Az aranyérmes DAC-nál magyarul tartják az edzéseket

Vágólapra másolva!
2023.04.18. 08:23
null
A dunaszerdahelyi lányok a város első bajnoki címét ünnepelhették (Fotó: Dömötör Csaba)
Dunaszerdahelyen jártunk, ahol a HC DAC női kézilabdacsapata története során először nyerte meg a közös cseh és szlovák bajnokságot.

Éppen úgy készült a Dunaszerdahely női kézilabdacsapatának vasárnapi mérkőzésére győri otthonában Élő Beatrix, mint bármely hazai találkozóra. A ráhangolódásnak ez alkalommal is része volt, hogy bevette magát a fürdőszobába, és fényesre suvickolta az egyébként persze gondosan rendben tartott helyiséget.

„Engem ez kapcsol ki, addig sem a meccsen agyalok, s összekötöm a kellemest a hasznossal” – adott magyarázatot különleges szokására a jobbátlövő, aki 26 évesen már nem számít rutintalan kézilabdázónak (korábban játszott a Győri Audi ETO-ban is), és légiósként sem tapasztalatlan, hiszen az osztrák Hypo Niederösterreichtől szerződött 2020-ban a HC DAC-hoz, ám egy vérbeli sportolónál a rutin nem írhatja felül az egészséges versenylázat…Vasárnap volt miért izgulniuk a dunaszerdahelyi játékosoknak, hiszen klubtörténelmet készültek írni: a HC DAC első alkalommal szerezhette meg a cseh és szlovák közös bajnokság, a Mol Extraliga aranyérmét, ami a Csallóköz fővárosának első látványcsapatsport-bajnoki címeként kerülhetett be az annalesekbe. Hogy az i-re a pontot saját közönségük előtt feltegyék, arra volt szükség, hogy éllovasként legyőzzék a bajnokság előző húsz fordulójában egyetlen pontot szerző, így sereghajtó Tatran Stupavát.

SZÉTHÚZÁS UTÁN ÖSSZEFOGÁS

Hogy mit jelent egy, a trianoni diktátum eredményeként az anyaország határain kívülre szoruló, javarészt magyarok lakta település életében a sportsiker, azt néhány hete már átélhettük, amikor a Gyergyó hokicsapata története során először végzett az első helyen a közös magyar-romániai bajnokságban, az Erste Ligában. Noha a Székelyfölddel ellentétben, ahol a jégkorong a nemzeti sport, a Csallóközben a kézilabda a népszerűségi listán a labdarúgás mögé szorul, azért a sportágnak sok évtizedes, masszív gyökerei vannak Dunaszerdahelyen. Csak míg korábban a férfiszakág vitte a prímet, manapság a hölgyeké a reflektorfény. A gyergyói analógia a tekintetben is érvényes, hogy a Gyergyói HK-hoz hasonlóan a HC DAC Dunaszerdahely is fiatal egyesület: előbbi 2018-ban, utóbbi 2016 júniusában kelt életre jelenlegi formájában.

A bajnokcsapat és a trófea (Fotó: Dömötör Csaba)
A bajnokcsapat és a trófea (Fotó: Dömötör Csaba)

A HC DAC esetében a klubalapításhoz a fundamentumot két helybéli, egymással erősen rivalizáló, a megyei bajnokságban versenyző utánpótlás-nevelő műhely adta; az összefogást szimbolizálandó az egyesület a Dunaszerdahelyi Városi Sportklub nevet kapta. A szétforgácsolt erők egyesítésében kulcsszerepet vállalt Horváth Zoltán. A város köztiszteletben álló sebész orvosa Komáromban született, gyermekéveit Csallóközaranyoson töltötte, ott ismerkedett meg a kézilabdázással, és amatőrként játszott is. Orvosi pályafutása 1991-ben a dunaszerdahelyi kórház sebészeti osztályán indult, 11 éven át volt az intézmény igazgatója, manapság a sürgősségi osztályt vezeti. A kézilabdázás iránti elkötelezettségére ráerősített, hogy lánya, Zsóka Dunaszerdahelyről indulva a Fradi korosztályos csapatain át egészen az NB I-ig, a Laurencz László vezette Bp. Spartacusig jutott.

Az új dunaszerdahelyi csapat a nulláról indulva tempósan kapaszkodott egyre feljebb. A 2016–2017-es újoncidényét a szlovák másodosztályban töltötte, amelyet rögtön meg is nyert. Aztán negyedik lett az élvonalban, majd a 2018–2019-es bajnokság győzteseként jogot szerzett arra, hogy nevezzen a közös cseh és szlovák bajnokságba, a Mol Extraligába (ekkor vette fel a HC DAC nevet). Ez fordulópontot jelentett a csapat életében: az addigi amatőr társulatot profi együttessé kellett átformálni, megteremtve ennek szakmai és anyagi hátterét.

ÚJRA KÖZÖS A BAJNOKSÁG

Az első csehszlovák női kézilabda-bajnokságot 1950-ben írták ki, az első győztes a prágai Bratrství Sparta lett, a szlovákiai országrész első aranyérmét a pozsonyi Lokomotíva gyűjtötte be 1956-ban. A szövetségi köztársaság 1993-as megszűnéséig a cseh csapatok 18, a szlovák együttesek 23 alkalommal lettek bajnokok. A szétválást követően egy ideig mindkét ország járta a maga útját, de a szakmai észszerűség, az ütőképesebb bajnokság igénye újra összehozta a feleket. A közös bajnokság 2002-ben indult el, az első idényre a hat szlovák és hat cseh klub mellett – némi monarchiabeli ízt kölcsönözve a sorozatnak – a Hypo Niederösterreich is nevezett. Mi több, az osztrák együttes meg is nyerte a sorozatot. Történt még egy nyitás a külföld felé az előző idényben, ám a lengyel Ruch Chorzów egy év után visszahúzódott saját bajnokságába, s mivel a cseh HK Hodonín is bedobta a törülközőt, a mostani évad tucatnyi csapat közreműködésével zajlik. A résztvevők között nyolc cseh (Baník Most, Sokol Písek, Slavia Praha, Zora Olomouc, DHC Plzen, Házená Kynzvart, PSG Zlín, Sokol Poruba) és négy szlovák együttes (HC DAC, Slovan Duslo Saľa, Iuventa Michalovce, Tatran Stupava) van.
Fontos mérföldkő volt az Interliga történetében 2017, ekkor lett a közös bajnokság névadója a Mol.

KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT
KATT A KÉPRE A NAGYOBB MÉRETÉRT

KINŐTTÉK A CSARNOKOT

A HC DAC Dunaszerdahely hazai mérkőzéseit a helyi sportcsarnokban rendezi, és e multifunkciós létesítményben tartja az edzéseit is. Már amikor erre lehetősége van, hiszen a város által üzemeltetett csarnokon osztoznia kell más sportágak képviselőivel. A 464 fős nézőterű létesítményt a szurkolósereg is kinőtte, mióta a Mol Extraligában versenyez a csapat, nem véletlenül dobogtatta meg a dunaszerdahelyiek szívét 2019 júliusában a hír, miszerint új sportcsarnok épülhet a pozsonyi kormány 2 millió eurós célirányos támogatásával.

A malmok azonban ezen a vidéken is lassan őrölnek. Az építési engedély ugyan kézben van, de néhány akadályt még le kell küzdeni. A beruházásról a zöld területeket féltőkkel folytatott párbeszéd például még nem zárult le, így aztán egyelőre nem látszik, mikor avathatják fel a 3350 fős lelátóval megálmodott Aréna DSZ Sport- és Szabadidőközpontot. A HC DAC-nak – és a többi teremsportnak – egyelőre marad bázisként a város ikonikus építményei közé emelkedő futballstadion, a Mol Aréna árnyékában meghúzódó apró sportcsarnok. A kézilabdázók helyzete annyival könnyebb, hogy használhatják a futballakadémia infrastruktúráját. A két csapat jó néhány játékosa – persze ha a versenynaptár engedi – kölcsönösen látogatja egymás mérkőzéseit, és az FC DAC 1904 futballklub tulajdonosa, a Mol Csoport igazgatósági tagja, a Slovnaft vezérigazgatója, Világi Oszkár is gyakran szurkol a helyszínen a kézilabdázóknak; a vasárnapi meccsen is ott volt. A kapcsolat nem rekedt meg a szimpátia szintjén, a magyar olaj- és gázipari óriás többségi tulajdonában lévő Slovnaft a HC DAC egyik legfontosabb támogatója.

EDZÉSEK MAGYAR NYELVEN

A HC DAC játékospolitikájának vezér­elve szerint a célok megvalósításához alkalmas kézilabdázókból annak szem előtt tartásával kell csapatot építeni, hogy a Dunaszerdahelyé Szlovákia legnagyobb utánpótlás-nevelő klubja: az előkészítő korosztálytól a felnőttig 14 csapatban 250 lány kézilabdázik kék-sárgában. A Csallóköz központja a délvidéki Adával, a partiumi Szatmárnémetivel és az erdélyi Székelyudvarhellyel együtt a külhoni magyar akadémiai rendszer egyik bástyája. A kötőszövetet e bázisok és a Magyar Kézilabda-szövetség között a határon túli magyar utánpótlás támogatására életre hívott Együtt növünk fel! Alapítvány jelenti, amelynek kuratóriuma élén Ilyés Ferenc áll, akinek első útja frissen megválasztott MKSZ-elnökként Dunaszerdahelyre vezetett vasárnap.

A 2022–2023-as idényben a HC DAC négy vasat tartott a tűzben. Leggyorsabban az európai porondtól búcsúzott a csapat. Az Európa-kupa küzdelmeibe a második fordulóban kapcsolódott be, a Valur elleni mindkét meccsre Dunaszerdahelyen került sor. Noha az első összecsapáson a csallóközi együttes háromgólos előnyt harcolt ki (29–26), a visszavágót az izlandiak 31–24-re megnyerték, és továbbjutottak. A Mol Extraligában már a 3. fordulóban elvesztette veretlenségét – ráadásul hazai pályán – a Slovan Duslo Saľa ellenében, majd a következő meccset is elbukta Nagymihályban, ám a folytatásban már csak egyszer botlott, így első helyen fordult rá a hajrára. A Szlovák Kupában idén is a döntőig menetelt. Maroknyi szurkoló a Csallóköztől 457 kilométerre lévő Tőketerebesbe is elkísérte a csapatot, de nem segített a biztatásuk: a Iuventa Michalovce 25–23-as győzelemmel Nagymihályba vitte a trófeát.

Debre Viktor (balra) vezetőedzőnek az elsők között gratulált Juhéász István, az MKSZ szakmai igazgatója és a frissen választott szövetségi elnök Ilyés Ferenc is (Fotó: Dömötör Csaba)
Debre Viktor (balra) vezetőedzőnek az elsők között gratulált Juhéász István, az MKSZ szakmai igazgatója és a frissen választott szövetségi elnök Ilyés Ferenc is (Fotó: Dömötör Csaba)

S ha már a szurkolás, úgy általában: a HC DAC egy többségében magyarlakta felvidéki város reprezentánsa, a felnőttkeret tagjainak zöme anyaországi vagy szlovákiai magyar, magyar a vezetőedző, Debre Viktor is, aki az edzéseket magyarul vezényli. Ezért is fontos rögzíteni, hogy a magyarsága miatt érdemben atrocitások nem érik a csapatot.

NEMCSAK A SZÉLZSÁK REPÜLT

A futballklub nem hivatalos himnuszává vált Ismerős Arcok-dal, a Nélküled ugyan a kézilabdameccsek előtt nem hangzik el, viszont a mérkőzések utáni közös nótázás nem marad el: ilyenkor az Érik a szőlő című népdal hangzik el. A Stomfa elleni vasárnapi népünnepélyre, amelynek alaphangját eleve megadta a „Ti vagytok a mi csillagaink” feliratú transzparens, némiképp átalakult a slágerlista: a meccs előtt Korda György örökzöldje, a Reptér, a magyar futballválogatott szurkolóinak kedvence, Az éjjel soha nem érhet véget szólt a hangszórókból, a találkozót követően pedig nem maradhatott el a Queen ikonikus dala, a We Are the Champions sem. A drukkerek kitettek magukért, a
43–18-as diadal után – mivel a hivatalos díjátadás később esedékes – a Mol Extraliga hungarocellből készült óriás változatával, tortával, rózsákkal és konfettiesővel lepték meg a játékosokat, Debre Viktort pedig megreptették a csarnok légterében.

Ezzel az idénynek még nincs vége, a Mol Extraligából hátravan egy forduló, majd jön a szlovák bajnoki rájátszás a közös ligában szereplő négy együttes részvételével. Ha a HC DAC megnyeri a Tatran Stupava elleni elődöntőt, a Vágsellye vagy a Nagymihály lesz az ellenfele az egyik fél második sikeréig tartó aranycsatában.

Utána pedig remélhetően megint repülhet a szélzsák is, az edző is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik