A PSG-t legyőző Kielce lesz a Magdeburg ellenfele a döntőben

Vágólapra másolva!
2023.06.17. 17:59
null
Alex Dujshebaev vezérletével a Kielce legyőzte a PSG-t és idén is döntős a Bajnokok Ligájában (Fotó: Getty Images)
A lengyel Barlinek Industria Kielce lesz a német Magdeburg ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjének fináléjában. A Talant Dujsebajev által irányított együttes szoros, fordulatos mérkőzésen nyert 25–24-re Máthé Dominik csapata ellen. A magyar jobbátlövő nem lépett pályára a mérkőzésen.

 

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ
ELŐDÖNTŐ
Paris Saint-Germain (francia)–Barlinek Industria Kielce (lengyel) 24–25 (14–16)

Köln, Lanxess Arena. Vezette: Horacek, Novotny (csehek)
Legjobb dobók: Steins 6, Kristonapns 4, Prandi 4, ill. A Dujshebaev 6, Karalek 5, Moryto 4

KORÁBBAN
Magdeburg (német)–Barca (spanyol) 38–38 (16–18, 31–31, 38–38) – hétméteresekkel: 2–1

Az első elődöntőhöz hasonlóan a Paris Saint-Germain–Kielce is kiélezett és fordulatos csatát, de alacsonyabb iramot hozott, a remeklő kapusoknak, Andreas Palickának és Andreas Wolffnak köszönhetően egyik csapat sem tudott tetemes előnybe kerülni.

A franciák ugyan szűk húsz perc után Luc Steins és Dainis Kristopans vezérletével két góllal is vezettek (10–8), de az első félidő hajrája egyértelműen a lengyeleké volt, s Alex Dujshebaevék egy 8–3-as sorozattal fordítottak.

A második félidő elején a védekezések és a hibák domináltak, olyannyira, hogy az első gólra több mint hét percet kellett várni, a Kielce háromgólos előnye után úgy tűnt, ezt magabiztosan meg is őrzi, de egy 4–0-s sorozattal a franciák 21–20-ra fordítottak. Ez viszont nem tartott sokáig, hiszen a lengyelek is fordítottak és kezdődött minden elölről.

A PSG az utolsó percekben egyenlített is, de fordítani már nem tudott, hiszen a lengyelek kapujában remeklő Andreas Wolff eszén nem tudtak túljárni Elohim Prandiék, így vasárnap Magdeburg–Kielce döntőt rendeznek, míg a harmadik helyért a párizsiak a Barcával vívnak meg.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS! PSG–KIELCE 24–25

 


 

60. perc: eladta a labdát a Kielce, négy másodperce maradt a PSG-nek az egyenlítésre, Prandi lövését pedig védte Wolff, így a Kielce jutott döntőbe!

60. perc: 17 másodperc maradt, amikor a Kielce is időt kért.

60. perc: nem jut lövésig és egyenlítésig a PSG, aztán mégis, de Steins betörését Wolff hatalmas bravúrral védte!

59. perc: Kristopans pattintotta mellé az átlövést, de beleért a blokk. Közben pedig Raúl González kért időt.

59. perc: passzívig támadtak a lengyelek és hetest harcoltak ki, azt pedig ismét Moryto lőtte be. 24–25

58. perc: Prandi újabb lövésre vállalkozott, de most nem találta el a kaput, pedig megint fordíthattak volna a franciák.

57. perc: Sicko lövése nem találta el a kaput.

56. perc: Grébille kapott labdát a bal szélen és a kiszorított helyzet ellenére is eredményes volt. 24–24

55. perc: Prandi átlövésből bombázott Wolff lábai között a kapuba, de a Kielce Karalek révén hamar válaszolt. 23–24

54. perc: Sickóval szemben szabálytalankodtak a franciák hetest érően. Most Moryto vállalkozott, s be is lőtte. 22–23

54. perc: Kristopans remekül játszotta meg Syprzakot, aki beállóból most sem hibázott. 22–22

53. perc: lejárta a kiállítása és visszafutása után Steins szerzett labdát.

52. perc: Prandi lőtte telibe a kapufát.

51. perc: Karacic értékesített hetesével most a Kielce vezet! 21–22

51. perc: a PSG irányítójának le kell mennie két percre.

51. perc: a Kielce heteshez jutott lerohanása után, de még videóznak a játékvezetők Steins szabálytalansága miatt.

51. perc: Daniel Dujshebaev első gólját szerzi, majd Kristopans vesztett labdát. 21–21

50. perc: Luc Steins góljával egy 4–0-s sorozattal fordítanak a franciák! 21–20

49. perc: Dylan Nahi harcolt ki hetest, miután vállon lőtte Palickát, az őt váltó Yannick Green pedig védte Alex Dujshebaev hetesét!

48. perc: ledolgozza hátrányát a PSG! 20–20-ról kezdődik a hajrá!

48. perc: Sicko középre tartó lövését simán védte Palicka, de nem tud egyenlíteni a párizsi csapat.

47. perc: Steins adta el a labdát, majd Nahi vétett belemenést Prandival szemben, aki egy gólra csökkenti a PSG hátrányát. 19–20

46. perc: Andreas Palicka saját hatosán belülről szerzett üres kapus gólt. 18–20

45. perc: Kounkoud kapott jó labdát a jobb szélen, nagy területe volt és ki is használta. 17–20

44. perc: nem tud négy góllal ellépni a Kielce. Sőt, Karabatic még egy kiállítást is kiharcolt

Gebalának, majd kettőre zárkózik a PSG .17–19

43. perc: Prandi ejtett fölé kiszorított helyzetből.

42. perc: Grébille lövés közben lökte meg Alex Dujshebaevet, de a piros lap elmaradt a franciának, a hetes viszont nem, azt pedig Karacic lőtte be. 16–19

41. perc: Kristopans készített elő Prandinak, aki 10 méterről bombázott a kapuba. 16–18

41. perc: Kristopans passza után adja el a labdát a PSG és Sicko használta ki a lengyel lerohanást. 15–18

40. perc: Tournat kapott bejátszást a társaktól, leütötte ellenfelét, lövését viszont Palicka védte.

39. perc: Prandi negyedik kísérlete már jó és gól is lett. 15–17

38. perc: Dani Dujshebaev lövését a blokk segítségével védte Palicka.

 


 

37. perc: Balaguer középről lőtt, de Wolff lábbal védett.

36. perc: Prandi és Syprzak adták el a labdát a PSG-nél, majd Alex Dujshebaev szerezte meg az első gólt a szünet után. 14–17

36. perc: még mindig nincs meg a második félidő első gólja, passzívig támadhattak a lengyelek, de nem tudtak kapura lőni.

35. perc: Prandi most eltalálta a kaput, de Wolffot is, aki védett.

34. perc: Balaguer szerzett labdát, de a PSG lerohanásába hiba csúszik, ahogy Kounkoud sem tudta összeszedni az indítást a Kielcénél.

33. perc: Prandi hagyta el a labdát.

33. perc: Karacic játszotta meg Tournat-t, majd Palicka védése után Karalek próbálkozott, de nem tudott kapura lőni, mert a kapus majdnem ráugrott, de így is megrúgta.

32. perc: hét a hat elleni támadással próbálkozik a Kielce, de kidobják a labdát az oldalvonalon túlra a lengyelek, az ellentámadásból Steins nem tudott betalálni.

31. perc: Steins próbált betörni, de megállították a lengyel védők, majd Prandi átlövése nem találta el a kaput.

31. perc: folytatódott a mérkőzés! Ezt a 30 percet a franciák kezdik támadással.

ELSŐ FÉLIDŐ

VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ! PSG–KIELCE 14–16

 


 

30. perc: négy másodperc maradt az első félidőből, a PSG-től Palicka dobta előre a labdát, de nincs lövés, csak időn túli szabaddobás, amit Syprzak lőtt kapura, de Wolff védett.

30. perc: hét a hat elleni játék végén nem találta el a kaput, majd a PSG is időt kért.

30. perc: Talant Dujsebajev kért időt.

30. perc: Steins hozza közelebb a párizsiakat. 14–16

30. perc: Alex Dujshebaev tette most fel a labdát kínaira Sickónak, aki be is lőtte helyzetét! Hárommal megy a Kielce! 13–16

29. perc: Nenadics vétett támadóhibát.

28. perc:micsoda játék! Alex Dujshebaev testvére passza után kínaiból eredményes! Először vezet kettővel a Kielce! 13–15

27. perc: Syprzak harcolt ki hetest, melyet Nenadics nem tudott belőni Wolffal szemben. A kapusnak ez a 15. hetesvédése ebben az idényben, s vezeti is a vonatkozó rangsort.

27. perc: Sicko most lövés helyett Tournat-t játszotta meg, aki nem hibázott most sem. 13–14

26. perc: Nenadics blokkról megpattanó lövése csak a kapufát találta el.

26. perc: Sicko kapott jó labdát Dujshebaevtől és értékesítette is helyzetét. 13–13

25. perc: a Kielce egyenlítésére néhány pillanattal később Kristopans válaszol. 13–12

24. perc: Nenadics játszotta meg beállóban Solét, aki nem hibázott. 12–11

23. perc: Alex Dujshebaev óriási gólt szerzett tíz méterről, talpról! 11–11

22. perc: ezúttal Tournat kapott jó bejátszást, de Palicka védett, ahogy a túloldalon Kristopans kísérletével combon lőtte Wolffot.

21. perc: Kristopanstól vették el a játékvezetők a labdát, mert szerintük a vonalra lépett, pedig nem.

21. perc: Ferran Solé lövését védte Andreas Wolff.

20. perc: Alex Dujshebaev is remekel, harmadik góljával zárkózik a Kielce. 11–10

20. perc: Gebala pedig Steinsszel szemben elkövetett faultja miatt kapott kétperces kiállítást.

20. perc: Syprzak Kristopans passza után talált be a hatos vonaláról. 11–9

19. perc: Alex Dujshebaev értékesítette a lengyelek negyedik hetesét. 10–9

19. perc: Kristopanst nehezen tartják a lengyelek, már három gólnál jár, a franciák pedig kettővel vezetnek. 10–8

18. perc: Sicko szép cselek után leadott lövését Palicka védte.

17. perc: Adama Keita a bal szélen kapott labdát és élt is a lehetőséggel, most a PSG vezet. 9–8

16. perc: Tournat harcolt ki büntetőt a lengyeleknek, Moryto viszont most ront, Green bal lábbal védett.

 


 

15. perc: Steins egyedül oldotta meg a PSG támadását és cselei után hét méterről egyenlített. 8–8

15. perc: Steins betörés utáni lövését védte Wolff, majd Palicka is hárít egyet a túloldalon. Ezt követően Nahi és Steins ütközött nagyot egymással, s mindketten lent maradtak.

 


 

14. perc: heteshez jut a Kielce, Moryto pedig most sem ront. 7–8

13. perc: Kristopansnak ismét jól készítettek elő a társak, a lett óriás pedig a jobb alsóba lőtt. 7–7

12. perc: Karalek már négy gólnál jár egy újabb bejátszást követően. 6–7

12. perc: Kristopans emberhátrányból egyenlít. 6–6

11. perc: Alex Dujshebaev nem tudta kihasználni a Kielce emberelőnyét, csak mellédurrantott.

11. perc: Grébille második kiállítását kapja rövid időn belül. Most színészkedésért.

10. perc: Alex Dujshebaev megint jól találta meg Karaleket beállóban, ő pedig már harmadszor eredményes. 5–6

10. perc: most rossz Steins bejátszása a társaknak, a túloldalon pedig a Kielce franciája, Dylan Nahi kapott nagyot Adama Keitától.

10. perc: hiába a szép kínai figura a lengyeleknél, Kounkoud a vonalra lépett.

9. perc. Steins tört be kis helyen, de eredményesen. 5–5

8. perc: a lengyeleknél Alex Dujshebaev harcolt ki büntetőt és két percet Grébille-nek. A hetest Arkadiusz Moryto biztos kézzel értékesíti. 5–4

8. perc: Wolff védését kihasználva Olejniczak góljával fordít a Kielce, de Luca Karabatic gyorsan egyenlített, ráadásul még egy kétperces kiállítást is kiharcolt Olejniczaknak. 4–4

7. perc: Alex Dujshebaev jobbátlövőből egyenlít. 3–3

7. perc: hiába védte Wolff Grébille lövését, heteshez jut a PSG, melyet Syprzak magabiztosan lőtt a kapuba. 3–2

 


 

6. perc: Karalek megint jó labdát kap beállóban és megint egyenlít. 2–2

5. perc: Steins adta el a labdát a franciáktól, de Karacic nem tud gólt szerezni a lengyel lerohanás végén. A kontra után pedig Steins tört be és lőtt a rövidbe. 2–1

4. perc: szép bejátszás után Karalek bal kézzel egyenlít. 1–1

3. perc: Palicka most Sicko lövését védte, majd Nenadics szerezte a meccs első gólját. 1–0

2. perc: Petar Nenadics lövését pedig a túloldalon Andreas Wolff védte.

1. perc: Andreas Palicka kézzel-lábbal védte az első lengyel lövést.

1. perc: elkezdődött a mérkőzés! A Kielce vezeti az első támadást.

A PSG szokásos sötétkék szerelésben játszik, míg a Kielce is a hagyományos kék-sárga mezében lép pályára.

A mérkőzés 18.15-kor kezdődik!

ELŐZMÉNYEK



Nem volt egyszerű idénye a lengyel bajnok és tavalyi döntős Kielcének, amely évad közben került nehéz anyagi helyzetbe, emiatt meg kellett válnia a Veszprémbe távozó francia klasszistól, Nedim Remilitől, de Talant Dujsebajev tanítványai ennek ellenére is kiváló teljesítményt nyújtva ismét kiharcolták a Bajnokok Ligája négyes döntőjében való részvétel jogát. A lengyelekhez végül érkezett egy befektető, aki megmentette a klubot, amely a 2015–2016-os évad után diadalmaskodna ismét a legrangosabb klubsorozatban.

A Paris Saint-Germainnél nem voltak a lengyel riválishoz hasonló gondok, ugyanakkor Raúl Gonzálezéknek folyamatosan küzdeniük kellett a sérült játékosokkal, így a négyes döntőt is kihagyni kényszerül a világsztár Nikola Karabatic, azonban a párizsiak így is bombaerős kerettel rendelkeznek.

A Kielce története során hatodszor jutott el a BL elődöntőjébe, de nem volt könnyű az útja, hiszen a B-csoportban a veretlen Barca mögött lett második 11 győzelemmel és három vereséggel. A lengyelek erőnyerőként nem voltak érdekeltek a nyolcaddöntőben, majd a negyeddöntőben a Telekom Veszprémet búcsúztatták a magyarországi döntetlen után négygólos hazai sikerrel.

A Máthé Dominikot is foglalkoztató PSG az A jelű nyolcasban 12 sikerrel és két vereséggel végzett az élen, így az ellenfélhez hasonlóan a legjobb 16 között nem kellett pályára lépnie, a negyeddöntőben azonban a német rekordbajnok THW Kielt búcsúztatta meglepően simán, kettős győzelemmel, 63–56-os összesítéssel. Nikola Karabatic kidőlése után a párizsiak még idény közben is tudtak erősíteni, hiszen megszerezték a Veszprémmel szerződést bontó szerb klasszist, Petar Nenadicsot.

A PSG és a Kielce a legutóbbi BL-kiírásban is a csoportkörben találkozott egymással, s mindkét alkalommal öt góllal nyert a házigazda, azt megelőzően szintén a csoportküzdelmek során a franciák egyszer 11 góllal is nyertek, míg a lengyelek két találattal győztek otthon.

A 2018–2019-es évadban a negyeddöntőben találkoztak a felek, amikor a Kielce a hazai tízgólos diadal után idegenben kilenccel kapott ki, de így is négyes döntőbe jutott.

A PSG legeredményesebb játékosa a BL idei kiírásában Kamil Syprzak 92 góllal, de a lett óriás, Dainis Kristopans 80, Elohim Prandi pedig 78 találatnál jár, ezzel szemben a Kielcénél is 92 góllal vezet a házi gólkirály, Arkadiusz Moryto, mögötte viszont nagyobb az űr, hiszen Szymon Sicko 67-szer volt eredményes. Igaz, a lengyelek kapusa, Andreas Wolff 518 lövésből 162 védésnél jár a sorozatban (31.27 százalékos hatékonyság), ezzel a dán GOG-t erősítő Tobias Thulin mögött a második leghatékonyabb kapus a BL mostani idényében, ugyanakkor a PSG kapuját védő Yannick Green ebben a mutatóban negyedik helyen áll 465 lövésből 137 védéssel (29.46 százalékos hatékonyság).

A PSG nagy erőssége Luc Steins is, hiszen az irányító magasan vezeti a gólpasszrangsort, miután ebben a kiírásban 101 assziszttal segítette társait, a második helyen álló dán Simon Pytlick pedig 36-tal van elmaradva tőle.

KÖSZÖNTJÜK OLVASÓINKAT A PARIS SAINT-GERMAIN–BARLINEK INDUSTRIA KIELCE FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA ELŐDÖNTŐ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik