Női kézi: Heidi Löke öt hétre kidőlt a Larvikban

B. D. K.B. D. K.
2023.01.17. 10:31
A Larvik ötszörös Bajnokok Ligája-győztes beállója, Heidi Löke a közösségi oldalain számolt be arról, hogy öt hétig nem tud pályára lépni.

Azt írta, hogy öt hétig most nem tud játszani, mert olyan orvosi beavatkozást kellett végrehajtani a hasán, amivel nem várhatott. Hozzátette, hogy szurkol csapatának, és alig várja már, hogy visszatérjen.

A 40 éves klasszis előbb 2000 és 2002, majd 2008 és 2011 között erősítette a Larvikot – az utolsó esztendőben a BL-ben is diadalmaskodtak –, ezt követően lett a Győri Audi ETO KC játékosa, s a Rába-partiakkal öt magyar bajnoki cím és öt kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligáját háromszor nyerte meg, míg kétszer kikapott a döntőben.

Heidi Löke 2017-ben távozott Győrből és a Storhamarhoz igazolt, ahonnan két évvel később szerezte meg a Vipers Kristiansand, mellyel a 2020–2021-es kiírásban ötödször is BL-győzelmet ünnepelhetett a két norvég bajnoki cím és a két kupasiker mellett.

A múlt nyáron, 11 év után tért vissza a Larvikhoz.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: egyre több értékes játékperc a junioroknál

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: újra együtt a korosztályos fiúválogatottak

Utánpótlássport
2026.03.15. 16:02

Kézilabda: győztek a junior lányok, ikszeltek a serdülők

Utánpótlássport
2026.03.05. 20:36

Kézilabda: mindegy mi volt, lőtt – BL-gólt

Utánpótlássport
2026.03.04. 09:00

Kézilabda: Négy Nemzet-torna jön a junior női válogatottnak

Utánpótlássport
2026.03.03. 16:42

Kézilabda: kapusok a számok bűvöletében

Utánpótlássport
2026.02.24. 17:06

Kézilabda: ellenfeleket kaptak a magyar csapatok az ifjúsági BL-ben

Utánpótlássport
2026.02.24. 14:23

Ligetvári Patrik: Számunkra minden mérkőzés kulcsmeccs

Kézilabda
2026.02.14. 07:17
Ezek is érdekelhetik