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett.

 

Kristjánsson 31 mérkőzésen szerzett 152 góllal, valamint 107 gólpasszal segítette a Magdeburgot német bajnoki ezüstéremhez, kiérdemelte az idény legjobbjának járó elismerést, s a háromszoros BEK/BL-győztest eljuttatta a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjéig is, ám a címvédő spanyol Barca elleni elődöntő rendes játékidejének végén egy betörés után súlyosnak tűnő vállsérülést szenvedett.

Mint ismert, a klubvilágbajnok a tavaly októberi Super Globe után ezúttal is hétméterespárbajban ejtette ki a „gránátvörös-kékeket”, ám a fináléban nem számíthat egyik legjobbjára Bennet Wiegert, a Magdeburg edzője.

„Senkinek sem kell elmagyaráznom, mit jelent egy kézilabdázónak egy vállsérülés, pláne, ha dobókarról van szó, szóval hosszú kihagyásra számítok” – idézi a Handball-World Wiegertet Kristjánsson sérülésével kapcsolatban.

„Ez csökkenti az örömömet. Megszakad a szívem, de vissza fog térni és érte is játszunk a döntőben” – hangsúlyozta a Magdeburg edzője.

A 23 éves izlandi irányító pályafutása során már harmadszor szenved súlyos vállsérülést, így nemcsak a Kielce elleni döntőt kényszerül kihagyni, hanem a következő hónapokban is rehabilitáció vár rá.

Érdekesség egyébként, hogy a Magdeburg az első olyan csapat a Kiel óta – amely 2008 és 2010 között volt képes erre – amely egymás után három meccsen is le tudta győzni a Barcát, hiszen a Magdeburg a legutóbbi két klubvilágbajnokságon is megtette ezt a mostani BL-elődöntő előtt.

A Magdeburgnak sikerülhet az a bravúr is, hogy három éven belül minden jelentős klubtrófeát begyűjt, hiszen 2021-ben Európa-ligát nyert, a Super Globe-on (klubvilágbajnokság) 2021-ben és 2022-ben is aranyérmes lett, most pedig BL-győztes lehet.

A Barca szélsője, Aleix Gómez a németek elleni mérkőzésen nyolc gólt szerzett, ezzel a korábbi 57, négyes döntőben szerzett gólja mellett három találatra zárkózott fel a final fourok történetének legeredményesebb játékosa, Kiril Lazarov mögé, így ha a francia PSG elleni bronzmérkőzésen legalább négyszer betalál, egyedüli csúcstartó lesz.

Minden bizonnyal megvan a BL-idény gólkirálya is, hiszen a dán GOG játékosa, Emil Madsen 107 gólnál jár, s tőle 11-gyel marad el a PSG lengyel beállója, Kamil Syprzak és 12-vel a Kielce játékosa, Arkadiusz Moryto.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
FINAL FOUR, KÖLN
A 3. HELYÉRT
15.15:
Barcelona–PSG (Tv: Sport1)
DÖNTŐ
18.00:
Magdeburg–Kielce (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
2 órája

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

„Idén valamiért nagyon szerencsétlenül alakulnak ezek a dolgok” – Kárpáti Krisztián a Szeged sérültjeiről

Kézilabda
2026.03.14. 14:17

Férfi kézilabda BL: a Szeged a Kielcével, a Veszprém a PSG-vel találkozik a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2026.03.12. 22:26

A Veszprém halovány játékkal, öt góllal kikapott az Aalborgtól

Kézilabda
2026.03.12. 20:39

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

„A következő napok kulcsszava számunkra: a hit” – Chelsea-álláspont a párizsi ötös után

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 10:15

Videó: Pedro Neto ellökte a labdaszedőt, aki nagyot esett

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 08:53
Ezek is érdekelhetik