Női kézi: hosszabbított dél-koreai átlövőjével a Győr

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.07. 13:34
null
Rju Un Hi 1+1 évvel hosszabbította meg szerződését Győrben (Fotó: Dömötör Csaba)
Folytatódik a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a jövő évi keretének kialakítása, melynek értelmében a klub 1+1 évvel meghosszabbította a dél-koreai átlövő, Rju Un Hi szerződését – számolt be róla a klub honlapja.

A Győrbe 2021 nyarán érkező Rju Un Hi az elmúlt két évben mutatott teljesítményével bizonyította, helye van a csapatban, hiszen eddigi 62 mérkőzésén 168 gólt szerzett.

„Rju Un Hi fantasztikus személyiség, alázatos, szorgalmas sportoló, igazi csapatember. Kiemelkedő játékintelligenciája mellett nagyon jól lát a pályán, okosan olvassa az ellenfél játékát. Egyértelmű volt, hogy szerződést kívánunk vele hosszabbítani. Egy plusz egy éves kontraktusban egyeztünk meg, amelyben mindkét fél dönthet majd a 2024–2025-ös idényről. Örülök, hogy együtt haladunk tovább a közös úton” – mondta Endrődi Péter, a Győri ETO Kft. ügyvezetője.

„Nagyon örülök, hogy sikerült megegyezni, hiszen nagyon jól érzem magam Győrben és az ETO-ban. A csapat fantasztikus, hihetetlen jó ehhez a közösséghez tartozni. Győrben nincsen soha egyszerű feladat, itt minden nap új csúcsokat kell megdönteni, ami nyilván nem egyszerű, de az élsportban ennél jobb motiváció nem is kell. Örömteli és egyben kihívásokkal teli minden nap, minden meccs, de minden edzés is. Boldog vagyok, hogy továbbra is a Győri Audi ETO-ban szerepelhetek, és ahogy eddig, úgy a jövőben is mindent megteszek a csapat sikeréért” – mondta Rju Un Hi, aki a Győrrel tavaly magyar bajnok lett, míg a Bajnokok Ligájában és a Magyar Kupában ezüstérmet szerzett.

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
4 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30
Ezek is érdekelhetik